Kovács Réka: Születésemtől fogva bűnös vagyok

Keresztény családban nőttem fel. Hálát adok ezért Istennek, hiszen már kisgyerekkoromban megismerhettem és hallhattam az evangéliumot. Ennek ellenére a megtérés nem volt könnyű számomra.

Azt tudtam, hogy Isten gyermeke szeretnék lenni és olyan, akiket magam körül láttam - hívő embereket -, akik hittel rá tudtak támaszkodni a kegyelemre. Aztán a gyerektáborokban vagy később a kifiben is, hallottam Isten hívását, de nem tudtam szívből odamenni Őhozzá. Arra gondoltam, hogy biztosan Isten akarata az, hogy ne térjek meg, mert velem nincsen terve. Végignéztem a rossz dolgokat is az életemben, amiket tettem és nem találtam nagy bűnöket, amiket meg kellett volna bánnom. „Jó kislány”-nak tartottam magam, az osztályban csöndes, jó tanuló, ennek ellenére az iskolában sem éreztem jól magam. Magamba zárkóztam. Nem voltak jó barátaim. A problémákkal mindig csak magamat emésztettem, nem volt olyan ember, akiben megbíztam volna. Egyik nap eldöntöttem, hogy Isten elé viszem az életem. Imádkoztam azért, hogy Isten adjon hitet, elfogadni az Ő kegyelmét, és meghallgatta az imáimat. Emlékszem, hogy egy tavaszi napon történt, amikor behívtam Jézust a szívembe.13 évesen a Bibliámat olvasva rádöbbentem arra, hogy nem az számít mit követtem el, mert születésemtől fogva bűnös vagyok, és nekem is szükségem van az Ő kegyelmére, szeretetére. Szükségem volt arra, hogy tudjam Ő mindig velem lesz és Akire rábízhatom az életem. Megtérésem után azonnal jöttek a támadások. Bizonytalan voltam abban, hogy tényleg üdvösségem van-e? A következő kiránduláson sikerült erről beszélgetnem másokkal és megerősödtem abban, hogyha én komolyan gondoltam ezt a döntést, akkor Isten is és nincs miért aggódnom. Azonban ezekben a táborokban kapott lendület hamar elfogyott, a hétköznapok harcaiban gyakran elbuktam. Aztán Egerbe költöztünk anyukámmal együtt. Itt nem kerestem gyülekezetet, viszont a világi haverok, és a bulizás lehetősége hamar megtalált. Három hónapig teljesen elfordultam Istentől. Nem érdekelt a véleménye az életemmel kapcsolatban. Vágytam arra, hogy kipróbáljam a világi örömöket, bulikat. Arra gondoltam, hogy később is lehetek még keresztyén. Ezek a hónapok tényleg a „barátokról”, a bulizásról szóltak. Egy kapcsolatban megtaláltam azt a törődést és szeretetet, amit eddig még nem tapasztaltam. Mondhatom, hogy boldog voltam és jól éreztem magam. De ez a boldogság nem tartott sokáig. Egyedül maradtam és hála a keresztény barátaimnak, akik törődtek még ilyenkor is velem és imádkoztak értem, visszataláltam Istenhez. Gyülekezetbe kezdtem járni és éreztem, hogy Isten újra szól hozzám és tanít. Megerősödtem a hitben és a szolgálatba is bekapcsolódtam.

Végre igazán úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Ott, ahol Isten látni szeretne. Megtaláltam azt az utat, amiről most már nem szeretnék sohasem letérni. Bemerítkeztem és ezzel is azt akartam kifejezni, hogy Istenhez tartozom, csak neki szeretnék élni továbbra is. Azóta is érzem Isten vezetését az életemben és azért imádkozom, hogy ez az első szeretet megmaradjon bennem életem végéig. Hogy jó munkása legyek Istennek, és elmondhassam az életem végén: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koszorúja, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,7-8)

„Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened hogy nincsen már meg benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza honnan estél ki térj meg és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet.” (Jel 2,3)