Szeretetszolgálat

szeretet

Szeretnénk hagyományaikhoz ragaszkodva ruhaosztásokat tartani a szükségben élőknek. Kézműves termékeket készítünk, hogy a felajánlásokból befolyt összegekből tűzifát vegyünk rászorulóknak. Tartós élelmiszert gyűjtünk, hogy a nélkülözőknek továbbadhassuk.
Ha fontosnak tartja ezt, kérjük, támogassa Szeretetszolgálatunkat.
Mindenfajta tárgyi adományt, tartós élelmiszert szeretettel fogadunk.
 

Súly: 
-2

Hírek

Betfalvai segélyszállítmány beszámoló

2017 November 25-26-án Betfalvára vittünk segélyszállítmányt.

Este 10 órakor indultam Pencről, majd útközben még fölvettem barátomat, és az Egriek adományát is. Másnap délelőttre értünk Korondra, ahol Gábor Rupi, a helyi baptista közösség lelkésze fogadott bennünket. Adományunk egy részét a helyi rászorulóknak adtuk, majd folytattuk utunkat Betfalvára.

Pencről, Egerből, Budapestről érkeztek adományok az ottani mélyszegénységben élők számára. Körülbelül egy tonna ruhát és fél tonna élelmiszert tudtunk elvinni.

Segélyszállítmány Erdélyi mélyszegénységben élők számára

2017. november 25-26 között segélyszállítmányt viszünk Erdélybe, a Székelyföldön lévő Betfalva környékén élő nyomorgók számára.

A szállítást utánfutós furgonnal végezzük.

Az ottani nyomortelepen élők nem rendelkeznek vezetékes vízzel, árammal. Nincsenek megfelelően szigetelt házaik. Ruházatuk nem megfelelő a kemény hideg átvészelésére. Élelmiszerből is szükséget szenvednek.

Mintegy 70 gyerek él ott szánalmas körülmények között, családtagjaikkal együtt.

Élelmiszer adomány

         

A Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel történő együttműködésében arra törekszünk, hogy a Magyarországon felhalmozott élelmiszerfelesleget eljuttassuk a rászorulókhoz.

 

Szeretnénk, Pencen és környékén a valóban rászorulókhoz eljuttatni az élelmiszer adományokat, ezért a jövőben rendszeresen tervezünk élelmiszerosztásokat.

 

A rászorultság bejelentése, további információ: