Bevezetés

Ennek a könyvnek a megírásához az utolsó lökést a Newsweek c. folyóirat néhány évvel ezelőtt megjelent depresszióról szóló cikke adta. Ezt olvastam ott: „Kétségkívül a depresszió a leggyakoribb lelki megbetegedés az Egyesült Államokban, szinte járványszerű méreteket ölt, és gyakran vezet öngyilkossági kísérlethez.” Ez indított arra, hogy megfigyeljem, társadalmunk milyen tehetetlenül áll ezzel a problémával szemben.

Éveken át intenzíven kutattam ezt az életölő lelki betegséget. Később depressziós betegeim növekvő száma késztetett arra, hogy legjobb tudásom szerint segítsek rajtuk. Általában nincs hajlamom a depresszióra, így saját tapasztalatok híján nehezen tudtam beleélni magam pácienseim lelki zavaraiba. 1969. október 7-én azonban életemben először súlyosan depressziós lettem. Néhány nap alatt elmúlt ugyan, de a következő két és fél év alatt még négyszer váltam kedélybeteggé. Az ok mindig ugyanaz volt. Visszatekintve elmondhatom, hogy a depresszió elmúlt, ha én is azt a terápiát alkalmaztam, amit betegeimnek ajánlottam.

Ma valóban járványszerű méreteket ölt a depresszió az Egyesült Államokban, és mivel most már saját negatív és pozitív tapasztalataim alapján is beszélhetek róla, elérkezettnek látom az időt, hogy ez a könyv megjelenjen. Remélem sokaknak segít majd, hogy ennek a lelki nyomorúságnak az igazi okát meglássák, és felismerjék a gyógyulás járható útját. Bizakodva mondhatom, nem szükséges kedélybeteggé lenni! Ha kedves olvasómra vagy barátaira nehezedik éppen ez az állapot, örülni fog, hogy van belőle kiút. Meg vagyok győződve róla, hogy az itt leirt terápia alkalmazása mellett az újabb depresszió elkerülhető.

 

1. A depresszió, mint probléma

Várószobámban egy 30-40 éves csinos, fiatalasszony ült. Mélyet sóhajtott. Marika rendezett körülmények között élt, anyagi gondok nélkül. Férje, aki egy sikeres cég egyik vezetője volt, minden szabadidejét családjának szentelte. Három iskoláskorú lányukat nevelték, mindhárom jó tanuló. Nem sokkal korábban költöztek egy új családi házba, egyszóval Marikának szinte mindene megvolt, amit csak kívánhatott. Mégsem volt boldog. Saját kocsiján, problémákkal terhelten érkezett hozzám.

Két hónapon át hetenként háromszor kezelte egy pszichiáter. Mégis, két nappal nálam tett látogatása előtt majdnem eldobta magától az életet. „Amikor gyermekeim iskolába mentek, visszabújtam az ágyba, fejemre húztam a takarót, besötétítettem a szobát.” Ez a fiatal anya súlyos depresszióban szenvedett, de az övé még távolról sem a legrosszabb kórkép, amit eddig láthattam. A legtöbb „kliensem” lehangoltságról panaszkodik. Más tanácsadó helyeken dolgozó kollégáim is sok depressziós beteggel foglalkoznak. Egy ismert pszichológus nyilatkozta nemrég: „Időnként mindannyian búskomorrá leszünk. Ez teljesen normális.” Egy orvos a depresszió diagnózisáról tartott előadásában kijelentette kollégáinak: „Bizonyos tekintetben minden embernél számolhatunk a búskomorsággal.” Az USA-ban és Németországban is már évek óta a depresszió áll első helyen a kedélybetegségek között, és a megbetegedések száma egyre nő. Több mint 44 szemináriumot tartottam az Egyesült Államok különböző részein, és ezek során 13-szor többet adtunk el a „Kedélybetegségek okai és kezelése” című kazettából, mint bármi egyébből.

Amerikában évente kb. 70. 000 ember dobja el az életét, és tudjuk, hogy a „nem befejezett” öngyilkossági kísérletek száma még ennél is sokkal több. A vizsgálatok megállapították, hogy ezeknek az öngyilkosoknak több mint a fele depresszióban szenvedett. A Nemzeti Mentálhigiénés Osztály (USA) adatai szerint évente 125 ezer kedélybeteg pácienst kezelnek kórházban, és legalább 200 ezret járó betegként. A New York Rockland kórház orvosa, dr. Nathan Kline írja, hogy ennél jóval többen szenvednek depresszióban – 4-8 millióan is lehetnek évente -, de a betegséget nem ismerik fel, és ezért nem is kezelik. Néhány kutató úgy véli, hogy ez a lelki zavar bármely más betegségnél több szenvedést okoz.

Bár a depressziósok száma csak az utóbbi évtizedekben emelkedett ilyen mértékben, ez a betegség mégsem új keletű. A történelem és az irodalom bizonyítja, hogy olyan régi, mint az emberiség maga. Már a bibliai Jób könyve 7. részében pontos leírást olvashatunk a súlyosan depressziós ember állapotáról: „Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra. Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek fel. De hosszú az este és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig. Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával, bőröm összehúzódik és meggennyed. Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél és most reménység nélkül tűnnek el. Emlékezzél meg, hogy az életem csak egy lehelet, és az én szemem nem lát többé jót. Nem lát engem szem, amely rám néz, te rám veted szemed és már nem vagyok. A felhő eltűnik és elmegy, így aki leszáll a sírba, nem jő fel többé. Nem tér vissza többé az ő hajlékába és az ő helye sem ismeri azt többé. Én sem tartóztatom hát meg az én számat, szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (Jób 7,3-11). Jób elvesztette családját és vagyonát, teste fekélyekkel volt tele. Ki mondhatná, hogy ilyen körülmények között másként reagált volna? A depresszió első tudományos leírása, ami ránk maradt, Hippokratésztól, a görög orvostól és filozófustól származik. Az éles elmével felosztott négyféle temperamentum között megjelenik a melankolikus is. Hippokratész tévesen azt gondolta, hogy ennek oka a páciens sűrű, fekete vére.

Krisztus után a 2. században Aretaios – aki orvos volt – írta le, hogy a depressziós ember szomorú, izgatott, fogy, nyugtalan és álmatlanságban szenved. Ha ez az állapot elhúzódik, minden apróság miatt panaszkodik, és vágyódik a halál után.

Nem sokkal később Plutarkhosz határozta meg a melankóliát: „A depressziós ember olyannak tartja magát, akit az istenek gyűlölnek és haragjukkal üldöznek. Még rosszabb sors vár rá; nem mer nehéz helyzetén könnyíteni, nehogy az istenek ellen harcoljon. Elutasítja az orvost és a vigasztaló barátot. »Hagyjátok, hogy hordozzam büntetésemet, én az istentelen, elátkozott és az istenektől gyűlölt ember.« Zsákba és piszkos rongyokba burkolva ül kint a szabadban. Időnként mezítelenül forgolódik a piszokban, és közben bevallja bűnét. Talán rosszat evett vagy ivott, talán olyan útra indult, ami az isteneknek nem tetszett. Az ünnepek nem örvendeztetik meg szívét, hanem rémülettel töltik el”.

Ha ezeket a görög és római írókat gondosan olvassuk, felfedezzük, mennyire hasonlít az általuk definiált búskomorság leírása napjaink depressziójához. Dr. Back ezt írja pl. „A depresszió diagnózisának lényeges tüneteit már az antik írásokban megtaláljuk: rossz kedélyállapot (szomorú, levert, haszontalannak érzi magát), önvádak (elátkozott és az emberek által gyűlölt), önmaga megalázása (zsákokba és piszkos rongyokba takarózik, időnként mezítelenül forog a piszokban). Halálvágy, fizikai és vegetatív szimptómák (izgalom, étvágytalanság, súlyveszteség, alvási zavarok) és az elképzelés, hogy megbocsáthatatlan bűnöket követett el. Ezeket a tipikus vonásokat látjuk a korábbi leírásokban is. Kevés olyan pszichiátriai kórképet ismerünk, amit évszázadokon át ennyire egyformán írtak le.” Az is elgondolkoztató, hogy napjaink felvilágosult emberének éppúgy szembe kell néznie ezzel a problémával, mint a régi görögöknek és rómaiaknak.

 

A depresszió – általános probléma

Abból indulhatunk ki, hogy élete során minden emberrel előfordul, hogy valamitől depresszióssá válik. Ez nem azt jelenti, hogy kétségbeesésében mindjárt öngyilkosságot kísérel meg. Az elmúlt években a hallgatóimnak, vagyis legalább százezer embernek, tettem fel ezt a kérdést: „van-e itt valaki, aki életében még soha nem volt depressziós?” Eddig még senki nem jelentkezett, akinek ez a probléma ismeretlen lett volna.

Ez természetesen nem azt jelentette, hogy mindannyian a „csüggedés mocsarában” lettek volna. (Bunyan János használja ezt a képet: „A zarándok útja” című könyvében.) Sokan bizonyára enyhébb formájú rossz közérzetre gondoltak, amit egy asszony például így nevezett meg: „időnként sírhatnékom van.” Mégis mindannyian tudatában voltak, hogy életük során voltak már boldogtalanok. Persze a szomorúságot és a pszichikus betegséget élesen meg kell különböztetni egymástól. A legenyhébb lefolyású depressziót is az élet nehézségei váltják ki.

A nyomott hangulat általános probléma, személyre való tekintet nélkül támadja meg az embereket. Kutatások bizonyítják, hogy szegények és gazdagok egyaránt áldozatául esnek. A következő fejezetekben szó lesz róla, hogy a szomorúság, boldogtalanság oka elsősorban nem az életkörülményekben, anyagi vagy társadalmi nehézségekben keresendő. Következésképpen minden ember lehet depressziós. Lehet bármilyen hivatása, sehol sincs védve tőle. Találkoztam lehangolt taxisofőrökkel és háziasszonyokkal, üzletemberekkel és tanítókkal, építőmunkásokkal és vállalkozókkal egyaránt. Sokan nem fogadják el, hogy ebben a betegségben szenvednek, mert attól félnek, hogy értelmi fogyatékosnak vagy elmebetegnek tartják őket. És bár a depressziónak vannak olyan kísérőjelenségei, amelyek a gondolkodásra is kihatnak, mégis teljesen független az intelligenciától. Sőt, magas intelligenciájú emberek hajlamosabbak a depresszióra. Szinte minden szakember, aki erről a témáról ír, megemlíti Sir Winston Churchillt, aki Anglia súlyos nehézségei közepette az emberi erőt testesítette meg, mégis újra meg újra mély depresszióba esett. Több világszerte ismert kiemelkedő képességű embert is gyötört már depresszió. Egy művészi munka vagy teremtő tett befejezése után lehangoltság vett erőt rajtuk. Sokan ismerik Edgar Allen Poe rövid történetét „Vízgödör és inga” címmel, mely zseniális teljesítménye után a szerző állítólag négy napig tartó depresszióba zuhant. Alkotó emberek, mint például Stephen Forster, tehetségüket alkoholba fullasztják; sok költő megrövidíti életét a kicsapongó nemi élettel; mások viszont eljátsszák tehetségüket fegyelmezetlen életmódjukkal. Van Gogh mély elkeseredésében még egyik fülét is levágta.

Sokféle megjelenési formája van ennek a betegségnek, a könnyű kedélybeli ingadozásoktól kezdve a súlyos elmezavarig. Nem mi irányítjuk az életünket és ennek következtében olykor mindannyian szenvedünk. Egy pszichiáter mondta, hogy az ember állandóan boldogságra éhes. Pedig legtöbbünknél a boldogság csak kivételes pillanatokra korlátozódik, és sokkal inkább belső beállítottságunktól függ, mint külső körülményeinktől. Élete során mindenkit érnek lehangoló események. Ha ekkor elhiszi az ember, hogy nyomott kedélyállapotát okozó körülményei közül kikerülhet, és hogy ezek is Isten tudtával érik, akkor ezek a körülmények már nem hatnak rá olyan negatívan.

Az emberi magatartást figyelve sokáig két kérdés foglalkoztatott. Miért van az, hogy némelyek gyakrabban depressziósak, mint mások? És mi a depresszió tulajdonképpeni oka? Később majd visszatérünk ezekre.

Nem lehet pusztán testi okokat keresni minden depresszió mögött. Aki ezt teszi, megnehezíti a gyógyulást.

Ismertem olyan embereket, akik a legvisszásabb körülmények között is örömet sugároztak, de olyanokat is, akik boldogságukat nem tudták átélni. Véleményem szerint csak akkor gyógyulhat meg az ember, ha elfogadja, hogy nem a külső adottságok, hanem az ő belső magatartása az oka szomorúságának.
 

Az élet alaptörvénye az önfenntartás, tanítja a pszichológia. Ma valakinek megsebesül a karja, a sérülés helyét más testrészeivel védi. Ha egyik lába megsérült, tudatosan vagy öntudatlanul az egészséges lábára nehezedik

Ugyanígy van lelki „testsúlyáthelyezés” is, ami megváltoztatja a viselkedést, esetleg a személyiség egész működését is. Vannak olyan tudattalan lelki működések, amelyeknek a rossz kedélyállapot megszüntetése a célja. Ennek útja egyénileg változik, mégis lassanként magatartási formák alakulnak ki, amelyek az illetőre nézve jellemzővé válnak Ezek a védekező mechanizmusok a többi emberrel való érintkezést is befolyásolhatják A külső körülményekre történő ilyen öntudatlan reagálás megjelenhet nárcizmus (túlzott önszeretet), regresszió (visszahúzódás), vagy a valóságtól való menekülés formájában. Elveszíti az ember az alkalmazkodóképességét a valósághoz. Még hallja, hogy mi történik körülötte, még sincs abban a helyzetben, hogy mozogjon, vagy beszéljen. Természetesen a depresszió súlyossági foka határozza meg a védekezés erősségét, amely belőlünk aztán könnyen abnormális magatartást vált ki. Előfordul, hogy az öngyilkosság az ember utolsó próbálkozása arra, hogy a depresszió rémítő zsarnokságából megszabaduljon.

Hogy milyen a harc formája, azt már a gyermekkorban fel lehet ismerni. Az egyik legfontosabb ok, ha a gyermek elszakad szeretete tárgyától. Például egy jóllakott, tisztába tett, megelégedett csecsemő elkezd sírni, ha a szülők kimennek a szobából. A szeretete tárgyával való érintkezés boldogságérzést teremt benne, de az elválás magánosságba, lehangoltságba viszi. Ennek a pszichikai állapotnak az elkerülése indítja sírásra. Ha az anya nem érti, bosszankodik a gyermek értelmetlennek látszó magatartása miatt, talán rákiált és így kiélezi a problémát. Két értetlen személy harcol egymással a lehangoltság ellen és konfliktusba kerülnek. A szidalomtól erősödik a gyermek magányosságérzése, az anya pedig bűntudatot érez hiányzó önkontrollja miatt, elveszíti a pozitív képet magáról, és ez további lépés a lehangoltság felé.

A másik lehetőség az, hogy a fiatal anya nem tudja elviselni gyermeke sírását, segítségére siet, szeretettel felveszi és ezzel megszünteti a szomorúság okát. Így azonban a gyermek teljesen önállótlanná válik, ami azt jelenti, hogy az anya rosszul készíti fel őt az életre. Az élet ugyanis mindenkit arra kényszerít, hogy szeretete tárgyától időről-időre elszakadjon. Az anya szükségtelenül – rabszolgai függésbe kerül gyermeke kívánságaitól. Ez idővel egyre jobban elkeseríti, és ha enged a bosszúságnak agresszív megmozdulásokra készteti. Végül nem tudja többé visszatartani ellenérzéseit. A gyermek észreveszi ezt, és lehangoltsággal reagál.

Hogyan oldjuk meg a problémát? Hasonlítsuk össze ezt a szellemi – lelki fejlődést a járni tanulás folyamatával. Megfoghatóságánál fogva látszólag jobban uraljuk testünket, mint lelkünket és szellemünket. Vegyük példának a járni tanulást. A gyermek újra meg újra elesik. Nem lényeges, hogy hányszor vagy mennyire üti meg magát, de fontos, hogy szeretettel elismerjük próbálkozásait és bátorítsuk arra, hogy elölről kezdje. Minden egészséges gyermek megtanul járni, mint ahogy a köldökzsinórról is levált egyszer. Fájdalmas, de szükséges folyamat ez. Ezért az okos szülők gyermeküket szeretettel és kisebb lépésekkel készítik fel az elszakadásra, amely elkerülhetetlen az önállósághoz.

A kora gyermekkor harca a lehangoltság ellen nem feltétlenül és nem mindenkinél lép fel.

 

Exhibicionizmus (gátlástalan őszinteség, önmutogatás)

A gyermekkorban ez a probléma dühkitörésekben, fölényeskedésben mutatkozik meg, vagy esetleg visszahúzódásban, hogy ezzel irányítsa magára a figyelmet. Később sokszor játékszenvedély alakul ki, ahol nemcsak pénzét, hanem az életét is kockára teszi az ifjú. Fiatal emberek autóval vagy motorkerékpárral száguldoznak őrült módon, meggondolatlan szexuális kapcsolatokat kezdenek, vagy drága utakra indulnak a játékkaszinókba. Ez a kényszerítő ösztönzés az élet, a jó hír vagy a vagyon kockáztatása, nagy valószínűséggel öntudatlan kihívása a sorsnak.

Az exhibicionizmus szinte minden esetben a depresszió elleni harc egyik formája. Ha egy gyermeknek az a benyomása, hogy apja és anyja már nem szereti és nem fogadja el, gyakran oda nem illő szavakat használ. Ha a szülők megértéssel és szeretettel helyreigazítják, nemcsak a későbbi önfegyelmezést, hanem a bűntudatot is leépítik, ami bizonyára felgyülemlett a gyermekben, amiért szüleit szavaival és gondolataiban megveti. (Ne gondoljuk azt, hogy a gyermek nem tudja mi a jó és mi nem.) Ha a rebellis szellemet nem tartják kordában, később jelentkezik a társadalom elleni közönséges szidalmakban és feltűnő firkálásokban az épületek falain.

Depresszió elleni védekezés kifejezése lehet a promiszkuitás, a gyakran váltogatott partnerkapcsolatok. Az az asszony, akit szeretnek, nem fog feltűnően öltözködni, hanem öntudatlanul is szerényen. A rövid és hosszú szoknyák idején gyakran megfigyeltem, hogy le lehet olvasni egy asszony magabiztosságát a szoknyája hosszúságáról. Vannak asszonyok, akik férfiruhákat viselnek valamilyen ok miatt, nem akarnak nőiesek lenni (talán mert gyermekkorukban elszakadtak szeretetük tárgyától, talán az apjuktól), ezért mindent elkövetnek, hogy nőiességüket elrejtsék. Nemcsak férfiasan öltöznek, de utánozzák a férfiak járását, átkozódásukat és egyebeket is, amit asszonyok nem szoktak tenni. Lehet, hogy az az asszony, aki kisebbrendűségi érzésekben szenved, úgy harcol a depresszió ellen, hogy férfiakkal flörtöl. Vizsgálatok kimutatták, hogy a férfiakhoz túlzottan vonzódó asszonyok nem ösztöneik alapján, hanem nagyfokú bizalmatlanságuk miatt viselkednek így. Nem lehet magatartásukat szexuális hajlammal magyarázni. Egy olyan asszony mondta nekem, aki több férfival tartott kapcsolatot hogy a szeretet utáni mérhetetlen vágy hajtja.

A férfiaknál ritkábban jelentkezik az exhibicionizmus szégyentelen magatartásban. Először, mert a divatipar kevésbé propagálja, másrészt mert egy érzelmileg éretlen férfi férfiasságát főként illetlen beszédekkel és a meghódított asszonyok számával kívánja bizonyítani. Az érett férfinak nem kell a depresszióját levezetnie, ami abból látszik, hogy a nőkkel tisztelettel bánik, és csak szeretete tárgyára, ti. a feleségére irányulnak kívánságai.

 

Ragaszkodási törekvések

A depresszió elleni öntudatlan küzdelem másik gyakori formája a túlzott ragaszkodás. Sok szülőnek erőszakkal kell kiszabadítania magát a gyermek öleléséből. Soha el nem felejtem azt a napot, amikor 5 éves fiamnak a San Diego-i óvodába kellett mennie. 3 hétig járt a Minnesota-i óvodába, és amikor átköltöztünk Kaliforniába, nem akart elmenni az új óvodába. Szeretettel karolt át, és nehéz volt erőszakkal kiszabadulnom, még nehezebb elindulnom, amikor hangosan és keservesen sírva kiáltotta: „Apa, ne menj el!”

Sok családban minden este meg lehet figyelni azt a kapaszkodásra törekvést, mielőtt a villanyt eloltják, és ez felnőttkorig megmarad, persze szubtilis (gyengéd) formában, pl. túlzott nagyvonalúságban, amelyek az anyagi lehetőségeket messzi túlhaladják. Ez öntudatlan próbálkozás arra, hogy ragaszkodásuk tárgyának a szeretetét megvásárolják. Az ember nélkülözhetetlenné is tetteti magát. Önmagukban bizonytalan férfiaknak olyan félelmetes lehet az, ha főnökük elutasítja őket, hogy inkább késő éjszakáig dolgoznak, miközben családjukat elhanyagolják. Néha megfigyelhető, hogy egy vendégszerető asszony kétségbeesetten kapaszkodik a barátaiba, eteti és itatja őket, és azt reméli, hogy így nem fogják elhagyni. Vannak asszonyok, akik egész, életükben nevelnek egy fogadott gyermeket, az anyai ösztönt erősítve így magukban. Ezt az a vágy hozza létre, hogy hasznosak legyenek. Itt a depresszió elleni harc pozitívan végződik, mert a gyermek számára jobb, ha ilyen családban nő fel, mint az árvaházban. A ragaszkodási hajlamok szüntelen beszédben – személyesen vagy telefonon – is megmutatkozhatnak. Egyik orvos barátom megjegyezte: „Némelyik ember kóros telefonálásban szenved” (telefonitisz). A felnőttek módszerei: a tehetetlenség vagy betegség – hogy magukra vonják a figyelmet. Persze ezek néma segélykiáltások.

 

Agresszió

A depresszió elleni védekezés aggasztó formája az agresszió, vagy az ellen, aki elutasította az embert, vagy még gyakrabban önmaga ellen. „Az én hibám, hogy elutasítanak, tehát nem lehetek jó, büntetést érdemlek.” Mivel más nem büntet, bünteti önmagát – megrázó eljárás.

Ezek a védekező mechanizmusok az érzések hullámzásából erednek, és a rossz hangulat mélységével arányosan befolyásolják a magatartást. A helyzetet nem a kifejezési forma átalakításával, hanem a mélyebb okok tisztázásával változtathatjuk meg. A gondolati sémák égéseket hívnak elő, ezek pedig tettekhez vezetnek. Ha tartósan le akarjuk építeni a depressziót, a gondolatvilágnál kell kezdeni. Ha ez nem változik meg, a búskomorság elleni védekezés egyre inkább megerősíti a rossz magatartást.

 

Napjainkban növekszik a depressziós megbetegedések száma, ezért nézzük meg e betegség tüneteit. Szinte minden olvasóm felfedezi majd ezeket barátain vagy családtagjain. Ha saját maga miatt nem is, de miattuk fel kell ismerni a kritikus jeleket, és tudni kell megadni nekik a szükséges, szerető segítséget. Szinte minden tanácsadó megkülönbözteti a depresszió 3 stádiumát: könnyű, nehéz és nagyon súlyos. Nevezzük ezeket bátortalanságnak, reménytelenségnek és kétségbeesésnek. Később majd látjuk, mi változik szellemi, lelki és testi vonalon. Itt elég arra utalnunk, hogy a legtöbb depresszió bátortalansággal kezdődik reménytelenségbe megy át és kétségbeeséshez vezet, ha a gondolati sémák ugyanazok maradnak. Ha a kétségbeesést eléri, akkor odáig juthat az ember, hogy tejesen elveszíti a valósággal való kapcsolatát, és hogy túlélhesse, orvosi kezelésre van szüksége. A depresszió kihat a testre, a lélekre és a szellemre. Míg a laikus először a fizikai tüneteket veszi észre, addig a szakember – még a testiek előtt – a gondolkodásbeli változásokat fedezi fel. Sajnos a depressziós beteg többnyire akkor megy kezelésre, ha már fizikai tünetek is mutatkoznak. Ezeket teljes egészében nem tudjuk felsorolni ebben a könyvben, csak a leggyakoribbakat tekintjük át.

1. Alvászavar. Ez a depresszió leggyakoribb testi tünete. Bár néhány lehangolt ember sokat alszik és kimerülten ébred, többségük egyáltalán nem tud aludni vagy nagyon korán felébred. Sok orvos felhívja rá a figyelmet, hogy az álmatlanság a pácienseknél vészjelzés, amikor már depresszióra kell gondolni.
2. Kedvetlenség. A depressziónak ez a gyakori tünete ilyen kijelentésekben tükröződik: „állandóan fáradt vagyok” vagy „még a hobbimhoz sincs kedvem”. Gyakran már a felkelésnél fáradtak és egész nap letargikusak. Talán tudnak dolgozni, de teljesítőképességük csekély, és hamar kifáradnak. Egy férfi ezt így panaszolta: „A lábaim ólomból vannak.”
3. Étvágytalanság. Nem tudnak örülni az evésnek. Kedvetlenül kaparásznak az ételben. Minél súlyosabb a depresszió, annál kisebb az étvágy. Ma nem tesznek ellene, súlyos fogyás következhet be, ami tovább nehezíti a problémát. A depresszió első stádiumaiban még előfordul, hogy a páciens valami ehetőt keres a hűtőszekrényben, de az utolsó fázisban napokig megvan étel nélkül.
4. A nemi ösztön csökkenése, főként asszonyoknál. Néhányan olyan súlyos depresszióba esnek, hogy menstruációjuk is megszűnik.
5. Gondozatlan külső. Ma egy korábban divatosan öltözködő asszony elveszti külső megjelenése iránti érdeklődését, mindig depresszióra kell gondolni. A férfiaknál a borotválkozás elhanyagolása lehet íntő jel. A gondozatlan külső visszatükrözi, hogyan nézi az ember önmagát. A ruhák árulkodnak. Aki túlzottan divatosan öltözik, kisebbrendűségi érzését takarja el. A jól öltözött ember szereti magát. Aki azonban hanyagul öltözik ott, ahol kívánatos lenne a gondozott külső, az azt bizonyítja, hogy lemondott magáról.
6. Testi panaszok. Jelentkezhetnek képzelt vagy valóságos tünetek fáradtság, gyengeség, fájdalmak, szédülés, szívdobogásérzés, légzési nehézségek, fejfájás, szorulás, gyomorégés és izzadás.

A depresszió lelki tünetet

Bár a depresszió szellemi területen kezdődik, erősen hat az érzelmekre.

1. Az érzelmek elhidegülnek. Majdnem minden depressziós emberben megvan a hajlam, hogy visszahúzódjék másoktól, ami aztán növekvő elhidegüléshez vezet. Először a társsal illetve a gyermekekkel szemben, végül önmagával szemben válik közömbössé, és nem érdekli semmi, ami körülötte történik. Ezt a fásultságot egy hamis gondolat hívja elő, ami arra kényszeríti az embert, hogy kizárólag önmagával foglalkozzék. Ha ez nem változik meg, a depresszió halad előre. Valaki így fogalmazta ezt meg: „Szeretet vagy gyűlölet”. Szeretet nélkül ugyanis tönkremegy az élet.
2. Szomorúság. Örömtelenség és sötét hangulatok jellemzik a depressziós ember életét. Ezek olyan mélyen gyökereznek benne, hogy még az arckifejezése is megváltozik. Hiába keressük a mosolyt. Mások vidámsága nem hat rá. Minél rosszabb az állapota, annál kevésbé van abban a helyzetben, hogy humoros megjegyzésekre reagáljon, sőt inkább bosszankodik környezete vidámsága miatt.
3. Sírás. A depressziós gyakran akarata ellenére hajlik a sírásra, még olyanok is, akik ezt évek óta nem tették, sírásban törnek ki vagy szívesen sírnának ha tudnának. Egy asszony így számolt be erről: „Depressziómat mindig előre látom, ilyenkor ugyanis sírhatnékom támad.”
4. Ellenséges érzések. Minden depresszió első fázisánál megjelenik az agresszió is. Először az ellen a személy ellen irányuk aki elutasította vagy megsértette; később önmaga ellen fordul, mert magát tartja hibásnak. A lehangolt ember gyakran fejezi ki így magát: „gyűlölöm magam” vagy „utálom magam”.
5. Ingerültség. Eleven és energikus személyek gyakran ingerlik a passzív embereket. Bosszankodnak azon, hogy mások jól érzik magukat, ellenállnak, ha aktivizálni próbálják őket, sőt dührohamot kaphatnak egészen normális zajoktól, pl. a konyhai zajoktól. A megnyugtató zene „idegeikre megy”. Néha még a velük beszélgető barátokra is haragszanak, mert úgy vélik, nem érdemesek rá, hogy azok idejüket és gondolataikat rájuk pazarolják.
6. Félelem, szorongás, gond. Az elhagyatottság és a kétségbeesés érzése leszállítja a félelem-küszöböt, és bármi okot ad az aggódásra. Az ilyen ember fél, hogy elhagyják még ha nem is mondja ki nyíltan. Menekül a múlttól, rémüldözik a jövőtől, és fél a haláltól.
7. A reménytelenség a legtöbb depressziós emberben megtalálható. Fogolynak érzik magukat, és nem látnak kiutat. A múltjuk csak elutasítás és szenvedés volt, a jelen gyötrelmes, és a sötét jövőben pedig nem látnak megoldást. Ma nem tudjuk bennük feléleszteni a reménység szikráját, depressziójuk egyre rosszabb lesz. Tipikus náluk ez a panasz: „Teljesen kétségbeestem, nem látom a legkisebb reménysugarat sem.”
    

Amíg nem voltak automata mosógépek, addig a háziasszonyok a hétfőt sötét napnak tartották. Nemcsak mert elmúlt a hétvége, amikor az egész család együtt volt, és elkezdődtek a hétköznapok; hanem azért is, mert a legtöbb családban hétfőn mostak. Ha erre a nehéz munkára gondoltak a hétfői nap máris sötét színekben tűnt fel.

Ez a példa is illusztrálja, mennyire befolyásolható az ember elméje. Hangulatok egész sorát tudja felsorakoztatni. Befolyásolhatja az időjárás, az évszakok váltakozása, politikai és társadalmi események, sőt számtalan más dolog, a színek és a zene is. Egy ismerős hölgy rossz hangulatában sötét tónusú színekkel festette ki a lakását, azon panaszkodott, hogy mindig depressziósabb. Tanácsomra meleg, élénk színűre változtatta környezetét, sárgára, fehérre és rózsaszínre.

A „Newsweek” említett cikke beszél a depresszió évszakonként visszatérő problémájáról. Ősszel és télen szenvednek a legjobban a depressziótól az arra hajlamos emberek: A szabadság visszahozhatatlanul elmúlt, a karácsony sokat ígérő, gyakran beteljesületlen reményeit pedig sivár téli napok követik. A pszichiátereket elözönlik a segélykérő telefonok. A gyermekek szakadatlan fecsegése idegtépő a munkából hazatérő apának, ezért elkezd inni. A fiatal háziasszonyt idegileg kimeríti a karácsony előtti feszültség, az ajándékvásárlás, az étrend összeállítása, és álmatlanul hánykolódik éjszakánként. Az özvegy, aki egyedid él kis lakásában, sírógörcsöket kap A napok szürkék az éjszakák hosszúak, messze van még a tavasz.

A pszichiáterek olyan jól ismerik a karácsony utáni depresszió jelenségét, hogy elnevezték „ünnepnap-depressziónak”. A magyarázat kézenfekvő. Az ünnepek kikerülhetetlenül felelevenítik a mélyen eltemetett gyermekkori és családi emlékeket, sebeket. Az ajándékok szétosztása után felébred a testvéri féltékenység: ki kapta a legtöbbet és a legjobbat. Az ünnep általában az újraértékelés ideje is, amikor a fiatalkor álmait és elvárásait összehasonlítják a felnőttkor jelenbeli realitásaival – nemegyszer fájdalmas eredményre jutva. Az Észak-Karolinai Egyetem oktatója, dr. Amur Prange szerint: „Az ünnepnapok szükségképpen csalódással végződnek.”

A legkiegyensúlyozottabb emberek is gyötrődnek néha az ünnepeket követő depressziótól. De azok számára, akik hajlamosak a depresszióra, az ünnepnapok veszélyessé, sőt végzetessé válhatnak. Igaz ugyan, hogy december és január nem az öngyilkosok hónapfa, de nem sokkal karácsony és újév után meredeken felfelé ível a grafikon. Dr. Kobert Litman, a Los Angeles-i Öngyilkosságot Megelőző intézet vezetője szerint: „a valóban súlyos depressziók és az öngyilkosságok január 2-re, 3-ra és 4-re esnek. Ez az év legrosszabb hete.” A depressziós hangulatok előretörése nemcsak az évszakok függvénye, bizonyos világpolitikai események után egy egész nép között is általánossá válhat. Az USA-ban volt ez megfigyelhető, amikor az országon kétségbeesett kiábrándultság lett úrrá a sok szükségtelen szenvedés és a hadifoglyok bebörtönzése miatt. Mennyire más volt, amikor a békeszerződés megkötése után kihirdették a foglyok szabadon bocsátását! Amikor ezek a bátor emberek örömkönnyek között visszatértek családjukhoz, az egész ország örömmámorban úszott. Néhány héten belül az egész nemzet hangulata megváltozott.

Az ilyen hangulati ingadozások a külső körülményektől függően különböző erősségűek és időtartamúak lehetnek. Az emberek fogékonyabbak a depresszióra fizikai vagy pszichikai stressz után, illetve ha fáradtak. Aki nem táplálkozik megfelelően (tehát vagy túl sokat eszik este, vagy nem helyesen étkezik), keményen dolgozik és késő éjszakáig fennmarad, az kiszolgáltatottabb helyzetben van. A házassági tanácsadáson mindig felhívom a házastársak figyelmét hogy este fél tíz után ne beszéljenek negatív dolgokról, főként ne pénzügyekről. Nehézségeink nagyobbaknak látszanak olyankor, amikor fáradtak vagyunk.

Úgy látszik senki nem kerülheti ki a rossz hangulatokat. Még a kifejezetten szangvinikus ember is lehet levert, pedig őt jókedvéért értékelik. Nőknél a havi ciklusnak tulajdonítják az érzelmi hullámzást amely leterheli őket és elszívja energiájukat. De ne felejtsük el, hogy férfiak is sokszor ki vannak téve rendszeres érzelmi ingadozásnak. A nőknél a ciklus 26-29 nap, a férfiaknál inkább 34-38. A férfiaknál nem olyan feltűnő ez, de mégis észrevehető és zavaró.

Egy amerikai újságíró, Sydney J. Harris arról számol be, hogy hangulati ingadozásai ok nélkül lépnek fel, egyszerűen csak úgy megjelennek. Amióta ezt megértette, felkészíti magát rá és nem engedi, hogy kiboruljon. Türelmesen várja míg elmúlik és így elveszi az élét. Ilyen időszakban annyira rossznak tartja a cikkeit, hogy mindig arra számit, a főszerkesztő majd a papírkosárba dobja azokat. Valójában ezek a cikkek gyakran jobbak, mint amiket jó hangulatban ír. Ezért az a véleménye, hogy a depressziós ember képtelen helyesen értékelni saját teljesítményét.

Ez a könyv szeretné megmutatni az olvasónak, hogy hangulatingadozásai és depressziós időszakai közepette miként arathat mégis győzelmet. Meggyőződésem, hogy ha felismerjük a problémát, tudatos lépéseket téve megakadályozhatjuk, hogy lelkiállapotunktól rabszolgai függésbe kerüljünk. A levertség nem mindig vezet depresszióhoz, csak hajlamossá tehet rá.

Ha rossz a hangulatunk, bosszankodunk olyan dolgokon, amelyeket normális esetben észre sem veszünk. Ingerülten reagálunk és ez végül depresszióba torkollhat. Viszont minél jobban megértjük az emberi természetet, annál inkább tudjuk kezelni jó vagy rossz oldalalt. Ez különösen akkor van így, amikor általános törvényszerűségeit magunkra alkalmazzuk, s azon fáradozunk, hogy – amint első tüneteit felfedezzük – megelőzzük a betegséget, ahelyett hogy rossz magatartást eredményező védekező mechanizmusok mögé bújnánk. Ugyanis ha teret engedünk búskomor hangulatunknak csak elmélyítjük a problémát.

William James pszichológus azt mondta egyszer: „Ma testileg kifejezünk egy érzést, megerősítjük; ha visszaszorítjuk, meggyengül”. Ez azt jelenti, hogy a búskomorság első jeleit fütyülve vagy énekelve elűzhetjük, míg levertséggel vagy pesszimista beállítottsággal meghosszabbítjuk az időtartamát. Erre gondolhatott a zsoltáros, amikor így szólt: „Szemeimet a hegyekre emelem” (121. zsoltár). Ezzel szemben a lefelé nézés, a magunk elé meredés önpusztítóvá válhat.

 

Visszatérő fázisok

Az emberek nemcsak különféle erősségű hangulati ingadozásokat élnek át személyiségük, temperamentumuk, életkörülményeik és belső beállítottságuk szerint, hanem különféle depressziós fázisokat is. Bizonyos időkben hajlamosabbak vagyunk a búskomorságra, mint máskor. Egyes emberek ezt könnyebben átvészelik, mások viszont depresszióba esnek. Ezeknek az egyéni különbözőségeknek a függvényében ciklikus időszakok alakulnak ki, melyek 10 éves periódusokra oszthatók fel. Persze nem mindenki megy keresztül ilyen időszakokon, de az az életstílusváltás és azok a stresszhelyzetek, amelyekkel ezek alatt az évtizedek alatt szembe kell néznünk, könnyen depresszióba sodorhatnak.

 

Életünk első 10 éve

A gyermek életében az első évtized általában boldog időszak, ha ép családból származik, és a magányosság, a bizonytalanság érzései helyett szülei védelmező közelségét tapasztalja. Gyermeki jelleme és az érett személyiség első vonásai ebben az időszakban formálódnak ki. Egy nevelő elgondolkoztató kijelentése szerint a személyiség fejlődésének 50 %-a 3 éves korig, 75 %-a pedig 5 éves korig alakul ki! Milyen boldog az a gyermek, akinek a szülei szeretetteljesek fegyelmezettek becsületesek és felelősségtudattal veszik őt körül, jó példát mutatva neki.

 

A második évtized

A legtöbb gyermek életében ennek az évtizednek első 3 éve szép, bár sokuk számára életüknek egy nehéz szakasza – a pubertás kor. Érzelmei és magatartása szerint hol gyermekhez, hol felnőtthöz hasonlít. Időnként úgy tűnik spontán cselekszik máskor nem ura önmagának; könnyen zavarba jön, nem tudja magát elfogadni, és hajlik arra, hogy kapcsolatát embertársaival megszakítsa.

Érzelmi ingadozásai és az ebből eredő túlfűtöttség bizonytalanná teszik és mindig hevesen reagál, ha azok akiket szeret visszautasítják. Ez általában vitatkozásban, fölényességben, barátságtalanságban, vagy kihívó magatartásban mutatkozik meg, amitől még kevésbé lesz szeretetreméltó, s ami miatt még inkább elutasítják őt. Ez azután agresszív reakciót vált ki belőle, és esetleg első depressziójának megtapasztalásához vezet.

Ebben a korban a fiataloknak szexuális fejlődésük miatt is nehézségeik vannak, mert új, komoly ösztönökkel kell harcolniuk és megállniuk a társadalom és az erkölcs önuralmat kívánó elvárásaival szemben. Ennek következtében gyakorta ébred bűntudat a fiatalban, ami depressziót hívhat elő. Vagy semmibe veszik az erkölcsi alapelveket, vagy önkielégítéshez vezető fantáziálásnak adják át magukat, ami után szégyenkeznek.

A pubertáskori depresszió további vonása, hogy a fiatal egyre inkább tudatára ébred a szüleitől és családjától való kikerülhetetlen eltávolodásnak. Már láttuk, hogy ez a gyermek első olyan lelki terhe, amivel neki kell megbirkóznia. A második évtized vége felé sok fiatal úgy oldja meg ezt a problémát, hogy érzelmileg kapcsolódik egy másik nembeli hasonló korú fiatalhoz. Ez a kötődés erősebb benne, mint az a vágy, hogy a szüleivel maradjon. Gyakran nevezik ezt szerelemnek, amin mindketten a házasságra való készséget értik, pedig többnyire csak egy érzelmi szükségletről vagy szenvedélyről van szó.

Évtizedeken át tartó, iskolai területen folytatott tevékenységem idején megfigyelhettem, hogy sok középiskolás évről évre egy elő re jelezhető rövid lefolyású depresszión ment keresztül. Az érettségi banketten a fiatalok magukon kívül vannak az örömtől, elbúcsúznak a tanároktól és a barátoktól, gátlástalanul nevetnek vagy sírnak, hisztériához hasonlóan. Utána 1-10 napon át depresszív fázisba kerülnek, amit a cél elérése utáni üresség okoz. Ha az érettségin túl nincs más, amire törekszik a fiatal, hajlik a búskomorságra, és végül apatikus lesz. Ha azonban mindjárt az érettségi után neki tetsző munkát vállal, feltehetően nem lesz lelki beteg.

 

A harmadik évtized

20 és 30 éves kor között a depresszió gyakrabban jelentkezik olyan asszonyoknál, akik a házasságkötés után otthon maradtak, és főleg a háztartással, a lakással foglalkoznak. A férfiak, akiket leköt a hivatásuk és esetleg folytatják a sportolást is, kevésbé vannak kitéve a lehangoltságnak.

Egyes fiatal asszonyok az esküvő vagy a nászút után hamarosan depresszívvé lesznek. Sok okuk van erre: az esküvői előkészületek feszültsége után a hétköznap csalódásai; vagy túlzott várakozásaik és idealista elképzeléseik a valóságban illúziónak bizonyulnak. Különösen akkor, ha nehézségek mutatkoznak a nemi életben, ami néhány asszonynak fájdalmat okoz. Persze nem tudják, hogy ez széles körű probléma és később javul a helyzet. Ha ekkor egy szép álomvilágba menekülnek a probléma elől, az megrontja a kapcsolatukat, és gyakran vezet depresszióhoz. Előfordul, hogy a házasságkötés után 4 nappal már tanácsadásra jönnek fiatal házasok. Általában rövid idő alatt megszűnnek a problémáik, ha szeretettel bánnak egymással és tekintettel vannak társukra.

Ha a fiatalasszony nem lesz az esküvő után depressziós, lehet, hogy az lesz első gyermeke születése után. A pszichológusok beszélnek szülés utáni depresszióról. Sokan szenvednek ebben, de nem feltétlenül minden gyermeknél. A depresszióra hajlamos asszony hamarabb betegszik meg, de a szangvinikus is napokig rosszkedvű lehet. Okozhatja ezt a szülés folyamán beálló erős lelki megterhelés, vagy a gyermek elválása az anyától. A depresszió tartóssá válik és rosszabbodik, ha az anya nemkívánatos betolakodónak tekinti a gyermeket. Sok asszony elmondta nekem, akik később szeretetteljes anyák voltak, hogy olyan súlyos lehangoltság lett úrrá rajtuk, hogy szinte attól féltek, bántalmazni fogják a gyermeküket. Ez a beteges állapot azonban hamar elmúlik.

Fiatal apák is enyhébb depresszióba eshetnek, ha hirtelen meg kell osztozniuk feleségük szeretetén és figyelmességén ezzel az „idegen kis lénnyel”, és ráébrednek, hogy egyszerre nagyobbak az anyagi terhek is.

Ha gyorsan egymás után jön két-három gyermek, a 30 év körüli anya depresszióba, frigiditásba eshet, és inkább a kisgyermekekhez kötődik, de nem azért mert kevésbé kívánja a férjével való kapcsolatot, hanem mert öntudatlanul fél a következő terhességtől. Hozzájárul ehhez még, hogy idegei erősen igénybe vannak véve, a sok munka és a szülések miatt testileg kimerült. Ha ebben az állapotban enged az önsajnálatnak, csakhamar depressziós lesz, elhanyagolja magát és ápolatlan külsejével kockáztatja férje elhidegülését. A férfiak arra reagálnak, amit látnak, ezért a fiatal anya legyen a legszebb asszony, akit férje napközben lát! Legyen csinos férje hazajövetelekor! Ez nemcsak a férjnek jó, hanem az asszony öntudatát is megerősíti.

A harmadik évtizedben az is oka lehet depresszió kialakulásának, hogy sor kerül az első gyermek beiskolázására. Az anya hirtelen feleslegesnek érzi magát délelőttönként, és ezért a lehangoltságra hajlik, ha nem tudja erőit más értelmes feladatra összpontosítani.

 

A negyedik évtized

A legtöbb embernek 30 és 40 év között tizenéves gyermekei vannak. Az amerikai anyák 50%-a háziasszony, a másik részük munkába jár – tehát erősen igénybe van véve. Az apát is nagyon leköti a hivatása. Mindenkinek sok a dolga a családban, és a gyermekek ingadozó hangulata a középpont. Ha a szülők ezt a fázist előkészítették, a fiataloknak szeretetet adnak és erkölcsileg fegyelmezik őket, akkor ez még boldog időszak lehet. Ha azonban engedékenyek voltak és elkényeztették a gyermeket, akkor most lázadó fiatalok állnak velük szemben, akik feltétlenül a saját életüket akarják élni, és a szülők korlátozását elutasítják. Ilyenkor a megbetegedési százalék emelkedhet.

 

Az ötödik évtized

A legtöbb pszichiáter szerint a depressziók ebben a korban szaporodnak. Dr. Mortimer Ostow, a New York-i Mt.-Sinai-Kórház neurológusa és pszichiátere ezt írja: „A depressziók és öngyilkosságok gyakorisága nő az 5. és 6. évtizedben. Lehet, hogy az első megbetegedés után egy másik depressziós hullám következik, mivel mint felnőtt volt már ebben a betegségben, vagy az esetleg rendszeresen fellépő depressziók sűrűbben jönnek és rosszabbodnak.

Véleményem szerint ennek az oka az életerő csökkenésére vezethető vissza, amely viszonylag korán áll be a felnőtt korban, de az 5. és 6. évtizedben felgyorsul és változásokat idéz elő a temperamentumban. Kevesebb az ambíció. Az agresszivitás és az új dolgok iránti érdeklődés csökkenésével egyidejűleg erősödik a régebbi dolgokhoz való ragaszkodás. Ez a változás normális. Ennek oka lehet a mirigyekben a csekélyebb hormontermelés, vagy az agyban beálló öregedési folyamat (főként a centrális és az alaprétegben).

Ebben az évtizedben a férfiak hajlamosak a legerősebben a depresszióra, még az is, akinek eddig semmi oka nem volt a lehangoltságra. Most hivatásbeli vagy szexuális problémák terhelik. Hivatás dolgában sok férfi ugyanazt érzi, amit egy depressziós betegem: „40 éves korára jusson el hivatásában a csúcsra, különben sohasem fog odajutni. Én most 45 éves vagyok, nem jutottam még el idáig, és valószínűleg már nem is fogok.” Bár ennek a betegemnek az átlagosnál súlyosabb volt az állapota, mégis szinte minden ember depresszív fázisba juthat, ha már nem érdekli a hivatása, vagy ifjúkori álmai nem teljesedtek be. Ha gondolkozása nem változik meg, ha nincsenek már új céljai képzettségét, tehetségét vagy lehetőségeit illetően, akkor egyre gyakrabban lép fel a búskomorság.

A vitalitás alábbhagyása miatt potenciája is csökkenhet, sőt most először impotenssé válhat. A férfiaknak ez súlyos próbatétel, ami depresszióhoz vezethet. Gyakran előfordul, hogy férfiak ilyenkor nők után futnak, hogy felébresszék nemi vágyukat. Ezért nevezik őket így: „a bolond negyvenesek”. Az érett személyiség az ilyen helyzetben ritkábban érintkezik a feleségével, és ráébred, hogy a szexualitás jelentősége elsősorban a szeretet kifejezése, nem pedig a férfias ÉN bizonyítására szolgál.

Az asszonyoknak is van speciális problémájuk 40 és 50 között, mindenekelőtt, ha a gyermekek elmennek a háztól. Az anyák depresszíven reagálnak leányaik esküvőjére, üresnek érzik gyermek nélkül az otthont, hozzá kell szokniuk az új helyzethez; azon kívül kimerültek az idegőrlő esküvői előkészületektől. Depressziós reagálásuk súlya és tartama attól függ, milyen terveik vannak a jövőre nézve.

Ha a legfiatalabb gyermek más városban tanul, katona, illetve házasságot köt, az anyának lelkileg át kell hangolódnia. Ha ilyenkor rászoruló emberekkel foglalkozik, képességeit értelmesen felhasználja, akkor kikerülheti a depressziós időszakot. Egyébként belső bizonytalansága esetleg agresszívebbé teszi. ha férjétől nem kapja meg a szükséges szeretetet, még az is lehet, hogy hűtlen lesz hozzá – kivéve ha szilárd erkölcsi alapokon áll. Ha nem, heves önvád gyötri, amiből aztán depresszió lesz.

 

A hatodik évtized

Megfigyeltem, hogy itt két embertípust találunk. Az egyik elfogadta, hogy élete felén túljutott, és megharcolja harcát azzal a ténnyel, hogy ereje fogy. Szívesen dolgozik, többet mint azelőtt, mert tudatára ébred, hogy már kevés ideje van. Ilyenkor általában valamilyen szabadidő foglalkozást választ, ami örömet okoz neki. Hasonló korú barátokat ismer meg, akik gazdagítják életét. Közben nagyszülő lesz és ha kapcsolata jő maradt a gyerekekkel, új értelmet adhat életének az unokákkal való foglalkozás. Még ha 49-50 év között depressziós volt is, 50-70 között teljesen megszabadulhat ettől.

A másik embertípus ebben a korban visszautasítja a kikerülhetetlent. Nem akarja meglátni, hogy már 50 fölött van, és depresszíven reagál. Valaki, aki nem akarta felismerni, hogy milyen szép lehet ez az életkor, így panaszkodott: „Nem vagyok már az, aki voltam.” Nem tudja magát elfogadni és ez egyenes út a depresszióhoz; sokan visszahúzódnak tőle, ő pedig panaszkodva menekül. Házassága, amely mindeddig egészséges volt, most nehéz fázisba jut; vagy mert a magában gyönyörködő asszony fél szépsége elvesztésétől, vagy mert a korábban erőteljes férfi nem fogadja el természetes öregedését. Szerencsére ez a depresszív periódus legtöbbször gyorsan elmúlik. Ha sikerült önmagát elfogadnia, és új, reális célokat kitűznie, helyreáll az egyensúlya.

Az asszonyoknál ebben az időben kezdődik a változás kora. A nőgyógyászok is azon a véleményen vannak, hogy ez egy eltúlzott probléma. Ha az asszony arra számit, hogy ez az időszak nagyon meg fogja viselni, úgy is lesz. Ha viszont azzal a szándékkal lép ebbe a korba, hogy legyőzi nehézségeit és panaszait, akkor minden egyszerűbbé válik. Kétségtelen, hogy a hormonműködés megváltozása érzelmi reakciókat is von maga után, de ez minden asszonynál más módon jelentkezik. Jó ha ilyenkor ki-ki beszél az orvosával, illetve elolvassa az ajánlott hasznos irodalmat. Mert nemcsak gyógyszerek szedése, hanem tudományos információk elfogadása által is javulhat a helyzete, ha félre tudja tenni téves elképzeléseit.

Az asszonyok tanulják meg mindenekelőtt, hogy a változó kor nem korlátozza nemi életüket, kívánatosak maradnak. Sőt sokaknál a klimaktérium után nagyobb a szexuális beteljesedés. Újra mondom: a biológiai eseményeknél sokkal lényegesebb az ember belső beállítottsága.

 

A hetedik évtized

Itt nő a depressziók száma, mert sokan nem tudják túltenni magukat társuk halálán vagy munkájuk feladásán. Az amerikai társadalomban sokan abbahagyják a munkát a nyugdíj elérésekor, pedig fizikai állapotuk ezt nem indokolná. Aki beül a hintaszékbe és semmit sem csinál, nemcsak depresszív fázisokba jut, hanem csakhamar növeli a halálesetek statisztikáját. Mindenki ismeri a keményen dolgozó üzletember típusát, aki életében sokra vitte, de nyugdíjazása után másfél évvel meghal testi betegség nélkül. Az ok abban keresendő, hogy már nem voltak tervei és érdekes foglalkozása. Egyes cégek nem feltétlenül nyugdíjazzák embereiket 65 évesen, hiszen még néhány évig jól dolgozhatnak az üzemben. Nemrég beszéltem egy emberrel, aki saját cégét 50 éves fennállása után több millió dollárért eladta. Délután 5-kor még az irodájában találkoztam vele, ahol most is, 75 éves korában, dolgozik. Saját volt cégének most tanácsadója – a komputerek és modern technológiák mellett is.

Lelkész nagybátyám 75 éves korában, 53 évi szolgálat után sem akarja abbahagyni a szolgálatot a 100 évvel korábban alapított evangéliumi gyülekezetben, mert az most teljesebben növekszik, mint valaha. Munkájára égetően szükség van. Ő és a hozzá hasonló emberek nem szenvednek depresszióban. A pszichikai stabilitás ilyenkor attól függ, tesz-e valamit az ember embertársai és a társadalom javáért. Senki ne menjen addig nyugdíjba, amíg alaposan át nem gondolta a dolgot. Mindenkinek szüksége van arra, hogy hasznosnak érezze magát. Ismerek egy volt tengerészkapitányt, aki azért boldog ember, mert elfogadta a korát. Most vasárnapi-iskolát és bibliakört vezet.

Az ember szinte mindenbe beleszokik, csak a semmittevésbe nem. Kétségtelenül így értendő az öreg kínai átok: „Örök tétlenség legyen részed!”

Ha nyugdíjas idődet aktív és hasznos időszaknak tervezed, tovább tudsz majd örülni. Csak nagyon kevés öreg ember „elhasznált”; a legtöbb „rozsdásodik”, mert pihen.

Ennek az évtizednek második legnagyobb nehézsége a társ elvesztése. A 65 éven felülieknek 50 %-a magányos, elvált vagy özvegy. Az emberi életnek egyik legfájdalmasabb élménye a társ halála. Ezt a tragikus eseményt sok ember nem tudja elhordozni, főként ha nem hisz Krisztusban. Ha nem fogadja el társa halálát, hanem átadja magát az önsajnálatnak, mindig gyakrabban jut depresszív fázisokba, amelyek megrövidítik az életét. Egy baráti házaspár hetvenes években ünnepelte 56. házassági évfordulóját. A férj néhány héttel később, 9 hónapi betegség után meghalt. 2 nappal később megmagyarázhatatlan módon meghalt az asszony is, miután 9 hónapon át hűségesen ápolta a férjét. Halálának mégis volt oka! Ez az idős, fáradt asszony férje elvesztése után nem akart tovább élni; az érthető nagy fájdalom meghaladta erőit. Egy napon temették őket.

 

Nyolcadik évtized

Lényegében nem különbözik a többitől. Az elvénülés lehet problémává, és az egészséges partnert depresszív reakcióba sodorhatja. Az ember már nem olyan ellenállóképes, mint korábban. Egyre több testi betegség jelentkezik, figyelgeti magát és ez – ha arra hajlamos – megerősíti depresszióját. Baráti köre is egyre szűkül, hiszen elhalnak, és az öreg ember nem tud már lépést tartania gyors ütemű társadalommal.

Aki főként magával foglalkozik ebben a korban, veszélyezteti egészségét. Gyakran magára marad. A testi erők és anyagi lehetőségek csökkenése az önsajnálat ideális táptalaja. A gyermekeknek immár saját családjuk van, az öreg tehát visszahúzódik csigaházába, kicsi lakásába, és a múltnak él.

 

Kilencedik évtized

Csodálkozhatunk rajta, hogy ez a kor nem ad több okot a depresszióra, mint a többi. Némelyek azzal magyarázzák ezt, hogy az öreg gyermeki magatartásba húzódik vissza. Én arra hajlok, hogy ekkorra a befelé forduló depresszióra hajlamos emberek már meghaltak, a túlélőknek pedig optimista a világnézetük

Néhány évvel ezelőtt 300 kérdést intéztek 80-90 éves emberekhez, hogy a közös jellemvonásokat kiszűrjék. Feltűnő egyezések csak egy ponton mutatkoztak: az optimista beállítottságban. Mind élvezték a mát, és örömmel, érdeklődve néztek a holnap elé. Úgy látszik, ez a hosszú élet titka.

 

Összefoglalás

Visszatekintve: minden életkorban megvannak a depresszió sajátos okai. Sok ember mégis szabad tőlük. Ők nem azért maradnak lelkileg egészségesek, mert nincsenek problémáik, hanem mert minden helyzetben egészséges belső beállítottsággal néznek azokkal szembe.

 

A depressziót majdnem mindig külső esemény váltja ki. Ezért segítségképpen bemutatjuk a leggyakoribb okokat, hogy fellépésükkor ne legyünk tehetetlenül kiszolgáltatva a lehangoltságnak. Szeretném ezeket jelentőségük és gyakoriságuk sorrendjében pontosan leírni.

1. Csalódás. Depressziós emberek százait vizsgáltam meg, és megállapítottam, hogy kivétel nélkül minden depresszió csalódással kezdődik, vagy olyan élménnyel, ami a pácienst elkeserítette. Ha minden normálisan megy, senki nem lesz depressziós. De az élet csalódásokat hoz magával: valami vagy valaki nem felel meg a várakozásoknak. A kiváltó faktor különböző lehet. Egy asszony depressziója pl. úgy kezdődött, hogy kedvenc rózsabokra elszáradt. Más esetben a férj bosszankodó megjegyzése okozta a betegség kitörését. Számtalan szülő depresszíven reagál, ha gyermekei rossz osztályzatokat hoznak haza.

Persze a csalódásokat leggyakrabban az embertársak okozzák, akik túlterheltségük, testi kimerültségük vagy más okok miatt ingerültek, meggondolatlanok illetve barátságtalanok. Ha valaki jobban szereti magát, mint azt, aki megsértette, bosszús lesz, kedvetlen, gyorsan lelohad a jókedve, tehát egy enyhe depresszió alakul ki nála. Ha aztán teret enged ennek a fájdalomnak, az gyötrődéssé, végül kétségbeeséssé terebélyesedhet.

Minél jobban szeretjük azt, aki elutasít, annál nagyobb a kedvetlenségünk. Mindannyian vágyódunk megbecsülés után, ennek következtében a szeretett személlyel szemben lép fel a leghevesebb depresszív reakció. Nemrég egy újság arról a családapáról írt, aki tanító volt, és akitől felesége váratlanul elvált, hogy máshoz menjen férjhez. Ez a férfi annyira elfoglalt, hogy nem vette észre, mennyire elégedetlen felesége a házasságukkal. Ezt mondta: „Majdnem egy évig tartott, amíg el tudtam fogadni a tényeket. Mielőtt a feleségem elhagyott, nem ismertem a depressziót. De hirtelen kihúzták a talajt a lábam alól. Hetekig csak azt kívántam, bárcsak meghalnék.” A magabiztos férfiak depresszióját ilyen élmény is okozhatja.

Gyermekek depresszióját szeretetük tárgya, vagyis apja, anyja is kiválthatja. Függetlenül attól, hogy van-e erre okuk vagy sem, időnként az a benyomásuk, hogy szüleik nem értenek egyet velük, vagy ami még rosszabb, azt kívánnák, hogy bár a világra se jöttek volna. Ettől a gondolattól szinte biztosan depresszívvé lesznek. A legtöbb, amit a szülők gyermekeiknek adhatnak, az a szükséges fegyelmezésen kívül a kellő pillanatban elhangzó szerető bátorítás.

A magányosság nemcsak oka, de következménye is a depressziónak. Aki szeretete tárgyát elvesztette, vagy az őt elutasította, egyedüllétében fogékony lesz a búskomorságra. Ezt a szenvedést csak egy másik ember szeretete gyógyíthatja. De aki depressziós, sajnos hajlik arra, hogy elhúzódjék az emberektől. Azok pedig többnyire kizárólag magukkal foglalkoznak, és észre sem veszik, hogy valakinek mellettük szerető törődésre lenne szüksége.

2. Az önértékelés hiánya. Szinte minden depressziós embernél megtalálható. Egyre fogy, mert búskomor, és irreális várakozásai a jövőre nézve akadályozzák önmaga elfogadását. Ez különösen a perfekcionistára érvényes, aki mindent tökleletesen szeretne elvégezni, ezért soha nem tud osztatlanul örülni teljesítményeinek. Egyik fiam kitűnően zongorázik. A 9. osztály tanulójaként egy esti Istentiszteleten először játszott nagyobb hallgatóság előtt. Lelkesen hallgattam, és persze nagyon büszke voltam rá. Utána átöleltem és ezt mondtam: „Fiam, ma este nagyszerű voltál.” – „Nem egészen – válaszolta -, egyszer félreütöttem.” Mivel 500 hang közül egyet nem talált el, előadását kudarcként élte meg. Minden az alkalmazott mértéktől függ. A depressziós ember tipikus panaszai ezek: „Nem bírom ki magam,” vagy „velem semmit sem lehet kezdeni.” Ez a vonás a temperamentumtól függ, és olyan fontos, hogy később még egy tejes fejezetet szánunk rá.

3. Hamis mértékek. Depresszió keletkezhet abból, ha valaki olyanhoz hasonlítjuk magunkat, aki jobban érvényesül. Ez elégedetlenséget szül saját eredményeinkkel kapcsolatban. Aztán ha túl sokat foglalkozunk magunkkal, az is eredményezhet levertséget. Amikor hamis mértéket használunk, saját gyengeségeinket a másik erős oldalával hasonlítjuk össze. Ez teljesen értelmetlen, mert a másik gyengeségét ilyenkor nem vesszük figyelembe. Így keletkezik az irigység és az önmagunkkal való elégedetlenség.

Különösen veszélyes a különböző vagyoni helyzetek összemérése. A 73. zsoltárban ez áll (3. v.): „Irigykedtem a kevélyekre...” Az okos ember hallgat az intésre: „Elégedjetek meg azzal, amitek van.”

4. Ambivalencia (ellentétes érzelmek együttes jelentkezése). Néhány pszichiáter, közöttük dr. Ostow, a lelki kettősséget tartja a depresszió leggyakoribb kiváltó okának. Az ambivalencia, vagy kettősség érzés olyan, mint egy csapda, amiből az ember nem tudja magát kiszabadítani, pedig elviselhetetlen a helyzete. Miközben megpróbál szabadulni, ambivalensen reagál, más szavakkal apatikus (közömbös) lesz, és sem szeretetet, sem gyűlöletet nem érez.

Ez az érzés nem csak depressziót okoz, de pl. sok válás hátterében is fellelhető. Ha pl. egy párnak nem kívánt terhesség miatt kell összeházasodnia, egyiküknek az lehet a benyomása, hogy elvesztette a szabadságát. Egy ideig ebben a kettősségben él, majd hirtelen agresszív lesz. Olyan házaspárok is rabnak érezhetik magukat, akiknek a házassága könnyebben indult. Ha gyorsan jönnek a gyerekek egymás után, ha hiányzik a jó képzettség, vagy túl nagy a felelősség, könnyen kifejlődik az ambivalens depresszió, amely mindig ellenséges érzelmeket táplál az iránt, akit okol. A házasságban persze ez a társ. A kamaszkorú fiatalok szüleikkel fordulnak szembe, ha úgy vélik, hogy szabadságukat az iskola, a tekintélyt képviselő személyek és kötelességeik miatt veszítették el. Ügyes, sikeres asszonyok, különösen, ha hosszú ideig és szívesen gyakorolták hivatásukat, de kisgyermekeik miatt otthon kell maradniuk, nemritkán úgy élik át, mintha börtönben ülnének. A háztartás, pelenkamosás és a gyerekekkel való foglalkozás nem elégíti ki intellektuális igényeiket. Az a benyomásuk, hogy szeretteik a szabadságtól fosztják meg őket. Ma erősen hangsúlyozzák az emancipációt és az asszonyok hivatásbeli sikereit, ami csak összetettebbé tesz) ezt a problémát. Megkérdeztem egy asszonytól, hogy mivel foglalkozik, mire rezignáltan válaszolt: „Ő, én csak háziasszony és csak anya vagyok.” Az ilyen beállítottság növeli a depressziók számát. Az egész élet perspektívájából nézve feltehetjük a kérdést, van-e annál jobb, mint háziasszonynak, anyának, férjnek, vagy apának lenni. A hamis értékítélet szükségszerűen depresszióhoz vezet.

5. Betegség. Minden embernek vannak gyenge pontjai. Némelyek jobban el tudják viselni a külső nyomást és a depressziót teremtő feltételeket, mint mások. De bármennyire nagy is az ellenálló képessége valakinek, a betegség, különösen ha hosszadalmas, meggyengítheti. Dr. Ostow ezt így magyarázza: „Testi okok is kiválthatják a depressziót. Egy fertőző májgyulladás tüneteinek elmúlása után még hosszabb ideig kimerültnek érzi magát az ember, fáradékony lesz és sokszor lehangolt is. A Pfeifer-féle mirigyláz is elősegíti a depresszió kifejlődését, bár kisebb mértékben. A Parkinsonkór, ami az agyban egy terület működészavara, általában lehangoltsággal jár. Orvosságok is kiválthatnak depressziókat. A régebben alkalmazott »Rausedyl« vérnyomáscsökkentő, az arra hajlamos egyénnél lehangoltságot okozhat. Tompító hatása miatt nyugtatóként hat, és alkalmazzák a szkizofrénia kezelésénél is. A nyugtatók is kiválthatnak depressziót. A kortizon és származékai tetterőssé és elevenebbé teszik az embereket. Nagy adagban és hosszabb időn át szedve azonban depresszív reakciót idézhetnek elő. Ugyanez áll – némely orvos véleménye szerint – a rendszeresen szedett fogamzásgátlókra. Ez a vélekedés ugyan nem bizonyított, de nem is vethető el.” A betegség által testileg vagy lelkileg legyengült embernek sok minden megoldhatatlannak tűnik. Valószínűleg az önsajnálat is akkor áll legközelebb hozzánk, ha megbetegszünk.

6. A test működési rendellenességei. Sok szakember a depressziók jelentős számát a test vagy a belső elválasztású mirigyek különösen a pajzsmirigy – működési zavaraira vezeti vissza. Mások vitatják ezt és állítják, hogy a depresszió egy traumatikus élmény által kiváltott helytelen reakció, és csak ritkán vezethető vissza pusztán testi (biológiai) okokra.

Néhány betegen a gyógyszeres kezelés segít, ezáltal aztán némelyek igazolva látják, hogy a test működési zavarairól van szó. Beszélnek még az agy biokémiai folyamataiban bekövetkezett működészavarról. Egy orvos barátomtól tudom, hogy ezt a területet ma nagyon intenzíven kutatják. Korai lenne végső ítéletet mondani. Mert ha a biológiai működés összefüggésbe is hozható a depresszióval, ettől még nem tudjuk, hogy a testi tünetek maguktól lépnek-e fel, vagy a hamis gondolkodásmód váltja ki azokat. A negatív vagy önromboló gondolatok zavarhatják a testi funkciókat és felboríthatják az érzékeny, kémiai és hormonális folyamatok egyensúlyát; ezért a súlyosan depresszív emberek keressék fel az orvost. Aki követi az orvos tanácsait és az ebben a könyvben ajánlott gondolkodási mintákat, azon segíteni lehet akkor is, ha depressziója pusztán testi okokra vezethető vissza.

7. Szülés utáni depresszió. Szinte minden depresszióról szóló könyv megemlíti. Még egy szangvinikus anya is lehet a pszichikai kimerültségtőt búskomorrá a szülés után. Kilenc hónapon át növekedett benne ez az új élet, és most hirtelen nincs ott többé. A fiatal anyának máról-holnapra új életformát kell megszoknia. Vigasztalni kell őt azzal, hogy a kimerült állapot ilyenkor teljesen normális és gyorsan el fog múlni. Még egy intés: aki az első gyermeknél nem lesz depressziós, a másodiknál vagy a harmadiknál megbetegedhet. Mások az álmok és a vágyak és más a valóság. Rövid idő alatt megtudja a fiatal anya, hogy a csecsemő nemcsak „aranyos, édes, és szeretnivaló”, hanem követelődző, bekakil, nehezen elégíthető ki és óbégat. Talán még szoptatni sem kívánja gyermekét, ha ez fájdalmat okoz. Depressziójában bűnösnek is érezheti magát, és így még rosszabb állapotba kerül. Az ilyen depresszió ellen a legjobb általam ismert gyógyszer a gondos, szerető, gyöngéd fért. Ha egy fiatalember önmagánál jobban szereti a feleségét, akkor pszichikai kimerültségében elhalmozza türelemmel és szeretettel. Lehet, hogy ingerült és nehéz vele bánni, de a fért soha nem felejtheti el, hogy ezt a helyzetet ő is okozta. Próbáljon meg felesége hangulatán javítani és önbizalmát erősíteni. Én azt ajánlom, hogy a fiatal apa a szülés után vegyen ki egy hét szabadságot, és töltse azt a feleségével. A szeretetnek ez a bevetése jutalmat nyer. Ha az asszonyok először elutasítóan reagálnak is, a depresszió elmúlásakor értékelik férjük magatartását. Valaki ezt mondta: „gyermekünk születése után nagyon utálatos voltam hozzá. Később azonban megláttam, milyen nagyszerűen viselkedett.”

Néha hosszan elhúzódik a depresszió. Feltételezem – amíg orvosilag meg nem cáfolják –, hogy ez az anya gondolkozásmódján is múlik. Ha hosszú idő elteltével még tart a depresszió és nem kapja vissza életkedvét, feltételezhetjük, hogy teret engedett az önsajnálatnak. Asszonyok, akik később jó anyák lettek, bevallják, hogy gyermeküket a szülés után még sokáig elutasították. Bosszantotta őket, hogy állandóan igénybe vette erejüket, idejüket, sőt még az is, hogy férjük és barátaik szeretete attól kezdve megoszlott.

Sok asszony örül, ha várandós. S élvezik, ha tisztelik őket terhességükért. De a szülés után a gyermek kerül a figyelem középpontjába. Depresszióra hajló asszonyok egyfajta érzelmi telítettséget élveznek a terhesség alatt, de a szülés után üresség támad bennük. Ezek az asszonyok rossz irányú gondolataikkal okozzák a legtöbb problémát saját maguknak.

8. Túlhajtott szellemi tevékenység. Vannak aktív, alkotó emberek, akik ötödik vagy hatodik évtizedükben sajátságos depresszív fázisba jutnak. Természetük nem hajlik búskomorságra, mégis nehezen győznek le egyes helyzeteket. Ezt a kérdést írásban még nem tárgyalták, de az utóbbi években fokozottan kutatták. fia a kolerikus eléri az 5. vagy a 6. x-et, hétköznapjai megtelnek különféle dolgok zűrzavarával, tervekkel, szakadatlan aktivitással, és nem tud már szellemileg kikapcsolódni. Koncentrálóképessége csökken, és a magabiztos embereknél ez kínzó élmény. Bosszúsan és csalódottan reagál arra, hogy nem tud már kitartóan dolgozni, és nem veszi észre, hogy idegessége és aggodalmaskodása csak súlyosbítja a problémát. Ha nem tanul meg idejével és magánügyeivel helyesen bánni, rosszabbodik az állapota.

A depresszió ezen formájának világos jele a hirtelen és alaptalan ingerültség. Egy hétvégén hazajön az apa, aki azelőtt mindig szívesen tartózkodott otthon. Találkozik gyermekeivel, akiket szeret, de egyszerre tudatára ébred a lármának és vitatkozásnak, dühös és heves lesz, berohan a hálószobába és felteszi magának a kérdést: „Ugyan mi van velem? Hiszen a gyerekek évek óta ilyenek. Mitől lettem hirtelen ilyen indulatos?”

Az okot néhány orvos hormonális vagy kémiai változásokban látja. De a kérdés megmarad: vajon az intenzív szellemi tevékenység kimeríti az agyat és a mirigyekben olyan láncreakciókat vált ki, melyek aztán felborítják a hormonális egyensúlyt? Bárhogy is van, a depressziónak ez a formája jól befolyásolható orvosságokkal. Némelyik orvos teljesítmény csökkentő gyógyszereket ír fel, hogy a hiperaktivitást visszaszorítsa, és ezzel egyidejűleg hangsúlyozza a szabadidő értékét. De a legtöbb aktív ember inkább azért szed orvosságokat, hogy megtarthassa erős munkabírását.

9. Elutasítás. Minden embernek rendkívül nagy szüksége van a szeretetre. Ha nem kapja meg, könnyen felléphet a depresszió. Ez megkezdődhet már korán, a nem kívánt gyermeknél, aki fél szülei elutasításától. Fellép fiataloknál, ha a hasonló korúak elutasítják; asszonyoknál, ha úgy érzik, hogy férjük, vagy valaki, akit csodálnak, megvonja tőlük a szeretetet. Férfiak akkor tapasztalják ezt, ha elveszítik feleségük szeretetét, vagy munkahelyüket, vagy egy barát, akiben bíztak, elárulja őket. A beteget ilyenkor tejesen leköti az elszenvedett igazságtalanság és az elutasítottságából fakadó magányosság.

10. Túlzott célkitűzések is eredményezhetnek depressziót. Az ember olyan lény, aki célokat tűz maga elé és azokat próbálja megvalósítani. Ha szem elől veszti a célt, akkor feladja a harcot. De valahányszor legfontosabb célként emel ki valamit, és azt el is éri, depresszív fázisba jut. Ezért minden embernek rövid és hosszú távra is kell terveznie, és tervei sorrendjét gyakran megvizsgálnia. A nagyon céltudatos emberek ritkán depressziósak. Egy tervük megvalósulása előtt már három újat kovácsolnak. Tanulhatunk tőlük, és ne engedjünk, hogy szellemi vákuum keletkezzen bennünk, valamint ügyeljünk, hogy mindig legyenek újabb célkitűzéseink.

Egy önmagát sajnáló asszony állandóan így panaszkodott: „semminek nem tudok örülni.” Nyilván túl sokat foglalkozott a saját személyével. A nagyszámú búskomor, problémákkal terhelt ember a bizonyíték rá, hogy mennyire hiányoznak sokakból az értékes célkitűzések.

 

Az értékes cél

Soha ne elégedjünk meg másodrangú vagy önző célokkal. Earl Nightingale több embert aktivizált, mint bármelyik kortársa. Azt tanácsolja, hogy soha ne törekedjünk gazdagságra, ha sikerre vágyunk, hanem mindenekelőtt olyan célokat tűzzünk ki, amelyek embertársainknak is hasznosak. Ő megértette ezt a bibliai elvet: „Adjatok, nektek is adatik.” Az általam ismert leggazdagabb emberek életüket önzetlenül másoknak szánták. Az ilyen cél befolyásolja az egész életvitelt, akár eladunk, akár főzünk, vagy ipari űzünk. Az igazi gazdagságnak természetesen nincs semmi köze pénzhez vagy anyagi eredményhez. Ha valaki vagyont szerez anélkül hogy embertársait segítené, nem lesz boldog.

Egy okos ingatlanügynök barátom, aki drága ingatlanokat adott el, azt mondta egyszer: „nem lehet egy házzal boldogságot is vásárolni”. Ellenben ha másokon is segített, saját házának is másként tud örülni. Ez a magánfilozófiája: „Egy ház ne státusszimbólum legyen, hanem azt fejezze ki, hogy mennyire segítesz embertársaidnak.” Egy bizonyos: a boldog embereknek határozott céljaik vannak, amelyekhez ilyen vagy olyan formában hozzátartozik mások segítése. Segítségre szorulók pedig mindig lesznek.

 

Összefoglalás

 

A depresszió nem véletlenül jön létre, mindig van oka. Még a látszólag megmagyarázhatatlan, szülés utáni depressziónál is, az újszülött gyermek a kiváltó tényező. A lehangoltság említett 10 oka általános érvényű ugyan és alapvető jelentőségű, mégsem tárja fel a betegség gyökerét. Különben sok ember miért nem lesz depresszív az említett problémák ellenére sem? Miért esnek sokan mély depresszióba, míg mások ki tudnak menekülni belőle?

 

Az ember egyszersmind szellemi lény is

Nem keresztyén orvosok, pszichiáterek és tanácsadók ma szinte mindig figyelmen kívül hagyják az ember szellemi vonatkozásait. Mivel műveltségünk teljesen elvilágiasodott és az ateista humanista materializmusra épül, az ember rendkívül fontos szellemi természete figyelmen kívül marad. Az emberi problémákat a világ emberről alkotott elképzelése alapján – miszerint az ember főbb összetevői a teste, érzelmei és értelme – nem oldhatjuk meg megnyugtató módon, ha nem ismerjük fel, hogy valamivel nem számoltunk. Az ember nagymértékben szellemi lény is, ez különbözteti meg az állatvilágtól. Ha ezt kihagyjuk a gyógyításból, akkor kevés vagy semmi eredményt nem érünk el.

Minden pszichiátriai módszer megegyezik abban, hogy a depresszív embernek külső segítségre, támaszra van szüksége. Aki tanácsadásában számol az ember szellemi mivoltával is, szintén abból indul ki, hogy külső erőre van szükség a gyógyuláshoz, mégpedig olyanra, ami az egész személyiséget érinti.

A mellékelt ábra bemutatja a személyiség négy alkotórészét. E nélkül egy ember sem teljes és nem is tud kiteljesedni. Tudatában vagyunk lelki, érzelmi és testi lényünknek, de csak kevesen ismerik fel a szellemi dimenzió jelentőségét.

Korunknak egyik legtragikusabb vívmánya az ateista humanizmus erős kulturális befolyása. Annyira elhitették velünk, hogy az ember Isten nélküli, önálló lény, hogy a legtöbb ember lelki, érzelmi vagy testi nyomorúságában alig képes arra, hogy a hitből erőt merítsen. Az Isten számára fenntartott hely üres az életükben. Ez még súlyosabbá teszi a problémájukat és nehezíti a gyógyulásukat.

Hogy illusztráljuk, mennyire megváltoztatja a szellemi terápia az ember életét, előbb ismertetnénk az embert természet másik három összetevőjét.

1. A test. Halálunkig sok pénzt költünk rá, pedig ez a legkevésbé fontos rész, mert csak akkor működik jól, ha a többi egészséges. Később látni fogjuk, hogy testünket a lélek irányítja.

2. Az érzelmek. Az emberi természetnek 3 alkotórészét ma általában elismerik. A legkevesebb megértés az érzelmeknek jut. Pedig minden ember érzékenyen reagál a szeretetre és gyűlöletre; ismerjük a „szív” fogalmát, az érzelmek központját, aminek persze semmi köze az anatómiai szívhez. A tudósok érzelmi központról beszélnek. Úgy látszik, ez a lelki kapcsolótábla elektronikusan minden szervvel együttműködik. Mielőtt a test megmozdulna, előbb itt történik valami. Ennek a központnak az állapota tehát az egész testre kihat. Ha valaki érzelmileg kiegyensúlyozott, teste normálisan működik. Ha azonban szíve, azaz érzelmi központja kilendül az egyensúlyból, az testében is jelentkezik.

Mindannyian ismerjük a „pszichoszomatikus betegség” kifejezést. Az orvosok szerint ma a testi megbetegedések 70-85 %-át érzelmi zavar okozza. Belső feszültségek által komoly betegségek keletkeznek, szívbajok, magas vérnyomás, gyomordaganatok, asztma és az izületi gyulladás néhány formája. Dr. S. I. McMillan kiváló könyvében: „Elkerülhető betegségek” számos pszichoszomatikus betegséget ír le. Ezért érezheti magát a depresszív ember testileg is betegnek, ha depressziója sokáig tart.

Az érzések nem maguktól keletkeznek, hanem gondolataink nyomán lépnek fel. Képzeljük el, hogy hirtelen arra kérnek, álljunk oda egy nagy hallgatóság elé és tartsunk beszédet. Ha ez nekünk szokatlan, mérlegelni kezdünk és félelmeink keletkeznek. Ezek az érzések változásokat okoznak testünkben. Izgatottak leszünk, talán térdeink is reszketnek, szájunk pedig kiszárad, mert a nyálmirigyek összehúzódnak. Az is lehet, hogy a hangunk cserbenhagy és csak éles vagy magas hangokat tudunk kiadni. Így a lelki feszültség, láncreakcióként, egész testünket átjárja.

Vagy egy további jól ismert példa: a gondok. Valahányszor gondolataink ki nem fizetett számlák vagy más bizonytalan külső körülmények körül forognak, aggódni kezdünk. Ha ez a belső feszültség tartós, testi zavarokat és betegségeket hozhat létre.

Látjuk tehát, hogy az érzések testi reakciókat váltanak ki. De vajon mi irányítja az érzéseket? Forduljunk most az emberi értelem felé.

3. Az emberi értetem. Az agy rendkívüli mennyiségű információt képes rögzíteni. „A világ legkomplikáltabb komputerének” nevezték el. Elképzelhetetlenül nagy az adattároló képessége. Minden azt bizonyítja, hogy a tudattalan minden gondolatot, képet, cselekedetet megőriz.

Az emberi lélek tudatos és tudattalan részből áll. Bár a tudattalant nem tudjuk kontrollálni – amint később még látni fogjuk –, de látási ingerekre közvetlenül reagál. „Mondd meg, mit gondolsz, és én megmondom, ki vagy.” Ez a mondat helytáll, mert gondolatainkból keletkeznek az érzéseink. Amivel gondolatban foglalkozunk, az érzelmileg és testileg is megmutatkozik. A gondolkozás nagymértékben befolyásolja az érzelmeket és a testet. Az öt érzékszerv a lélek kapuja. Bizonyos, hogy amit az ember a szemén és a fülén keresztül befogad, arra az érzelemvilága, és később a teste is reagálni fog.

Példaképpen említhetjük: aki pornográf írásokat olvas, azt érzelmileg felizgatja, sőt cselekvésre indíthatja, ezzel ellentétben a jó irodalom gazdagítja az érzésvilágot és pozitív tettekre indítja a testet. Sok fiatalember beismerte már, hogy filmek illetve pornográf iratok ébresztettek benne szexuális vágyakat, tehát azok nem maguktól keletkeztek, hanem visszavezethetők arra, amit látott vagy olvasott. Az erőszakos tettekre is érvényes ez. Mielőtt így cselekszik valaki, már sokkal korábban hallott brutalitásokról vagy látott erőszakoskodást és foglalkozott vele gondolatban. Felébredt benne a gyűlölet érzése és az sarkallta. Ezért mondja a Biblia: „Aki gyűlöli testvérét, embergyilkos” (1Jn 3,15). Valamennyi gyilkosságot ez az érzés előzi meg, végső oka pedig a gondolatokban keresendő.

Még látjuk majd, hogy a depresszió mint érzés, akadályozza a normális testi működéseket. Érzéseink gondolatokra vezethetők vissza, így a lehangoltság mögött is általában található egy megrögzött gondolatmenet: Ahelyett, hogy a depresszió kimenetelét vagy tüneteit (apátia, alvási zavarok, stb.) kezelnénk; vagy az érzelmek felől közelítve, pótolni igyekeznénk a szeretet tárgyait; szaktanácsot vagy pszichés hatást kiváltó gyógyszereket adnánk; a problémát egyszer s mindenkorra csak akkor oldhatjuk meg, ha változást tudunk elérni a gondolati felépítményben. Az ember gondolkodásával van a baj! De hogyan tudnánk irányítani azt, ami alapvetően irányíthatatlan?

 

A szellemi terápia

Némely embernek van elég belső ereje, hogy leépítse negatív vagy káros gondolatrendszerét, és így pozitív érzéseket ébresszen magában, amelyek aztán normális testi működést eredményeznek. De nem sok ilyen ember van. Legtöbbjüknek külső segítségre van szüksége. Aki keresztyén szellemi természetét is tagadja, lelki gyengeségének rabszolgájává lesz. Azoknak az embereknek a zöme, akik hozzám fordultak, nagyon csekély eredménnyel vagy eredmény nélkül vettek igénybe gyógyszeres vagy sokk-kezelést, illetve pszichoterápiát. Rajtuk csak a szellemi terápia segít.

Egy hivatásos bokszoló soha nem menne a ringbe bekötött szemmel vagy a hátul összekötött karokkal. Mégis, képletesen szólva, ez a helyzet napjainkban a nem hívő emberek esetében. Mivel szellemi természetének nem tulajdonít jelentőséget, vak arra a nagy erőforrásra nézve, amivel le tudná győzni a lehangoltságot, félelmet, haragot és érzelmi életének egyéb káros hatású zavarait.

Még az is bonyolítja a helyzetet, hogy szellemi életének elhanyagolása miatt nagy úr van benne, amit tulajdonképpen Istennek kellene betöltene. Pascal, a jelentős francia filozófus, ezt mondta: „Az ember szívében az Isten számára rendelt helyet csak maga Isten tudja betölteni.” Ennek az űrnek az érzete hajtja az embert szakadatlan tevékenységében, ennél fogva állandóan keresi békességét és önazonosságát. Mert sem az értelem, sem az érzelmek, sem a test vonalán nincs maradandó megelégedés és megnyugvás az ember számára.

 

Az emberi természet szellemi oldala

Nem nehéz az ember szellemi természetének bizonyítékaira rátalálni. Valamennyi élőlény közül az egyetlen, aki keresi Istent. Csak az emberben található veleszületett vallásos ösztön és lelkiismeret.

Világkörüli utamon tanulmányoztam a régi kultúrák régészeti maradványait. Csakhamar rájöttem, hogy az ember legrégebbi építményei a templomok, Istentiszteletre szolgáló helyek vagy oltárok voltak, bizonyítva az ember egyetemes szellemi éhségét. Mi okozza ezt az éhséget? Az Istentől kapott lelki-szellem) ösztön.

Még kommunista vezetők is, akik a vallást „a nép ópiumának” nevezik, kénytelenek elismerni, hogy az ember „reménytelenül vallásos”. Mint ahogyan az embernek van testi szükséglete: éhség és szomjúság; érzelmi szükséglete, mint a szeretet; értelmi szükséglete: a tudásszomj; és vannak olyan számottevő szellemi igényei is, amelyek Isten-keresésben mutatkoznak meg.

A legkeményebb ateisták egész sora bizonyította halála óráján, hogy megvan benne ez a szellemi ösztön. Hallottunk emberekről, akik soha nem imádkoztak életükben és semmit nem akartak tudni Istenről, sőt néha kifejezetten ellenségként álltak vele szemben, mégis hozzá kiáltottak, amikor szembe kellett nézniük a halállal. Gyermekkoromban egyszer egy városszerte ismert ateista – miközben építette – beleesett a kéménybe. Sok hiábavaló próbálkozás után végre kőműveseket hoztak, akik a kéményt téglánként lebontották. Másnap reggel újságunkban azt olvastuk, hogy az ember éppen megmeneküléséért imádkozott, amikor odaértek hozzá. Ez nem a gyengeség jeleként értékelendő, hanem az ember természetes szellemi ösztönének a bizonyítéka.

Aki nem tulajdonít jelentőséget szellemi természetének, az önmaga ellen dolgozik. Isten adta ezt az embernek, hogy szívét, értelmét és testét egyensúlyban tartsa és megerősítse. Aki nem ismeri ezt a hatalmas belső erőforrást, hasonlít egy olyan négyhengeres autóhoz, amely csak három hengerrel üzemel. Nem új és jobb gyertyára van tehát szüksége, hanem a negyedik henger beindítására – vagyis az ember esetében szellemi életének aktivizálására.

Az ember szellemi természetéhez tartozik az akarata, ami egyértelműen megkülönbözteti az állatvilágtól. Isten mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy szabadon döntsön. Így van aki akarattal és tudatosan elmegy Isten mellett és elutasítja Őt, ezzel szemben más elismeri létezését és rábízza magát. Ez a döntés teljesen az ember kezében van, és bizonyosak lehetünk abban, hogy eljövendő boldogságunk ettől a döntéstől függ.

 A rajzon látható trónszék az ember szabad akaratának a lehetőségét szimbolizálja. A rajta levő „Én” az önző ÉN-t jelképezi (ego), ami az embert magabiztossá és önzővé teszi. Isten mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy saját sorsának a kovácsa legyen és lelkének kormányosa. A trónt elfoglaló ÉN azt az embert mutatja, aki Istentől függetlenül hoz döntéseket. Az ilyen embert egyre nagyobb csalódások érik, és az életet egyszer csak értelmetlennek fogja találni. Életünk folyamán számos döntést kell hoznunk. Mindenkinek meg kell választania lakóhelyét, iskoláját, munkahelyét, hivatását és házastársát. Életünk döntésekből tevődik össze, és boldogságunk végül is attól függ, hogy helyesen hoztuk-e meg ezeket. Ha az ember Istentől függetlenül él és csak saját énje dönt, sok csalódást, zűrzavart, bűnt és félelmet fog átélni. Több száz embernek mutattam már meg ezt az ábrát, de még egyetlen 40 év feletti személy sem vitatta el az érvényességét. Nemrég Hawaiból visszarepülve egy utazási iroda alkalmazottjával beszéltem erről az ábráról. Azt mondta, neki 22 évesen mindene megvan, amiért élni érdemes. De amikor megkérdeztem, hogy nem ismeri-e életében a csalódottságot és az értelmetlenség érzését, akkor az arcát a kezébe temette és könnyekben tört ki. Ez a reakció az átlagnál ugyan hevesebb volt, mégsem mondható rendkívülinek.

A legtöbb depressziós ember nem tudja, hogy nyomorúsága arra vezethető vissza, hogy Istennek nincs helye az életében, és ezért ki van szolgáltatva egy sereg értelmi, érzelmi és testi zavarnak, sőt betegségnek is. Úgy tűnik mindegy, hogy Istent tudatosan utasítják-e el, vagy egyszerűen csak semmibe veszik. Noha olthatatlan vágy van bennük, valójában Isten után, nem ismerik az erőforrást, amelynek segítségével megküzdhetnének énközpontú döntéseik következményeiként előálló problémáikkal. Ez az Isten-űr olyan régi, mint az emberiség. A Biblia „halál”-nak nevezi. Ádám és Éva fellázadt Isten ellen. Engedetlenségük következtében kerültek a szellemi halál állapotába. Ezt az állapotot örökíti tovább minden generáció a következőnek, így minden emberben ott van ez az üresség. Korlátózott ideig ugyan lehet boldog az ember, de nem képes az maradni, amíg ezt a szellemi űrt magában hordozza. Nem tapasztal maradandó örömet, és nincs abban a helyzetben, hogy gyengeségeit legyőzze.

 A szellemi űr betöltője: Jézus Krisztus

Isten felelete minden ember belső ürességére Jézus Krisztus. Történelmileg bizonyított, hogy közel 2000 évvel ezelőtt Ő itt járt a Földön. Hogy miért jött a világra, sokaknak máig érthetetlen, pedig az életútjáról szóló egyetlen hiteles híradás választ ad erre a kérdésre. Jézus Krisztus maga mondta: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek” (Jn 10,10). Ez a túláradó élet Jézus Krisztusban nemcsak betölti az ember belső ürességét, hanem ahhoz is erőt ad, hogy legyőzze a depressziót és más pszichikai problémákat. Egyik éjszaka egy lelkileg súlyosan megterhelt ember ment el Jézushoz (Jn 3,1-13). Tudni akarta, hogyan juthat személyes kapcsolatba Istennel. Jézus Krisztus ezt mondta: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik felülről, nem láthatja meg Isten országát.” Nikodémust nyilván megzavarták az Úr Jézus szavai, mert ezt kérdezte: „Hogyan születhetik egy ember, ha vén? Vajon másodszor bemehet anyjának méhébe és születhetik-e?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem tud bejutni Isten országába.” A szövegösszefüggés világossá teszi, hogy Nikodémusból hiányzott a személyes szellemi tapasztalat. Testi világra születése után szüksége volt szellemi születésre, hogy földi élete értelmet nyerjen, és az eljövendő életre is felkészülhessen. Ez a szellemi születés – amikor valaki Jézus Krisztust urának és megmentőjének befogadja – adja az embernek a szükséges erőt, hogy legyőzze lelki problémáit. Ez különösen érvényes a depresszióra. A közfelfogással ellentétben Jézus Krisztus nemcsak úgy magától jön be az ember életébe! Ez esetben az újjászületés szükségtelen lenne. Nem! Jézus Krisztus az ember szellemi természetén kívül áll, hiszen az ember Isten nélküli állapotban születik meg. A Szent Szellem munkája és a Biblia tanítása által kopogtat Krisztus az ember szellemi tudatának ajtaján.

 Jézus Krisztus ezt mondja: „Lásd, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki hallja hangomat és megnyitja az ajtót, be fogok menni hozzá és vele vacsorálok és ő énvelem” (Jel 3,20). Az Úr Jézusnak ez a biztatása mutatja, hogy bárki, aki tudatára ébred belső ürességének és Isten akarata elleni lázadásának, behívhatja őt az életébe. Krisztus nem erőszakkal lép be, csak akkor jön, ha hívják. De akkor az ember szellemileg megelevenedik. Fogékony lesz Isten iránt és megerősödik az a képessége, hogy megküzdjön élete minden problémájával, így a depresszióval is.

 

Jézus Krisztus keresztjének jelentősége

A Hegyi Beszédben Jézus Krisztus két utat mutat az örökkévalóság felé – a széles utat, amely a veszedelembe visz, és a keskeny utat, amely az életre visz (Mt 7,13-14). Napjainkban a boldogtalan emberek növekvő száma láttán nyilvánvaló, hogy a nagy többség a széles, veszedelembe vivő úton van, amelynek következménye nemcsak az örök halál, hanem szellemi és testi önpusztítás, mégpedig két szempontból is: Isten nélkül éli az életét, és kénytelen az ÉN-je által hozott döntések következményeit learatni. Amikor az ember abba a korba jut, hogy már felelős önmagáért és meg tudja különböztetni a jót a gonosztól, akkor ezen a széles, veszedelembe vivő úton jár. De ha szellemi, lelki és testi nyomorúságai közben tudatára ébred belső lelki ürességének, segítséget kereshet Istennél. Életének ezen a pontján befogadhatja Krisztust személyes Urának és Megváltójának, mert Jézus Krisztus éppen azért jött a világra, hogy az ő bűneiért is meghaljon a kereszten.

Jézus Krisztus keresztje a lehető legnagyobb szeretetnek a jele, amely a világon valaha is létezett. Isten Fia itt halt meg az egész világ bűneiért. Isten és ember volt egy személyben, aki 33 éven át bűn nélkül élt. Magára vállalta az egész világ bűnét, és mint áldozat halt meg, hogy az emberek általa megmeneküljenek. Így elmondhatta: „Én vagyok az út, az igazság (a valóság) és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). Így Krisztus keresztje híd, amelyen át emberek a pusztulásba vezető széles útról az élet útjára juthatnak.

 Négy dolog amit fel kell ismernünk

Ha azt akarjuk, hogy belső üresség helyett beteljesedett életünk legyen, hogy szellemileg újjászülessünk, akkor négy dologra kell ügyelnünk:

 1. Isten elleni lázadásunk elválasztott Istentől, belső ürességet hagyott bennünk. Bűneink számát csak Isten és mi ismerjük nem az a döntő, hogy sok vagy kevés bűnünk van, hanem hogy nem lehet tartós örömünk és békességünk, amíg azok nincsenek megbocsátva.

2. A múltban elkövetett bűneink bocsánatáért Jézus Krisztus meghalt a kereszten. Isten előtt a bűn zsoldja halál (Róm 6,23). Mégsem kell bűnünkért meghalnunk, mivel Krisztus ezt már megtette!

3. Jézus Krisztus feltámadt a halálból, hogy a megtért bűnös örök életet nyerjen: „...Isten ajándéka örök élet, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.”

Az Úr Jézus mondta: „Én élek, ti is élni fogtok” (Jn 14,19). Jézus Krisztus a keresztrefeszítése utáni harmadik napon feltámadt. Ez a keresztyén tanítás alapja. Feltámadása által nemcsak a mennyben vár ránk az örök élet, hanem már itt és most kiteljesedett életet élhetünk. Ez tesz képessé gyengeségeink legyőzésére.

4. Be kell hívnod Krisztust az életedbe, és személyesen elfogadnod Őt Uradnak és Megmentődnek. Saját akaratod elválasztott Istentől, belső ürességed egyre nőtt. Ezért mindenképpen át kell engedned Jézus Krisztusnak a döntés jogát életed fölött. Ez szerepcserét jelent: ha Krisztust teszed úrrá életed fölött, akkor ÉN-ed az Ő szolgájává lesz. Továbbra is döntened kell majd, de már nem az Úr Jézus nélkül. A gyakorlatban ez ilyen kérdéseket jelent: „Mit kell tennem?” „Uram, mit vársz tőlem?” Aki ezt az utat követi, nem lesz boldogtalan, aki viszont más úton jár, soha nem ismeri meg a tartós boldogságot.

 A legfontosabb kérdés

Befogadtad-e már Jézus Krisztust személyesen az életedbe? Erre a kérdésre legjobban a két ábra segítségével tudsz felelni.

 

Melyik mutatja mostani életedet? Tudnod kell, volt-e olyan időpont az életedben, amikor Jézus Krisztus az ajtó előtt állt és te behívtad Őt? Ha nem tudsz ilyet megnevezni vagy nem vagy biztos benne, felbátorítalak arra, hogy fogadd be most! Ha komolyan kéred, Isten megígéri, hogy az Úr Jézus bejön az életedbe. Ha nem tudod, hogyan imádkozz, akkor azt ajánlom, mondd el ezt: „Mennyei Atyám, tudom, hogy bűnös vagyok, és szükségem van Jézus Krisztusra, mint Megmentőmre és uramra. Ma átadom neked a rendelkezési jogot életem felett. Ámen.”

 

Ha imádságod őszinte, rád is vonatkozik Isten ígérete: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, megmentetik.” (Csel 2,21). Legyél biztos ebben az ígéretben. Ma újjászülettél, és bejutottál Isten családjába. Örök életed van (Jn 1,12).

 

Mit jelent, ha Jézus Krisztus irányítja az életünket?

Ha Krisztusnak szava van az életünkben, olyan pozitív erőt kapunk, melynek munkálkodása csodálattal fog eltölteni. Az előző ábra az Istennel kapcsolatban álló embert mutatja. Figyelj meg minden fogalmat, amely körülírja, mit kapsz örökségül, ha Krisztus befogad. A Bibliában azt olvassuk, hogy az Úr Jézus sok mindent megnyert nekünk. Vegyük sorra a legfontosabbakat:

 1. Bocsánat. Isten Jézus Krisztusért minden bűnödet megbocsátotta: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9).

2. Békesség. Mivel bűneid megbocsáttattak, Isten előtt tiszta a lelkiismereted és békességed van: „Mivel megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1).

3. Erő. Új erő hatja át életedet, ha Krisztus Szelleme rendelkezik veled: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden” (2Kor 5,17).

4. Öröm. A szerencse mulandó, függ a külső körülményektől, de Istennel kapcsolatban maradva állandósul az öröm. Minél inkább Krisztus határozza meg életedet, annál hosszabb ideig tartanak azok az időszakok, amelyekben, kellemetlen külső körülmények között is örömöt élsz át (Ef 5,19).

5. Életcél. Abban a pillanatban, amikor Jézus Krisztust befogadtad, életed új értelmet nyer. Azelőtt csak magadnak éltél, mostantól az az életcélod, hogy az Úr Jézusnak szolgálj. Pál apostol ezt kérdezi az Apostolok Cselekedetei 9,6-ban: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Ez a magatartás volt boldog életének az alapja. Krisztus így mondta: „Keressétek először Isten országát és az Ó igazságát, és minden egyéb megadatik nektek.” (Mt 6,33). Ha így teszel, azt fogod tapasztalni, hogy mindig megkapod a szükséges erőt.

6. Bizalom. Akiben az új élet fejlődhet, mert Isten Igéjének rendszeres olvasása és hallgatása által folyamatosan erőt nyer, az belsőleg megbizonyosodik arról, hogy Isten gyermeke, mert soha nem ismert bizalom ébred benne, ami egyre növekszik.

 

Ha a fent leírt imádságot őszintén mondtad el, akkor most Isten gyermekévé lettél és örömmel teli életet élhetsz. Persze ez nem szükségképpen van így, de te bármikor meríthetsz az Úr Jézusból, mint erőforrásból. Ez a könyv mindenekelőtt azt akarja megmutatni, hogyan lehet ezt az Istentől kapott erőt a lehangoltság elleni harcban bevetni.

Bár már egész fejezetet szenteltünk a depresszió okainak, a leglényegesebb kiváltó okokkal ezután foglalkozunk. Ezt nem nehéz megérteni. Ha ugyanis az ember nem fér hozzá az ebben a fejezetben említett szellemi erőforráshoz, akkor nem képes ezekkel az elsődleges okokkal megbirkózni. Most pontosabban vizsgáljuk meg ezeket és azt a terápiát, amit Isten ajánl.

 

A depressziónak mindig oka van, még akkor is, ha a páciens ennek nincs tudatában. Dr. Mortimer Ostow írja „A melankólia pszichológiája” c. könyvében: „Búskomorságra hajló embereknél is van kiváltó oka a depresszív folyamatnak, ami akár egy mindennapi sértődés is lehet.”

Bár minden esetben szívesen vezetnénk vissza a búskomorságot az emberi test organikus vagy pszichológiai változásaira, de reálisnak kell lennünk és elismernünk, hogy az legtöbbször sértődésünk, csalódottságunk vagy visszautasítottságunk reakciójaként jelentkezik. A bosszúság az első lépés abban a láncreakcióban, ami a depressziót kiváltja. Nem csodálom, ha önkéntelenül megbotránkozol ezen a mondaton. Sokszor megfigyeltem, hogy a lehangolt emberek egyszerűen nem képesek felismerni, hogy tele vannak agresszióval. Néhányan vitatták ezt, én azonban nem tágítottam, hanem mindig újra utánakérdeztem, milyen volt gondolati rendszerük a depresszió kitörése előtt, és érdekes módon mindig a harag kerüli elő.

Ostow így ír tovább: „A búskomorság minden fázisában jelen van az agresszivitás (a düh), mindegy, hogy felismerhető, tudatos-e, vagy sem. A düh az ellen a személy ellen irányul, akitől tulajdonképpen szeretetet várna az ember, de az csalódást okoz. Az agresszivitás, a düh azt a vágyat is ébresztheti, hogy a másikat bosszantsa, megsértse vagy megzavarja, aszerint hogy milyen erős benne a fájdalom, amit az illető érez.” Ostow tovább is magyarázza az agresszivitás problémáját: „Egyes szülőknek rendkívül ellenséges a magatartása gyermekeivel szemben. A gyermek megmarad a szüleivel kapcsolatban gyermeki magatartásban, ennek következtében felnőttként erős depresszív tendencia, lenyomó erő ellen kell harcolnia. A szülő és a gyermek közötti nyílt ellenségeskedés embertelennek és erkölcstelennek tűnik, pedig ismerünk ilyen eseteket. Ma sok szó esik elutasított vagy félrenevelt gyermekről. Néha kicsi gyermekeket súlyos testi sérüléssel visznek kórházba – olykor a hullaházba. A vizsgálatok kimutatták, hogy szüleik töltötték ki a haragjukat rajtuk, sőt némelyiküket meg is kínozták. Időnként olvassuk az újságban, hogy egy apa vagy egy anya megölte gyermekét. Pszichoanalitikus szempontból ezeknek a betegeknek – akiknek saját gyermekükkel szemben ellenséges a beállítottságuk – gyermekkorukban heves agresszióval kellett harcolniuk a felnőttekkel szemben. Védekező mechanizmussal igyekeztek dühüket megfékezni pl. szeretetet, hűséget mutattak a gyűlölt személy iránt, sőt alá is rendelték magukat neki. Saját gyermekükkel való érintkezésükben a védekezés aztán meghiúsult, és újra fellépett náluk az agresszió.

Ha a szülők a gyermeket elutasítják, ez nagy támadás személyisége ellen. A gyermek annál jobban kapaszkodik beléjük, ami éppúgy lehet a szeretetnek, mint a gyűlöletnek a kifejezése. Érzéseinek erőssége lelki sérülést idézhet elő, ami az ismétlődések miatt egyre mélyebbé válik. Így a gyermek minden további elutasításra agresszív kapaszkodással reagál. Lehet, hogy mint felnőtt egy megbízhatatlan partnerhez kötődik majd, és addig provokálja, amíg az elhagyja őt. Mint apa és anya később saját gyermekével kapcsolatban ismétli ugyanezt: elutasítja, kínozza, ugyanúgy, ahogy gyermekkorában ezt ő maga is átélte.”

A két legerősebb emberi érzés a szeretet és a harag (gyűlölet). A szeretet gyógyít, a harag azonban káros. Ennek következtében a harag a legnegatívabb és legrombolóbb érzés, amivel az embernek meg kell birkóznia.

A harag természetes védekezés a sértés, a visszautasítás és a bántás ellen. Ezért sok depresszióra hajló ember vagy maga agresszív, vagy agresszív családból származik, ahol őt a szülők elutasították, megalázták. A harag nemcsak érzéseinkben, hanem testünkben és lelkünkben is kárt okoz. Meggyőződtem róla, hogy napjaink depresszióhulláma arra a tehetetlenségre vezethető vissza, hogy nem tudunk saját agressziónkkal bánni. A 60-as évek lázadó, dühöngő nemzedéke a 70-es évekre depresszióssá vált.

A viselkedés-lélektani irányzatot magukénak valló pszichológusok téves felfogása olyan engedékeny magatartást alakított ki a gyermekekkel szemben, amely végül egy lázadó, ellenálló, haragos és keserű generációt hozott létre. Ők voltak azok, akik agressziójukból depresszióba estek. Ezért nem szokatlan dolog, ha a lelkigondozás folyamán közli a páciens, hogy betegsége kitörése előtt valami miatt dühbe gurult. Segíthet rajta ha felismeri, hogy a depresszió nem spontán adódik, hanem agresszivitással (dühkitöréssel) kezdődik.

 

Az agresszivitás súlyos következményei

Fel sem mérhető, milyen súlyos hatásai vannak az agresszív magatartásnak lelki, testi és szellemi területen. Lelkileg mélységes elkeseredést okoz. A „Reader’s Digest”-ben nemrégen egy cikk jelent meg arról az esetről, amikor négy alkalmazott meghalt, az ötödik pedig súlyosan megsebesült. A tettes egy olyan szeretetreméltó ember volt, akit valószínűleg szívesen fogadnánk el szomszédunknak. 43 éves korában úgy látszik kiborult, és munkatársaira lőtt. A vizsgálatok kimutatták, hogy nem spontán reakcióról volt szó. Ezt az embert 18 hónappal korábban egy előléptetésnél mellőzték egy másik javára. Felesége szerint attól a naptól kezdve személyisége egyre jobban megváltozott. Egyre nagyobb teret engedett a haragnak és keserűségnek, rágódott az igazságtalan bánásmód miatt, míg végül pszichikailag úgy megzavarodott, hogy ráemelte a fegyverét öt emberre. Az áldozatok mind vezető pozíciót töltöttek be a cégnél, tehát részt vehettek a döntésben. Ma ez az ember rács mögött ül, távol szeretett családjától. Agresszivitása miatt 4 embernek kellett meghalnia, egy pedig talán egész életén át nyomorék marad.

Az agresszió számtalan testi betegséget is okozhat. Az ezekben szenvedő emberek töltik meg ma az orvosi várókat. Az ember a stressznek csak bizonyos mértékét tudja elviselni, a harag különösen sok feszültséghez vezet. A fiataloknál a test ugyan fel tudja dolgozni az agressziót, de a kor előbbre haladtával elveszítjük ezt a képességünket. A test lerobban, és életfontosságú területeken felmondja a szolgálatot: gyomordaganatok, magas vérnyomás, bélgyulladások, izületi gyulladás, szívműködési zavarok, fejfájás, vese és epekövek – számtalan más betegség keletkezhet.

A San Diego-i kórházban meglátogattam egy 72 éves lelkészt, aki előrehaladott zöld hályoggal feküdt ott. Szerette Istent, neki akart szolgálni, de mint sok keresztyén, ő sem harcolt soha a harag bűne ellen. Szobájába lépve dühös szavak áradatát zúdította rám. Elkezdte szidni az orvosokat általában, majd a kórház orvosait és nővéreit különösképpen. Arca hamarosan elszíneződött a dühtől. Megfogtam a csuklóját, megráztam és rákiáltottam: „Pál, te még megölöd magad, ha nem hagyod abba!” Nem sejthettem, hogy két napon belül meghal szívszélhűdésben, bár ez az első szívrohama volt és nem ezért küldték kórházba. Néhány hónappal a temetése után esetét példaként említettem prédikációmban. Az Istentisztelet után a gyülekezetünk szemorvosa a következőt mondta: „Múlt héten olvastam egy orvosi lapban, hogy a zöld hályog kialakulásának fő oka a felgyülemlett agresszió.” Bármilyen súlyosak is azonban a harag következményei testileg, lelkileg, mégsem hasonlíthatók ahhoz a pusztításhoz, amit szellemi területen végez. Az Efézus 4,30-32-ben ezt olvassuk: „Meg ne szomorítsátok Isten Szent Szellemét, aki által elpecsételtettetek a teljes váltság napjára. Minden keserűség, bosszúság, harag, kiabálás és káromkodás kivettessék közületek, minden gonoszsággal együtt! Sőt legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok és bocsássatok meg egymásnak, mint ahogy Isten is Krisztus által megbocsátott nektek.” Ha felteszem a kérdést: hogyan szomorítjuk meg a Szent Szellemet, bizonyára egy sereg nyilvánvaló bűnt sorolnánk fel, mint például a házasságtörést, gyilkosságot. Ezekből a versekből mégis az derül ki, hogy a Szent Szellem megszomorodásának sokkal inkább a haragos gondolat és indulat az oka.

Ha egy keresztyén megszomorítja a Szent Szellemet, képtelen szellemi erőit használni. Láttuk az előző fejezetben, hogy a Szent Szellem akkor tud munkálkodni az életünkben, ha helyet adunk neki. Így nyerünk erőt, hogy úrrá legyünk gyengeségeinken, és legyőzzük a búskomorságot. De a győzelem nem magától jön. A keresztyénnek együtt kell működnie a Szent Szellemmel, azaz a harag gondolati bűnének nem szabad teret adnia.

Több keresztyén küszködik az agresszivitással, sokkal inkább, mint bármely más bűnnel, és valószínű itt szenvednek legtöbben vereséget. Pedig ez erősen korlátozza Isten uralmát az életünkben; megszomorítja a Szent Szellemet, és szellemi életünket elsorvasztja. Pszichés betegségeink keletkezhetnek, és Isten sem tud igazán használni bennünket.

 

Isten gyógymódja

Isten nélkül az ember nem talál értelmes gyógymódot az agresszivitásra. Egyszer egy fiatalember jött a rendelőmbe, és elmondta, hogy már hatszor volt pszichiáternél. A diagnózis róla így hangzott: „Ön gyűlöli az anyját.” Gyomorgörcsei, és házasságában is nehézségei támadtak. Megkérdeztem tőle, hogy miért jött hozzám, ha már megtudta a pszichiátertől, mi a baj. Szomorúan válaszolta: „A pszichiáter rámutatott ugyan a problémára, de megoldást nem tudott adni.” Ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen Isten ereje nélkül nincs megoldás az agresszióra.

A „Reader’s Digest” egyik cikkében tipikus tanácsot adott egy pszichiáter: a haragra hajló ember keresse meg, mi váltotta ki agresszióját, és próbálja azt a jövőben elkerülni. Aki nem akarja igénybe venni Isten erejét, általában a menekülésben keres szabadulást. Megkérdezhetnénk egy pszichiátert, mit tegyünk akkor, ha saját feleségünk, gyermekeink, hivatásunk, szomszédaink, sőt egész környezetünk váltják ki a haragot. Lehetetlen ugyanis minden zavaró körülményt kikerülni. Isten ennél jobb megoldást kínál. Gondoljuk végig a következő 5 pontot! Több száz embernek volt ez már segítségére.

1. Ismerd el, hogy a haragod bűn! Amíg mentegeted magad, nem lehet rajtad segíteni. 25 évi tanácsadói tevékenységem alatt megismertem minden ide vonatkozó magyarázkodást. Az egyik beteg így panaszkodott: „Sajnos ingerlékeny természetű vagyok”. Egy missziói társaság egykori munkatársa, akit agresszivitása miatt zártak ki, ezzel érvelt: „Szíriai származású vagyok, apám, anyám, sőt egész családom hajlik a haragra”. Volt aki ezt mondta: „Apám és anyám az agresszív magatartástól gyomordaganatot kapott, sőt testvéreim is szenvedtek miatta – hogyne lennék hát én is agresszív?” Bár ezek az emberek mind hamisan értékelték helyzetüket, mégis meg tudom érteni őket, mert 36. életévemig én is arra hivatkoztam, hogy skót, francia és ír elődeim miatt vagyok indulatos.

De ez csak menekülés, hamis út, amivel bűnös voltunkat leplezzük. Ha az ember nem nevezi bűnnek a haragját és nem hagyja abba a mentegetőzést, akkor reménytelen a helyzete. Évek során sok agresszív emberrel volt dolgom. Sokaknál azonban semmi eredményt nem értem el. Valamennyiüknél volt egy közös vonás: nem akarták elismerni, hogy hajlanak a haragra és hogy mentegetik bűnüket.

Csak ha te bűnnek nevezed haragodat, akkor tudod legyőzni. Ez az első és döntő lépés a győzelemhez.

Mint tanácsadó, mindig újra hallom: „Ha a férjem megváltozna nem lennék haragos.” – vagy: „Hiszen a feleségem ingerel fel.” Ezek az emberek még nem tanulták meg, hogy a győzelem mások magatartásától függetlenül, egyedül Krisztuson alapszik.

2. Valld be Isten előtt, hogy a haragod bűn. Isten éppúgy megbocsáthatja ezt is, mint más bűnöket: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Minél előbb ismered be, hogy ez bűn, annál gyorsabban győzheted le.

3. Kérd Istent, hogy vegye el agresszív magatartásodat. Isten nemcsak hallja, amit akarata szerint kérünk, hanem meg is adja (1Jn 5,14-15). Miután a harag nem felel meg az Ő akaratának, ha kérjük, hogy vegye el agresszív magatartásunkat, biztosak lehetünk a győzelemben. Az Isten nélküli ember sok esetben rabszolgája szokásainak, a keresztyén azonban szabad. Harcolnunk kell szokásaink ellen, hiszen ha a Szent Szellemnek teret adtunk az életünkben, már nem kell szokásainktól függnünk.

4. Adj hálát Istennek irgalmáért, kegyelméért és erejéért. A kéréshez hozzátartozik az Isten irgalmáért és bocsánatáért való hála is. Megköszönhetjük neki, hogy Szelleme bennünk lakik, és hogy ereje által megváltozhat agresszív magatartásunk.

5. Valahányszor haragszol, alkalmazd a fenti négy pontban leírtakat. Ne képzeld, hogy gyermekkorod óta fennálló agresszivitásod mindjárt első alkalommal eltűnik. Számolj azzal, hogy még felléphetnek dühkitörések, de minél intenzívebben alkalmazod a fent leírtakat, annál közelebb van a győzelem. Ha tehát vétkeztél, ismerd el azt Isten előtt, kérd Őt magatartásod megváltoztatására, és bizalommal adj hálát mindenért, amit Ő tehet az életedben. Valaki néhány gyakorlás után azt mondta: „Első nap legalább ezerszer kellett bevallanom, hogy haragossá lettem, a következőn már csak 997-szer, tehát javulás mutatkozott. És most agresszivitásom szinte teljesen a múlté.” Ez a példa is mutatja, hogy a harag legyőzhető. Olyan esettel még nem találkoztam, hogy valaki egyszerre szabadult volna meg tőle. Szüntelenül vigyáznunk kell magunkra, és gyakorolnunk az új magatartást.

Néhány éve egyik előadásomon egy idősebb úr feltette a kérdést: „Hiszi Ön, hogy az az ember, aki egész életén át agresszív volt, még 70 évesen megszabadulhat?” Így feleltem: „Isten ereje által minden szokásunktól megszabadulhatunk.” Két évvel később ismét felfedeztem ezt a férfit a feleségével együtt a hallgatók között. Az előadás után ezt mondta: „Eredményről szeretnék Önnek beszámolni. Isten megszabadított a haragomtól. Kérdezze meg a feleségemet, ha nem hiszi el.” Láttam az asszony arcán, hogy Isten ereje valóban megváltoztatta az életüket. Sok száz példát mondhatnék el, amely bizonyítja, hogy a Szent Szellem ereje minden haragra hajló ember szívét be tudja tölteni, ha megnyílik előtte. Ha az agressziót felváltja a szeretet, akkor semmi ereje nincs a depressziónak rajtunk!

 

Most érkeztünk el a depresszió legfőbb okához. Semmi nem vált ki olyan gyorsan és olyan súlyos depressziót, mint az önsajnálat. Ha a betegségnek ezt az okát állítom a beteg elé, tiltakozik: „Én nem sajnálom magam! Lehet, hogy másoknál így van, de nálam soha.” Egyikük dühösen válaszolta: „Segítséget vártam Öntől, de látom, hogy egyáltalán nem érti a problémámat.” Némelyek sértődötten távoznak, becsapva az ajtót maguk mögött.

Az igazság fáj – mint a sebészi beavatkozás. A daganatot nem lehet fájdalommentesen eltávolítani. Érzelmeink síkján is így van ez. Amint páciensünknek megmutatjuk az önsajnálat daganatát, ellenáll. De így semmi nem változik. Számolok azzal, hogy ebben a kérdésben a beteg nem ad igazat nekem. Az ő helyzetében túl nagy teher elhordozni ezt a csúnya feltételezést. Szívesebben venné, ha részvétünket fejeznénk ki, gyógyszert adnánk vagy másokat tennénk felelőssé a betegségéért.

Mindig újra megfigyeltem, hogy akik nem depressziósok, könnyen elfogadják ezt a diagnózist. A búskomorságra hajló is ritkán mond ellent, amíg egészséges, csak ha már depressziós, akkor ellenkezik. Szerencsére később mégis belátják, és megteszik a megoldáshoz vezető első lépéselvet. Egyben bizonyos vagyok: ha nem változik meg önsajnálaton alapuló gondolkozásuk, nincs remény. Minél inkább helyet adnak neki, annál mélyebben zuhannak bele a búskomorságba. A gyógyszerek szedése és az elektrosokk is csak rövid időre ad megkönnyebbülést. Ha gondolkozásmódjuk nem változik, előbb vagy utóbb megint depresszióba esnek.

Akik nem akarják nehéz helyzetüket az önsajnálatra visszavezetni, mentegetőznek. Nagyon művelt betegek így érvelnek: „Ez túl egyszerű. Minden sokkal bonyolultabb.” Mások tiltakoznak az olyan tanácsadó ellen, aki ezt a magyarázatot adja a betegségükre. Pl. egy asszony hét éve depressziós, de állhatatosan tiltakozik az ellen, hogy eljöjjön hozzám. Barátainak megmagyarázza: „csak azt mondaná nekem, hogy sajnálom magam, de én tudom, hogy ez nem igaz, az én problémám sokkal mélyebb.” Már évekkel ezelőtt meggyógyulhatott volna, ha elfogadná, hogy problémájának az önsajnálat a gyökere.

 

Egy ritka eset

Házasság és család témájú előadásokon sok ezer résztvevő előtt beszéltem az önsajnálatról. Néhányan ellenkeztek, de halomszámra kaptam leveleket, melyek alátámasztják ezt a nézetet.

Hetekkel ezelőtt egy olyan városban jártam, ahol előadást tartottam egy évvel korábban. Egy asszony a következőt mesélte el: „Tavaly annyira bosszantott, amiért az önsajnálatra mutatott rá, hogy elmentem a befejezés előtt. Egy barátnőm azonban megvette a kazettát az előadásáról és ragaszkodott hozzá, hogy meghallgassam. Megpróbáltam visszagondolni a betegségem kitörése előtti állapotomra, és felismertem az önsajnálatot. Teljesen elfogadtam ezt a tényt, és azóta megváltozott az életem.”

Nekem nem jelent örömet, ha depressziós embereket önsajnálatukra figyelmeztetek. Egyszer már úgy éreztem, nem is vagyok jó amerikai állampolgár. Az történt ugyanis, hogy amikor egy gyülekezetben tartottam előadást, a lelkész arra kért, beszéljek gyülekezete egyik nőtagjával. Amint az illető belépett, ezt gondoltam: „Ez a legsoványabb asszony, akit valaha is láttam.” Az utolsó 6 hónap folyamán 17 kg-ot fogyott és ekkor már csak 40 kg volt. Férjét, aki pilóta volt, észak-Vietnam felett lelőtték és holttá nyilvánították.

Könnyek között mondta el a történetet. Én is majdnem vele sírtam. Már négy éve nem tudta, él-e a férje vagy nem. Három kicsi fia naponta megkérdezte tőle: „Mami, hiszed még, hogy Papi él?” Most elveszítve önuralmát zokogni kezdett: „Nem bánnám, ha megtudnám, hogy meghalt, csak vége lenne ennek a szakadatlan bizonytalanságnak.” Ha valaha, itt nagy volt a kísértésem, hogy részvétet mutassak iránta. Elvből nem mutatok ugyanis részvétet depressziós emberek iránt. Mert persze fontos a megértés, beleérzés, segítség, de ezeknek az embereknek amúgy is az a bajuk, hogy túlságosan sajnálják önmagukat és ez váltja ki náluk a depressziót. Ezt lépésről lépésre kell felismerniük. Megkérdeztem az asszonyt, szereti-e a férjét, mire kijelentette: „Igen, egyedül csak ő és a fiaim fontosak nekem.” Rámutattam, hogy előző mondatából sokkal inkább az önszeretet, mint a férje iránti szeretet derült ki. „Önnek valóban fontosabb a bizonyosság, mint az a lehetőség, hogy férje még él?” Felállt: „Ó, annyira összezavarodtam, hogy már egy ép gondolatom sincsen.” Amikor aztán belső magatartása megváltozott, az élete is más lett. A külső körülmények nem változtak, férje nem került elő. De az asszony már nem önmagát sajnálta, hanem megtanult hálát adni azért, hogy még nem kapott hírt férje haláláról. Iránta érzett szeretete ez által erősödött. Amikor a gyerekek az apjuk után érdeklődtek, mindig együtt imádkoztak érte, hogy kitarthasson ott, ahol van, hogy majd ha visszajön, örülhessenek egymásnak. Ez a célkitűzés az egész családot kiemelte a mély reménytelenségből és fájdalomból. Amikor igénybe vették Isten kegyelmét, és a külső körülmények ellenére hálát adtak neki, szembe tudtak nézni a bizonytalan jövővel.

Ez a példa mutatja, milyen veszélyeket rejt magában az önsajnálat. Bár mindenki együtt érez ezzel az asszonnyal, és megérti dühét, keserűségét, mégis látnunk kell, hogy az agresszivitás és az ellenségeskedés csak önsajnálathoz vezet és aztán depresszióba torkollik.

 

A depresszió képlete

Érzelmi problémát ritkán lehet egy képletre redukálni, a depressziónál azonban ez lehetséges:

SÉRTETTSÉG vagy MEGBÁNTÁS + DÜH X ÖNSAJNÁLAT = DEPRESSZIÓ vagy VISSZAUTASÍTOTTSÁG (MELLŐZÖTTSÉG)

Ennek a képletnek az érvényessége már sokszor beigazolódott. Mobileből Atlantába repülve két üzletember ült mellettem, és egyikük, miközben írtam, beleolvasott: „Bocsásson meg kérem, tudna nekem valamilyen magyarázatot adni a tartós lehangoltságra? A feleségem egészen az ezüstlakodalmunkig nem ismerte a depressziót, de 8 évvel ezelőtt, legkisebb gyermekünk születése után súlyos búskomorság lett úrrá rajta. Egy vagyont költöttünk már szakorvosokra és elektroterápiára, de a helyzet egyre rosszabb, sőt lassan már én is búskomor leszek.” Megkérdeztem tőle: „Akart a felesége 8 évvel ezelőtt gyermeket?” „Nem – egész terhessége alatt haragudott és soha nem bocsátott meg nekem.” Ennél az asszonynál a depresszió képlete a következő:NEM KÍVÁNT TERHESSÉG + HARAG + ÖNSAJNÁLAT = DEPRESSZIÓ.

Hogy a depressziója nem múlt el, hanem súlyosbodott, azt bizonyítja, hogy nem hormonális zavar, hanem önsajnálat volt az oka. A férj depressziójának a képlete pedig:DEPRESSZÍV ASSZONY + BOSSZÚSÁG + ÖNSAJNÁLAT = DEPRESSZIÓ.

Feleségemmel egy előadásról repültünk haza San Diegoba. A csinos stewardess figyelte, ahogyan a könyv kéziratán dolgozom. Végül győzött kíváncsisága és megkérdezte: „Ön nagyon gyorsan ír. Mi lesz ez?” Megmondtam neki a témát: „A depresszió és legyőzése”. „Gyorsan írja végig, hogy mielőbb elolvashassam.” „Hogyan? Ön 22 évesen depressziós?” – csodálkoztam. Bosszúsága azonnal előtört: „Repülőtársaságunk semmiről sem gondoskodik. Nincs elég személyzetünk, kevés az élelem, utasainkat nem tudjuk megfelelően kiszolgálni.” Megmagyaráztam neki a képletet: Bosszúság + önsajnálat = depresszió. Mire ő így felelt: „Ó, majd ha a tengerparton fekszem és hallgatom a tenger morajlását, rendbe jövök. Ez jót tesz lestrapált idegeimnek.” Kénytelen voltam rámutatni, hogy keserűsége csakhamar túlzúgja majd a tenger morajlását, ha nem szűnik meg önmagát sajnálni. „De épp ezt nem tudom hogyan kell” – bökte ki. Én pedig beszéltem neki Jézus Krisztusról, aki hamis gondolkodásmódunkat meg tudja változtatni.

Az önsajnálat és a belőle származó depresszió nincs bizonyos embercsoportokra korlátozva: diplomások és kevésbé iskolázottak is beleesnek. Ismerek egy kiváló tudóst, már világhírű, de búskomor. Doktorátusa után a fiatalember nagy tehetségként indult, híres lett és ragyogó jövőt jósoltak neki. De házassága nem volt jó, és lassanként ellenséges érzelmek fejlődtek ki benne feleségével szemben, amelyek aztán önsajnálathoz vezettek. Egy idő után már nem érdekelte semmi. Évek múlva jött hozzám tanácsadásra. Ez a tehetséges ember csak néhány cikket írt, egy könyvet sem fejezett be, eljátszotta élete alkotó lehetőségeit. Természetesen a feleségét hibáztatta. Végül el kellett ismernie, hogy nem a felesége volt az oka ennek. Olyan sok időt töltött önmaga sajnálatával, hogy nem maradt ereje az alkotó munkára.

Még egy tipikus példa. Egy asszony jött a rendelőmbe és így sóhajtott: „Nyolc hónapja mentem férjhez, és érzelmileg teljesen elhidegültünk.” Ez a csinos fiatalasszony egy jóképű, csinos emberhez ment férjhez. Nagyon szerelmesek voltak egymásba és örömmel készültek az esküvőjükre. Néhány hónap múlva viszont az asszony depressziós lett, olyannyira, hogy a férje sem érdekelte már. Az előzmény: mostohaanyja 14 éves korában azt fogta rá, hogy szexuális kapcsolatai vannak. Két idősebb testvére házasság előtt laza erkölcsi életet élt és sok szégyent hozott a családra. A hamis vád miatt ő elhatározta, hogy »érintetlenül megy férjhez«. De amikor jövendőbelijével eljegyezték egymást és a házasság napját is kitűzték, engedett a fiú kérésének, és esküvőjük előtt néhányszor együtt aludtak. A fehér menyasszonyi ruha juttatta eszébe, hogy már nem érintetlenül köt házasságot. Minél többet gondolt erre, annál bosszúsabb lett. Nem önmagát, hanem kizárólag a férjét hibáztatta. Az önigazolás normális védekezési forma, hiszen könnyebb a másikat okolni, mint a közös bűnt vállalni. Ellenséges magatartásából csakhamar önsajnálat ébredt, végül depressziós lett. Az orvos által felírt gyógyszerek csak rövid ideig hatottak. Bocsánatot kellett volna kérnie Istentől és a férjének is megbocsátani, csak így lehetett remény a gyógyulásra. Végre megtette, és így nemcsak búskomorságától szabadult meg, hanem újra tudta szeretni a férjét. Házasságuk ezután mély kapcsolattá fejlődött.

 

Nem a körülményeid megváltozására van szükséged

A legtöbb ember szilárdan meg van győződve arról, hogy depressziója véget ér, ha megváltoznak a körülményei. De ez a változás csak rövid ideig tart. Ha a gondolkozásmódja nem változik, újra megjelenik a depresszió. Egy asszony, aki a negyedik házasságában él, megvallotta nekem, hogy valójában az első volt az igazi. Mivel mind a négy férje mellett depressziós lett, végül belátta, hogy vele van a probléma.

 

Az önsajnálat bűn

Az önsajnálat a mentegetőzés és önigazolás álarca mögé tejtőzik, amit ha leveszünk, ott marad csupaszon és megmutatkozik a gondolati bűn. Úgy látszik, sokan nem éreznek lelkiismeret furdalást emiatt, bár a házasságtöréstől és paráznaságtól visszariadnának.

Az önsajnálat nem fogadja el azt a bibliai alapelvet, hogy: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van” (Róm 8,28). Nem az áll itt, hogy minden jó, hanem hogy jóra munkálnak a dolgok. Ez nagy különbség. Isten mindent jóra fordíthat az életünkben, és szeretné, ha nehéz problémáink közepette tőle kérnénk vezetést. Kikerülhetetlenül kegyelmet kell kérnie annak, aki felismerte, hogy önsajnálata bűn. Minél inkább növekszik a hitben, minél intenzívebben tanulmányozza az Igét és engedi, hogy a Szent Szellem munkálkodjon benne, annál hamarabb szabadul.

Befogadtad Jézus Krisztust? Isten gyermeke vagy? Ha Isten családjába tartozol, van mennyei Atyád, aki nemcsak gazdagon ellát, hanem életed apró részletei iránt is érdeklődik. Az Úr Jézus szava szerint Ő az az Isten, aki még hajunk szálait is megszámlálta, aki számon tartja a verebeket is, aki a mezők liliomait alkotta: „...ha Isten a mezőnek füvét, amely ma van és holnap kemencébe vettetik, így ruházza, mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek” (Mt 6,30). Mi keresztyének ne veszítsük szem elől, hogy Isten érdeklődik életünk minden részlete iránt, és győzelmet akar adni nehézségeink fölött.

 

A kísértések nem haladják túl erőnket

Minden embert érnek kísértések. Valamilyen ok miatt mégis rögzült a keresztyénekben az az elképzelés, hogy nekik mint hívőknek nem kell szenvedniük. Ez egyszerűen nem igaz. Dr. Henry Brandt keresztyén pszichológus kiváló könyvet írt: „A keresztyéneknek is vannak problémáik”

Isten nem ígérte – írja –, hogy megőriz a nehézségektől, hanem hogy mellettünk áll azok közepette. Pál apostol így fejezi ki: „Az én Istenem betölti minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19). D. L. Moody ezt a verset Isten üres, beváltandó csekkjének nevezte, mert ez által természetfeletti módon gondoskodik minden emberi szükségletről. A kísértések nem haladják meg erőinket, ha sokszor úgy is tűnik. Az 1Korintus 10,13 így magyarázza ezt: „Csak emberi kísértés esett rajtatok. De hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” Minden keresztyén ki van téve próbáknak, de teljes bizonyossága lehet afelől, hogy az nem haladja meg erejét. Isten ismeri korlátainkat. Ken Poure evangélista így fejezi ezt ki: „A garancia az, hogy a kísértés először a mennyei Atya előtt megy el.” Ő ügyel rá, hogy ne roppanjunk össze a nehézségek alatt. A legtöbb keresztyén azonban nem elégszik meg a kegyelemmel, ha a próbák tüzes kemencéjébe vetik, hanem azonnali szabadulást akar vagy olyan utat, amely kikerüli a szenvedést.

Senki nem élvezi a próbákat, mégis a Jakab 1,2-3 ezt mondja: „Teljes örömnek tartsátok, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek megpróbáltatása kitartást szerez!” Így fejlődünk lelkileg és szellemileg érett személyiségekké.

Csak a tűz edzi az embert is, mint az acélt. Életünk próbái szükségesek, hogy megerősödjünk. Lehet, hogy egyáltalán nem kívánságaink szerint valók, de Isten ismeri lelki alkatunkat, és terve van a jövőnkre nézve. Pontosan tudja mire van szükségünk. Ezért tekinthetjük a próbákat „teljes örömnek”.

Az egyik depresszív beteg állandóan a férjét hibáztatta. Bármit is tett a férfi, neki nem tetszett. Félve önsajnálattal így kiáltott fel: „Miért is nem mentem hozzá ahhoz a kedves és barátságos férfihez, aki az utca végén lakik és most K. asszony férje. Ő figyelmes, udvarias, és megértő a feleségéhez.” Ismertem a panaszkodó asszony férjét, tudtam, hogy mindenkivel szemben morgó, barátságtalan, de most valami bátorítót kellett mondanom: „Isten kegyelme Önnek is elég.” Megmagyaráztam neki, hogy a kegyelem annál nagyobb, minél nehezebb a probléma. „Az utcabeli asszonynak nincsenek különösebb nehézségei, így nem is várhat túl sok segítséget Istentől. Ön azonban olyan óriási problémákkal áll szemben, hogy sokkal több segítséget kaphat a legyőzésükhöz.” Bosszúsan válaszolt: „Egy barátságos férfi fontosabb lenne nekem, mint a kegyelem.”

Tipikus ez a reakció, de őszinte. A legtöbb ember szívesen kikerülné élete próbáit, mintsem hogy a kegyelemre hagyatkozva bátran kiállja azokat.

Legyen mindannyiunk vigasza, hogy nehézségeink elmennek az Atya előtt. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt mi szembe találnánk magunkat a problémával, Ő már eldöntötte, hogy el tudjuk-e azt hordozni vagy sem, és kezeskedik arról, hogy „a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja.” Aki nehéz helyzetbe jut, annak világosan döntenie kell. Vagy dühvel, keserűséggel reagál, és átadja magát az önsajnálatnak, ami aztán búskomorsághoz vezet, vagy pedig feltekint Istenre, mennyei Atyjára, és hálát ad neki hittel az Ö erejéért és kegyelméért. Ez az Istenre való ráhagyatkozás megerősíti a próba kiállására. A két lehetőség valamelyike mellett kell tehát dönteni, de abban mindenki biztos lehet, hogy ha az önsajnálatnak adja át magát, kikerülhetetlenül depresszióssá válik.

 

Krízishelyzetek – próbák és stressz

Döntően hat az egészségre, hogyan állunk meg a krízisekben és a próbák során. Dr. Tom Hames a washingtoni egyetem pszichiátria professzora miután ezzel a problémával több mint 25 éven át intenzíven foglalkozott, felállított egy listát arról, mennyi stressz keletkezik 43 féle krízishelyzetben. Senki nem tud úgy élni, hogy a felsorolt kritikus események mindegyikét elkerülje (és remélhetően mindegyiket átélnie sem kell).

 Sorrend    A krízis                                     Pontszám

1.               Házastárs halála                          100

2.               Válás                                                 73

3.               Elszakadás a házastárstól           65

4.               Börtön, fogság                                63

5.              Közeli hozzátartozó halála             63

6.             Sebesülés vagy betegség             53

7.             Házasság                                         50

8.              Felmondás                                      47

 9.            Kibékülés a házastárssal             45

10.           Nyugdíjazás                                     45

11.          Családtag megbetegedése           44

12.          Terhesség                                         44

13.          Szexuális problémák                      39

14.          Szaporulat a családban                 39

15.          Üzleti változás                                   39

16.          Megváltozott pénzügyi helyzet        38

17.          Közeli barát halála                           37

18           Munkahely változtatás                     36

19.         Házassági viták gyakoribbá
               vagy ritkábbá válása                        35

20.        3 millió forint feletti kölcsön             31

21         Kölcsön befizetés esedékessége 30

22.        Új hivatásbeli feladatok                   29

23.        Gyermek elköltözése                       29

24.       Nehézségek rokonokkal                  29

25.        Rendkívüli teljesítmény                   28

26.      Házastárs hivatásának kezdete
             vagy vége                                            26

27.        Iskolakezdés vagy befejezés         26

28.        Megváltozott életfeltételek               25

29.        Megváltozott szokások                    24

30.       Nehézségek a főnökkel                   23

31.       Munkaidő vagy munkafeltételek
            változása                                             20

32.       Elköltözés                                           20

33.       Iskolaváltás                                        20

34.     Szabadidő eltöltésének másként
            alakulása                                            19

35.     Új feladatok a gyülekezetben           19

36.     Más társadalmi kapcsolatok           18

37.    1 millió forint alatti kölcsön               17

38.     Megváltozott alvási szokások          16

39.     Családi találkozások sűrűbbé
          vagy ritkábbá válása                          15

40.     Étkezési szokások
          megváltozása                                     15

41.     Szabadság                                         13

42.      Karácsony                                         12

43.       Kisebb törvényszegések               11

 Dr. Holmes ezután felállított egy skálát, amelyhól leolvasható, hogy a megbetegedés rizikója 2 éven belül magas, hogyha bizonyos pontszámot elértünk.

 Betegségrizikó

                                Összes pontszám

Csekély                 150-200

Közepes                225-300

Magas                   325-375

 

Eszerint nagy a valószínűsége a testi megbetegedésnek, ha valaki viszonylag rövid idő alatt 300-nál több pontot ér el. Aki pl. elveszti házastársát és magányosságából kimenekülve második házasságot köt, annak 250 pontja van. Ha második feleségével együtt házat vásárol, amin több mint 4 millió forint kölcsön van (31 pont). Ha második házasságában szexuális nehézségek támadnak (39 pont). Ha megváltoztatja munkahelyét (36 pont) és feleségével új ismerősök körébe jut (18 pont). Ha az utcai közlekedésben elkövet valami csekély hibát (11 pont), ha második feleségével vitái vannak (35 pont) akkor már csak a karácsonyi ünnepek hiányoznak (12 pont), vagy a szabadság (13 pont), hogy túllépje a stresszpontszám azon határát, amely betegséghez vezethet.

Reális dolog-e, ha ezt a betegséget az említett krízisekre vagy a megváltozott életstílusra vezetjük vissza? Ha közelebbről megnézzük, inkább a belső beállítottság a felelős, nem pedig a próbák és a krízisek. Bizonyára ismerünk embereket, akik lelkileg egészségesek maradtak, bár hasonló dolgokon mentek keresztül, és másokat is, akiket már egyetlen krízis is kétségbeesésbe és depresszióba döntött. Beláthatjuk tehát ismét, hogy a krízisekkel szembeni beállítottság fontosabb, mint maguk a krízisek.

Titkárnőm érdekes megfigyelést tett ezzel a stressz-skálával kapcsolatban. Egy diára felírta ezt a 43 élethelyzetet és így szólt: „Egy közös vonásuk van: a változás.” Ugye igazat adunk neki? Legtöbben öntudatlanul is elutasítjuk a változásokat, de ugyan melyikünk tudja azokat teljesen kikerülni? Az élet halálosan unalmassá válna, ha időről-időre nem változna valami benne. De nem maga a változás okozza a problémát, hiszen akinek a belső beállítottsága helyes, az minden változást jól tud kezelni. Aki azonban, még ha nem is kimondva, de szidja és fájlalja ezeket a szükséges változásokat, az nehéz helyzetbe kerül. Sok embernek olyan rossz a lelki beállítódása, hogy már akkor is depresszióssá válik, ha csak rágondol egy előtte álló változásra.

A depresszióra hajló embernek az a fő baja, hogy gondolatmenete túlságosan önmagára összpontosult. Életében mindent az Én szempontjából ítél meg. Így aztán a legkisebb sértés vagy nehézség miatt is lehangolttá válhat. Csak ha bűnnek ismeri el az önsajnálatot és szembefordul vele, akkor nyer tartós győzelmet ezek fölött a csalárd szokások fölött, amelyek szellemileg, lelkileg és testileg is tönkreteszik.

A következő táblázat a depresszió három formájára vonatkozóan mutatja meg a belső beállítottság fontosságát. Ha figyelemmel kíséri ezeket, meglátja, hogyan keletkezik a hamis gondolkodásmód az emberben.

 sites/default/files/fajlok/depr_0.pdf
 

Az önsajnálat nemcsak bűn, hanem rossz szokás is. Minél inkább enged neki az ember, annál könnyebben csúszik bele ebbe a gondolkodási sablonba, ha kellemetlenséggel találkozik. Hétköznapi életünkben többnyire a szokásaink vezetnek minket. Minél gyakrabban követünk egy magatartásformát, annál jobban húsunkba, vérünkbe ivódó szokássá lesz, a „kondicionált magatartás” egy formájává, amint ezt a pszichológusok nevezik. Mindig újra tudatára kell ébrednünk, hogy nem kell szokásaink rabságában megmaradnunk, még ha a legtöbb ember így is gondolja. Tudományosan bizonyított, hogy át lehet ezeken törni. Egy kutató arra az eredményre jutott, hogy mindaz, amit 39 napon át rendszeresen teszünk, szokásunkká válik, vagy fordítva, ha 39 napon át nem követünk egy magatartást, az megszűnik. Lehet, hogy ez érvényes a kocogásra, a dohányzásra, a kávéivásra, de komolyan kételkedem abban, hogy ez az állítás érvényes lenne az önsajnálatra is. Lehet ugyanis, hogy 39 napon át nem lesz alkalmunk az önsajnálatra. De ez csak azt a tényt húzza alá, hogy gondolkozásunk tartós megváltoztatása át tudja törni a gondolati megszokást. Sok depresszióra hajló embernek adtam tanácsot önsajnálata legyőzésére, aki kész volt azt követni, jelentős javulást tapasztalt. De akik ragaszkodtak a „kellemes önsajnálathoz”, azokon nem segített. (Bár meglepően hangzik, az önsajnálat sokaknak kellemes tevékenység, még ha a nyomában keletkező lehangoltság nem is az.)

1. Ismerd fed, hogy önmagad sajnálata bűn: „Tegyetek mindent morgás és zúgolódás nélkül” (Fil 2,14). Az első lépés, ami az önsajnálat rabságából megszabadít, hogy bűnnek ismerjük fel. Ez bizonyára a legnehezebb is, mert emberileg nézve nagyon könnyű önsajnálatunkat igazolni. De az önmagunk iránti szánalom és mások vádolása – sértés, visszautasítás vagy tragikus események miatt súlyos gondolati bűn, ami tönkretesz. Ha az önsajnálatot nem nevezzük egyszerűen bűnnek, akkor soha nem fogunk megszabadulni tőle! Ha igazoljuk, hasonlítunk az alkoholistához, aki ittas állapotát tagadja. Nem lehet egy begyökerezett szokástól megszabadulni, ha valaki nem kész annak a bevallására, hogy az rossz, és függ tőle.

Ne próbáljuk önsajnálatunkat soha mentegetni! Emberileg nézve ez lenne az egyszerűbb. Talán szüleink nem fogadtak el, vagy valaki visszaélt a bizalmunkkal. Lehetséges, hogy előbbre jutási lehetőségek nélküli állást vállaltál, vagy önző, együttérzésre képtelen, figyelmetlen házastársad van. Talán testi korlátozottságod miatt legkedvesebb embereidtől elszakítva kell élned. Ha pusztán emberileg nézzük, számos más probléma is oka lehet az önsajnálatnak, de egyben biztos lehetsz: minden önsajnálat depresszióhoz vezet.

Ezen kívül a hitetlenség bűne, amiből önsajnálatod kinőtt, akadályozni fog abban, hogy igénybe vedd Isten erejét. Isten gyermekeként is éppoly erőtlen leszel, mint a nem keresztyének, ha önsajnálattal korlátozod vagy megszomorítod a Szent Szellemet. Minél előbb nevezed bűnnek az önsajnálatot, annál gyorsabban teszed meg az első lépést a gyógyulás felé.

2. Valld meg bűnként az önsajnálatot: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűnünket és megtisztít minket minden hamisságtól (igazságtalanságtól)” (1Jn 1,9).

Mennyei Atyánk irgalmas Isten, aki mindig kész megbocsátani, ha a bűnt az Ő Fia, Jézus Krisztus nevében vétkünknek ismerjük be. Ez a szó, „beismerni” azt jelenti, „Istennek igazat adni”. „Vétkeztem, az önsajnálatnak teret engedtem.”

Minél előbb ismered be önsajnálatodat, mint bűnt, annál hamarabb teszed meg a második lépést, hogy ettől az önromboló szokástól megszabadulj.

3. Kérj Istentől győzelmet az önsajnálat fölött: „Abban van a bizodalmunk Őiránta, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, tudjuk azt is, hogy mienk az, amit kértünk tőle” (1Jn 5,15). Isten már kimondta ítéletét az önsajnálat fölött, így biztosak lehetünk abban, hogy kérésünkre győzelmet ad. Gondold meg, hogy a keresztyénnek vannak olyan erőforrásai, amelyek a nem keresztyének előtt el vannak zárva. Ezért hangsúlyozom: „A keresztyén embernek nem kell zsarnok szokásai rabszolgájaként élnie.”

Sok évvel ezelőtt dr. Henry Brandt ezt mondta San Diegoban egy sereg lelkigondozó előtt: „Az önsajnálkozók magatartásukat csak addig tudják a körülményekkel magyarázni, amíg keresztyénné nem lesznek. Utána már nem érvényes a mentegetőzés.”

Ha valaki Jézus Krisztust befogadja az életébe, új, belső erőt nyer, amely győzelemre segíti minden régi szokása fölött (2Kor 5,17). Az emberi önfegyelmezést tiszteletben tartva mégis azt kell mondanunk, hogy a legtöbb keresztyénből hiányzik az a jellemszilárdság, mellyel elutasíthatná az önsajnálatot. Pedig Jézus Krisztus természetfeletti erőt ad az óember feletti győzelemhez. Pál apostol szava mindegyikünkre érvényes: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).

4. Minden helyzetben adj hálát Istennek! 1Tessz 5,18 írja: „Adjatok hálát mindenért, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztusban tinektek.” Ettől a lépéstől függ a győzelem. Ha nem vagy hálás minden helyzetben Isten segítségéért, és nem vagy engedelmes parancsai iránt, akkor az önsajnálat visszajön és depressziódnak új táptalaja lesz. Fel kell ismernünk, hogy mindenért hálát adni két okból is fontos: egyrészt, hogy szellemi keresztyének legyünk, másrészt – s ezt még egy későbbi fejezetben látni fogjuk –, mert ez által lelkünkben gyógyító erők szabadulnak fel, Nem mindig vagyunk képesek rá, hogy Istennek hálát adjunk magáért a helyzetért, de fontos, hogy hálát adjunk ebben a helyzetben is!

 

Nem minden imádság segít

Furcsán hangzik talán, hogy a depressziós emberek nagy százaléka gyakran imádkozik. Nemkívánatos magatartásuk – a megszokott önsajnálat és állandó elégedetlenség – miatt még legjobb barátjuktól is elidegenednek. Csak panaszkodnak, és ez a legszorosabb barátságot is megterheli. Végül úgy néz ki, hogy már csak Isten érti meg őket. A súlyosan depressziós, elkeseredett ember természetesen hajlik arra a gondolatra, hogy Isten sem törődik már vele.

Talán azon is csodálkozni fogunk, hogy nem minden imádság jó imádság. Sok imádságnak nevezett kérés káros, mert Isten akaratának nem felel meg. A legtöbb depressziós ember igényli, hogy haragját kifejezze és önsajnálatát szavakba öntse. Ez nemcsak lelkileg, hanem szellemileg is súlyos következményekkel jár.

Egy ilyen imádságra példa Mózes imája, aki az Ószövetség egyik legjelentősebb alakja. Mózes egyszerűen megelégelte az izraeliták állandó morgását. Nemtetszését Isten ellen fordította, és így szólt: „Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogy a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak? Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk. Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat” (4Móz 11,11-15).

Az imádság haraggal kezdődik, önsajnálatba megy át, végül súlyos depresszióba torkollik: Mózes a halálát kéri. Annyira tele volt bosszúsággal a nép panaszai miatt, hogy nem vette figyelembe Isten természetfölötti gondoskodását. Ilyen imádság után bárki depresszióssá válna.

Egy lelkész barátom az imádság kérdésével kapcsolatban beszélt egy felmérésről, amit tanulmányi ideje alatt végzett. A felmérésben olyan emberek vettek részt, akik búskomorságban szenvedtek, de közel álltak a keresztyén hithez. Az embereket 3 csoportra osztotta: az 1. csoportot egyénileg és csoportosan is gondozták közös imádkozással, a 2. csoportot helyes imádkozásra tanították, a 3. csoport tagjai pedig egyenként imádkoztak otthon. Néhány hét múlva a gondozottaknak csaknem 50%-a jobban lett. 85%-a javult azoknak, akik hetenként, irányítás alatt közösen imádkoztak, viszont azoknál, akik vezetés nélkül imádkoztak nem állt be javulás, sőt némelyek rosszabbul lettek. Kiderült, hogy ezek közül többen még imádságukban is magukat sajnálták. Így természetesen rosszabbodott a depressziójuk.

 

Imádság hálaadással

Ahhoz, hogy eredményesen imádkozhassunk, nem szabad megfeledkeznünk a hálaadásról. A Biblia így ír: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem könyörgésetekben hálaadással vigyétek kéréseiteket Isten elé, és az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrzi a ti szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).

A helyes imádságnak pozitív hatása van, de mindig hozzá tartozik a hála. Ha valóban hisszük, hogy Isten válaszol az imádságra és tehet valamit értünk, még azelőtt köszönjük ezt meg neki, hogy látnánk, mit cselekszik. Az ilyen imádságnak gyógyító hatása van. A hála nélküli imádság káros lehet, esetleg búskomorrá tesz. Aki imádság után depresszívebb, mint előtte, vizsgálja meg, nem hiányzott-e a hálaadása.

Néhány évvel ezelőtt fontos leckét tanultam meg. Vendégségben voltunk barátainknál, és amikor hazafelé indultunk, észrevettem, hogy vadonatúj kocsim megsérült. Valaki nekitolatott a parkolóban, és a sárhányó csúnyán behorpadt. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, még a gyomrom is összerándult, és meglehetősen csúnya gondolatok futottak át az agyamon. De aztán ezt mondtam: „Áldott az Úr”. Bár nem tudtam, hogy történt, Istennek engedni akartam, tehát hittel hálát adtam; a következmény pedig az volt, hogy emiatt a baleset miatt soha nem támadt bennem, később sem, rossz érzés. Ha nem adtam volna hálát, bizonyára másként történt volna. Itt lett világossá előttem, hogy hálát adhatunk akkor is, ha nem értjük az adott eseményt, vagy nem örülünk neki. Az ember képes befolyásolni érzelmeit egy váratlan szituációban, mert vagy szitkozódik, vagy hálát ad.

5. Adj minél több helyet a Szent Szellemnek. „Ha ti, akik gonoszok vagytok, tudtok fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Lk 11,13).

Aki felismerte és beismerte bűnét, annak az Úr megbocsátón, s elvette az önsajnálatát. Most már egyre több helyet adhatsz az életedben a Szent Szellemnek. Sokszor kérdezik tőlem: „Hányszor kell betelnem a Szent Szellemmel?” Erre így válaszolok: „Valahányszor tudatára ébredsz annak, hogy belsőleg üres vagy” (Ef 5,18).

6. Ha ismét önsajnálatba esel, menj újra végig ezeken a pontokon! A pedagógusok hangsúlyozzák, hogy az ismétlés segít a tanulásban. Tapasztalatom szerint ez igen lényeges lépés, ha egy szokás fölött uralkodni akarunk. Nem reális azt várnunk, hogy önsajnálkozó gondolatmenetünk azonnal eltűnik. Ezt a gyakorlatot sokszor kell alkalmazni, hogy végleges győzelemre jussunk. De minél hamarabb szállunk szembe önsajnálatunkkal, annál gyorsabban és hosszabb ideig tudunk uralkodni fölötte.

Ne gondold, hogy semmit nem kell tenned azért, hogy önsajnálatod felett győzelemre juss. Sok búskomor ember szeretné – még ha be is látta depressziója okát –, ha Isten egyszerűen elvenné hamis gondolkozásmódját, anélkül hogy ő bármilyen erőfeszítést tenne. Sokszor átéltem, hogy némelyek bosszankodnak, amiért Isten nem csodaképpen vette el önsajnálatukat. Pedig Isten nem tesz semmit, amit a Biblia szerint tőlünk vár, hanem arra int, hogy engedjünk a Szent Szellemnek, aki képessé tesz mindarra, ami a mi dolgunk.

Győzhetsz az önsajnálat fölött és így a depresszió fölött, ha keresztyén vagy, de csak ha használod azt a szellemi erőt, amit egyedül a Szent Szellem adhat.

 

Orvos, segíts magadon!

A bevezetésben mondtam, hogy 1969. október 7-én lettem először depressziós. Azóta még három ízben volt alkalmam saját magamon kipróbálni, miként győzhető le az önsajnálat.

Gyülekezetünk nőtt, így 49 hold földterületet vásároltunk San Diego közepén, hogy ott gyülekezeti termünket, gimnáziumunkat, kollégiumunkat és intézetünket felépíthessük. Kifizettünk 500000 dollárt egy telekért, amiből 16 holdat építhettünk volna be. A telek ideális helyen volt egy templom számára. Három éven át, éjjel nappal ezzel foglalkoztam gondolatban, sőt sokszor álmaimban is. Hónapokon keresztül tárgyaltam a szomszéd telkek tulajdonosaival, míg már 15 telkünk volt, amelyeken keresztül saját földünket megközelíthettük. Mégis úgy látszott, hogy a környezetvédők és a helyi politika befolyásos személyiségei egységfrontot alkottak tervünkkel szemben. Két évig harcoltunk a városvezetőséggel. Dollárok ezreit fizettük ki ügyvédeknek, és még egyszer annyiba került volna, ha a baráti körünkbe tartozó jogászok nem ingyen álltak volna rendelkezésünkre. Legkevésbé sem kételkedtem abban, hogy terveinket végül jóváhagyják. Naivitásomban nem is gondoltam arra, hogy a városatyáknak nagyobb üzlet templom helyett 200 adófizetőnek házat építeni. Ezért olyan voltam, mint akit fejbe vertek, amikor megtudtam a szavazás eredményét: építési kérelmünket elutasították.

Az emberek nyüzsögtek körülöttem, de én alig tudtam mozdulni – lebénultam. Aztán minden erőmet összeszedve, feltűnés nélkül eltűntem. Végre egyedül voltam és a telekre hajtottam. Nem mertem arra a helyre menni, ahol feleségemmel térden állva könyörögtünk és a telket az Úrnak ajánlottuk, hanem máshol – ahonnan gyönyörű kilátás nyílt – ültem le a földre, hogy gondolkozzam. Elképzelhető, mire gondoltam először. Be kell vallanom, nem kellemes dolgokra. „Miért, Uram? Miért engedted ezt megtörténni? Mit csináltam rosszul? Hiszen imádkoztam ezért a telekért, végigjártam és a Te nevedben vettem birtokba, mint ahogy mások is tették. Miért engedted megtörténni? Ábrahámnak sikerült és néhány lelkész barátomnak is, nekem miért nem?”

Nagyon sok kérdésem volt és minél inkább panaszkodtam, annál rosszabbul éreztem magam. Két óra múlva már olyan rosszul voltam, hogy elhatároztam, hazamegyek. Felmentem a dombra, amit el akartunk hordatni. Ott várt a feleségem, és szeretett volna megvigasztalni. A kocsijához mentem, meg akartam köszönni, hogy idejött, de nem volt hangom. Bárhogy igyekeztem, nem tudtam megszólalni. Végül beültem az autómba, és elindultam.

Két napig életem legsúlyosabb depresszióját szenvedtem át. Végre rájöttem, hogy megszomorítottam a Szent Szellemet és Istentelen emberként viselkedtem. Erre gondoltam: „Jól nézel ki, egész fejezetet írtál arról, hogyan gyógyítható a depresszió, igehirdető vagy, aki inti a keresztyéneket, hogy ne legyenek búskomorrá – és most te magad vagy az. Miért nem éled meg, amit prédikálsz?” Miután önsajnálkozásomat, kétségeimet, szidalmaimat és Isten iránti bizalmatlanságomat bűnnek ismertem el, elkezdtem hálát adni. Megköszöntem Istennek hatalmát, vezetését, hogy ez az Ő ügye, nem az enyém – még ha nem is tudom, mit fog most tenni.

Ezen a napon izgalmas dolog történt. A depresszió alábbhagyott, hangulatom jobb lett és mély öröm töltötte be szívemet. A következő hónapokban új telket kerestem, kedvező lehetőségek után kutattam, de még nem volt pontos elképzelésem Isten terve felől. A csodálatraméltó mégis az volt, hogy amíg Istennek hálát adtam azért, hogy Ő akkor is tudja, mit tesz, ha én azt nem értem – nem csüggedtem el!

A kővetkező két hétben minden elképzelhető utat végigjártam, hogy megkapjam az építési engedélyt. Semmi nem sikerült. Végül megpróbáltam a földet eladni. Ez sem volt könnyű, mert annak ismeretében, hogy a templom nem kapta meg az engedélyt a telek 4%-ának a beépítésére, mindenki félt, hogy ő sem kap nagystílű építkezésre engedélyt.

Ebben az időben még háromszor kellett megküzdenem a depresszióval. Mindig az önsajnálat volt az első lépés a vereség felé. Ó, nagyon tudtam magam igazolni – nem hitből tettem meg az első lépéseket? Hát nincs-e szükségünk új templomra? Három délelőtti Istentiszteletünkön az utolsó helyig minden hely foglalt volt, és parkolóhelyünk sem volt elegendő. Sok ember már emiatt elmaradt, én meg ha csak erre gondoltam, depresszívvé váltam. Valahányszor észrevettem ezt és a leírt gyakorlatot alkalmaztam, megkönnyebbültem. Természetes optimizmusom visszatért, és újra tudtam örülni a világ legnagyszerűbb hivatásának: hogy az evangélium hirdetője vagyok.

1970 nyarán az Úr kiemelt az utolsó, ebből a problémából származó depresszióból. Akkor feltétel nélkül mindent átadtam neki, és elhatároztam, hogy magamtól a továbbiakban semmihez nem kezdek. Hamarosan ezután, az Úr a családdal és házassággal foglalkozó előadások tartását helyezte a szívemre. Ebben a szolgálatban az USA több mint 38 városában voltam, és hétvégi előadásainkon sok ezer család kapott segítséget. Őszintén szólva, túlságosan el voltam foglalva lelkigondozással, utazásokkal, előadásokkal és ennek a könyvnek az írásával, vagyis nem volt időm az önsajnálatra. Ebből következően nem is lettem depressziós.

Isten mindig hű. MI is történt azóta, hogy hitben hálát tudtam adni neki, ahelyett hogy hitetlenséggel terheltem volna magam. 1973 február 27-én 30 holdnyi területen vettünk egy nagyon szép, volt katolikus iskolát és templomot, 28 melléképülettel, többek között hálótermekkel, konyhával, sportpályával, úszómedencével és egy 700 személyes előadóteremmel. Tapasztalt mérnökeink véleménye szerint ezt 3-5 millió dollárért sem tudtuk volna megépíteni, és mit fizettünk mindezért? 1325000 Dollárt, pontosan azt az összeget, amit előzőleg vásárolt telkünk a parkolóhely költségeivel együtt egyetlen épület megépítése nélkül elnyelt volna.

Ma két gyülekezeti házunk van, az egyik San Diego-ban, a másik 30 km-rel távolabb El Cajon-ban. Amikor keresztül mentem ezen a szép telken és végignéztem, mi mindent vehettünk azonnal birtokba, elöntött a hála. Szinte szédültem arra a gondolatra, hogyan kaptuk meg mindezt. Nyilvánvalóan hitetlenség, bűn és időpocsékolás volt, hogy 1969-ben és 70-ben kedélybeteg lettem. Isten tudja mit tesz az életünkkel. Boldog az a keresztyén, aki tud bízni és hálát adni akkor is, amikor minden sötétnek látszik. Ez a depresszió nélküli élet kulcsa.

 

A világon a legcsodálatraméltóbb szerkezet az emberi agy. Mégsem használjuk ki igazán kitűnő lehetőségeit. Tudósok szerint az átlagember sohasem használ fel 10%-nál többet értelmi képességeiből.

Dr. Gerhard Dirks, akinek több szabadalma van az IBM komputerekre, mint bárki másnak a világon, ezt mondta: „A legtöbb ötletet a komputerhez az emberi agy tanulmányozása közben szereztem.” Másvalaki így vélekedik: „Ha a tudósok egy, az emberi agynak mindenben megfelelő komputert tudnának építeni, annak olyan nagynak kellene lennie, mint az Empire State Building”, ami New York egyik leghatalmasabb felhőkarcolója.

 

A tudatos én és a tudattalan

Az emberi agy működésének egyik megnyilvánulása a tudat és a tudattalan. Jelentős ismereteink vannak arról, ami a tudatban történik, a tudattalanról viszont jóval kevesebbet tudunk.

Az utolsó évek pontos vizsgálatai sok csodálatos felismeréshez vezettek, például hogy semmit nem felejtünk el abból, amit látunk, érzünk, hallunk, tapintunk vagy ízlelünk. Természetesen minden azon múlik, hogy a kellő pillanatban emlékezzünk rá! De abban biztosak lehetünk, hogy tudattalan emlékeink képezik mostani ellenállásaink, érzéseink, reakcióink hátterét. Arra is rájöttek, hogy az ember megnyilvánulásait sokszor erősebben befolyásolja a tudattalan, mint a tudatos rész. Hadd világítsam ezt meg. Ha 15 kg túlsúlyod van, és tudatos éned így óv: „Ne edd meg ezt a pralinét, mert még kövérebb leszel!” – hogy végül megeszed-e, az a tudattalanból eredő késztetéstől függ. Ha ezt mondod: „De én édesszájú vagyok, természettől kövér vagyok, egyszerűen nem tudok ellenállni”, akkor megeszed a pralinét. Vonatkoztassuk ezt most az önsajnálatra. Ha egy barátod elutasít, megsért, bizonyára ezt fogod mondani (főként ha ezt a könyvet olvastad): „Csak nem fogom most sajnálni magam”. De ha a tudattalanod megszokásból így válaszol: „Mindenki úgy bánik veled mint a szeméttel” vagy: „Senkiben nem lehet bízni”, vagy: „Hogy tehette ezt velem, azok után, hogy olyan jó voltam hozzá,” akkor sajnálni fogod magad, és ez egész biztosan depresszióhoz vezet. Az agykutatás további fontos felfedezése, hogy miként hat egymásra az ember tudattalanja és a fantáziája. Véleményem szerint a képzelőerő az emberi agy egyik legjelentősebb tevékenysége. Erős akaratú embernél is a képzeletében keletkezett negatív kép töri meg végül az akaratot.

Egyik barátomnak, aki alkoholista volt, de már 6 éve nem iszik, egy forró nyári napon hirtelen ez a gondolata támadt: „Egy pohár jéghideg sör jól esne most”. Bizonyára ezt mondta magának: „Ne tedd, alkoholista vagy”. De mivel a képzeletében szinte plasztikusan maga előtt látta a sört, bebeszélte magának, hogy ezt a problémát már 6 éve legyőzte. Két órába sem telt, bement egy bárba, ivott egy pohárral, aztán még eggyel. Elképzelhetjük mi lett az eredmény. Valahányszor az akarat és a képzelőerő konfliktusba kerül, a fantázia ereje győz. Ezért, ha fantáziánk megerősíti az önsajnálatot, az abszolút káros.

Már beszéltünk arról, hogy miként befolyásolja cselekedeteinket az akaratunk, érzéseink és értelmünk. Az akarattól függ, hogy mit gondolunk, ez aktivizálja érzéseinket, végül mindez meghatározza a magatartást. Így jön létre ez a láncreakció: akarat + gondolat + érzés = cselekedet.

Bár akaratunk dönti el mi újat fogadunk be gondolataink közé, magatartásunkat a régivel szemben mégsem tudja meghatározni, sem teljesen kontroll alatt tartani bensőnket, legkevésbé a tudattalant. Ezt ugyanis akarattal közvetlenül nem, csak a képzelőerő segítségével lehet Irányítani. A képzelet képes
arra – hogy akár tudatosan, akár öntudatlanul – a bensőnk fölött uralkodjék.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 KÉPZELETÜNK NEGATÍV HASZNÁLATA

Képzeletünket vagy kreatív vagy destruktív hatással vethetjük be. Sajnos, a legtöbben az utóbbi módon, mert magukat haszontalan, ügyetlen, félénk embernek tartják, akit mások elutasítanak. Ha önképedet ez az elképzelés határozza meg, ez korlátozza elvárásaidat. Ha túl sokat foglalkozol korábbi rossz tapasztalataiddal, jövődet illetően is csak negatív elvárásaid lesznek. Sokkal jobb építően vetni be fantáziánkat, és arra irányítani képzeletünket, ami előre visz. Így a hamis önképet, ami eddig gúzsba kötött, a hátad mögött hagyhatod.

 

A tudattalan erőteljes befolyása

Ami a fantáziánkat foglalkoztatja, annak döntő befolyása van cselekedeteinkre! A Biblia ezt így írja le: „Mert olyan ő, mint aki számolgat magában...” (Péld 23,7). Az önmagunkról alkotott képünk határozza meg közérzetünket, ez pedig magatartásunkat. Tudattalanunk könyörtelenül dolgozik annak a megvalósításán, amit elképzelünk. Vigyáznunk kellene tehát arra, mi foglalkoztatja képzeletünket, hogy azt építő módon használhassuk fel.

Kövér embereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogyan lehet a képzelőerőt hasznosan befektetni. A túlsúllyal küszködők étvágya annál inkább nő, minél tovább tart a diéta. Ha édességet látnak, képtelenek ellenállni a kísértésnek, noha tudják, mit jelent ez nekik. Az utóbbi években találtak rá a bűnösre: ez a képzelőerő! Ha túlsúlyos emberek kedvenc ételeikre gondolnak úgy, hogy a nyál is összefut a szájukban, akkor tudattalan vágyaik könyörtelenül arra késztetik őket, hogy a tettek mezejére lépjenek. Még ha nem is éhesek, hatalmas erő indítja őket újbóli evésre. Ezt a problémát nem lehet akaraterővel megoldani, viszont komoly eredményeket értek el akkor, amikor a kövérek sovány vonzó embereknek képzelték el magukat. Így könnyebben tartották be a diétát, mert tudattalan késztetéseik is arra törekedtek, hogy olyanok legyenek amilyennek elképzelték magukat. Túlsúlyukkal küszködő depressziós embereknek nemegyszer ajánlottam ezt, és sokan értek el vele eredményt. A kövér embert jókedvűnek képzelik, pedig nevetés közben is szenved belsőleg. Láttam is a módszer működését egyik este egy fagylaltozóban, amikor belépett az az asszony aki még néhány hónappal korábban 20 kg-mal többet nyomott. Most elutasította a csokoládékrémet és egy adag földiepret kért. „Amióta megtanultam, hogy sovány asszonynak képzeljem el magam mondta –, már nem nehéz a lemondás.” Visszagondoltam arra a napra, amikor rendelőmben elmondta, hogy 20 éven keresztül hiába próbált fogyni. Mióta felfedezte ezt a hatékony lehetőséget, képzelőerejének bevetését, azóta sikerült fogynia. A Biblia ezt tanítja: „Lerontván magaslatokat és mindent, ami Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10,5).

 

A teremtő fantázia és a depresszió

 

Jó néhányan, akiknél a gyógyszeres kezelés nem hozott kielégítő eredményt, ennek az ellenkezőjét tapasztalhatták meg, amikor Istentől kértek építő elképzeléseket és érzéseket. Ezt mutatja az alábbi ábra. Ezek az építő gondolatok: „Isten szeret engem! Mindenre van erőm Krisztusban! Hálásan elfogadom önmagam és hiszek!” Ezek a pozitív gondolatok lassan bevésődve megváltoztatják az embert.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 KÉPZELETÜNK POZITÍV HASZNÁLATA

Egy faiskola tulajdonosa, középkorú magányos ember, azért jött tanácsadásra, mert a felesége elhagyta. „Nem bírta ki hosszú, depresszív időszakaimat – mondta a férfi nyíltan: Mindent megpróbáltam, de eddig még semmi sem segített.” Nála a jól ismert séma valósult meg: perfekcionista apja elutasította, kritizálta, ezért teljesen alkalmatlannak érezte magát, félénk lett és igazi képességeit nem tudta kifejleszteni.

Önmagáról alkotott negatív képét az önsajnálat és a kritika formálta. Bátorítottam, hogy bízzék Istenben, hogy új képet nyerjen önmagáról. Közös imádságunknál kiderült, hogy azelőtt soha nem adott hálát Istennek jó tulajdonságaiért, sem adományaiért. Beismerte hálátlanságát. De még az imádság befejezése előtt újabb három dolog jutott eszébe, amiért hálás lehetett, és miközben kiment, arcán mosoly villant fel. Saját kijelentése szerint 5 éve szabad a depressziótól. Felesége mesélte egy barátjuknak később, hogy miért tért vissza a férjéhez: „Többé nem az a morgó, pesszimista, kritikus, akivel 23 évig együtt éltem, jelenléte most örömet jelent.”

 

A teremtő fantázia és a Szent Szellem

A Szent Szellem ismerte az emberi agy funkcióit, amikor megíratta a Bibliát, ezért nem arra ösztönöz, hogy romboló vagy nem kívánatos dolgokra gondoljunk. Arra vezet rá, hogy építő és Isteni elképzeléseket tápláljunk magunkban.

A Biblia a hivőnek nem azt mondja, amit az analitikus pszichológus, aki betegét arra akarja rábírni, hogy öntse szavakba csalódásait vagy emlékezzék gyermekkori élményeire. A Biblia ezt tanácsolja: „Felejtsd el ami mögötted van és törekedj arra ami előtted van, hogy elérjed felülről való elhívatásod jutalmát Jézus Krisztusban” (Fil 3,13).

Nem kell saját tehetetlenségünkön, tényleges vagy képzelt csődjeinken rágódni. A Biblia azt mondja: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ha barátod megsért vagy elutasít, kövesd a Példabeszédek 24,19-et: „Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irigykedjél az Istentelenekre”.

A Róma 12,2 megérteti, milyen fontos képzeletvilágunktól távol tartani a káros és rossz gondolatokat, és ehelyett olyasmin gondolkozni, ami jó, hasznos és építő: „Változzatok el gondolkozásotok megújulása által”. Amilyen a gondolkozásunk, olyan a magatartásunk. Csak a megváltozott gondolkozás eredményez új magatartást! Másként kifejezve: természetes, sokszor destruktív gondolatadat váltsd fel Isten Igéjének bölcsességével!

A Róma 8,6 is illusztrálja ezt az alapelvet: „Mert a test gondolata halál, a Szellem gondolata pedig élet és békesség.” A szellemi gondolkozású ember olyan dolgokat képzel el, amik Istennek tetszenek. Így kerül abba a helyzetbe, hogy fantáziája révén egészséges érzelmi élete legyen.

 

A fantázia ereje

Ne becsüljük alá a fantázia befolyását értelmünkre. A fantázia nemcsak indítékokat ad, hanem a mirigyek működését is serkenti. Gondoljunk pl. arra, mi történik, ha egy kívánatos, piros almát képzelünk magunk elé. Már a puszta rágondolás is megindítja a nyálmirigyek működését, annyira, hogy a nyál összefut a szádban. Ha sokáig gondolsz rá, szinte megízleled az almát.

Gondoltál-e valaha arra, hogy ugyanilyen módon lehet a depressziót is felkelteni. A búskomorságról tartott egyik előadásom után egy lelkész felesége vitt ki a repülőtérre; nyilvánvaló volt, hogy nagyon foglalkoztatta a téma. Olyan kérdést tett fel, ami sok asszonyt érdekelhetett. „De hát nem teljesen normális dolog az, ha a nőknek a havi ciklus alatt rossz a kedvük?” Így válaszoltam: „Ez azon múlik, hogy várják-e a depresszió jelentkezését.” Ha egy asszony hónapról-hónapra várja ezt a rossz kedélyt, nem fog csalódni. Nem a női testben végbemenő pszichológiai változásokat akarjuk lebecsülni, hiszen a modern tudomány felhívta a figyelmet arra, hogy a megváltozott hormonhelyzet ideges állapotot és energiacsökkenést okozhat. De ezeket a tüneteket a képzelőerő segítségével fel lehet erősíteni, és súlyosbítani.

A lelkész felesége nevetett és nyíltan bevallotta: „Magamon figyeltem meg, hogy nem hat rám olyan erősen a havi ciklus, ha valami miatt izgatott vagyok, és a gondolataim azzal foglalkoznak.” Egy pszichiáter sem fogalmazhatott volna pontosabban. Ha egy asszony megtanulta az anyjától, hogy minden hónapban 3-4 napig testi és lelki rosszulléttel kell számolnia, ezt érezni is fogja, amíg gondolkozása meg nem változik. Ha azonban azt tanulta, hogy a havi vérzés élete nagyszerű Isteni tervével függ össze; hogy szimbóluma az anyaságnak, amiért hálásnak kell lennie, akkor aligha lesz bánatos emiatt. A képzelőerő határozza meg a klimaktérium lefolyását is. Sok asszony abból indul ki, hogy a menstruáció megszűnésekor nagyon rosszul lesz, és akkor várakozásaiban nem is a fog csalódni. De ismerek asszonyokat, akik elhatározták, hogy életüknek ezt a szakaszát teljesen normális fázisnak tekintik és nem hagyják magukat befolyásolni. Ők jól vészelték át a klimaktériumot.

A hormonoknál fontosabb a belső beállítottság, mert ez befolyásolja a mirigyek működését. A fantáziaképek hatnak az életünkre, éspedig a tudattalantól a tudatos énen keresztül egészen a mirigyek működéséig.

 

Hat dolog, ami befolyásolja a tudattalant

1. A fantázia. Mint már bemutattuk, lehet negatívan beállítani, vagy pozitívan Isten dicsőségére használni. Az ember feladata, hogy céltudatosan irányítsa.

2. Célkitűzés. A legtöbb depressziós kényszerűen maga körül kering. De az sem elég, hogy az ember jó képet alkosson önmagáról. Hasznos célokat kell maga elé tűznie, hogy megtapasztalja Isten megváltoztató erejét az életében. Itt azonban egy dilemmába ütközünk: a legtöbb ember kevéssel is beéri. A hivő ellenben mindig nagy dolgokkal számolhat. Miért is ne? Hiszen ő a hatalmas Isten gyermeke, akinek az Atya ereje mindig rendelkezésére áll. A keresztyénség nagy tanítója, Pál apostol, erre vonatkozóan lényeges igazságot közöl velünk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő dicsőségének gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19).

Lelki kétség és reménytelenség

Nem véletlen az sem, hogy a korunk jellemzője a lelki kétség és depresszió mellett a reménytelenség. A fiatal nemzedék ijesztő mértékben depressziós, és többnyire már sem hazájában, sem a társadalomban, sem a kultúrában, sem az emberiségben nem bízik. A Biblia arra mutat rá, hogy az ember tönkremegy reménység nélkül. Egyetlen ember sem tud remény és cél nélkül élni. Az emberi értelem ugyanis célirányosan gondolkodik, ezért kell, hogy legyen valami, amire törekednie érdemes. Ha képzeletébe nem állít be hasznos célokat, amelyek erőbevetést igényelnek, akkor lassan megszokja, hogy önromboló és pesszimista elképzelések fejlődnek ki benne, és minden ösztönzést elveszítve depressziós lesz.

Írd le céljaidat!

Ha előveszünk egy nemrég megjelent statisztikát, megtudhatjuk, hogy a sikeres üzletemberek 95%-a feljegyzi céljait, elképzeléseit. A célok így kézzelfoghatóbbá válnak, jobban ösztönzik az embert ezek véghezvitelében, és a tudattalan szférára is erősebb nyomást gyakorolnak. Ha leírtuk céljainkat, szokjuk meg, hogy azokat 60 napon át naponta átolvassuk.

3. Szellemi alapelvek. A zsoltáríró mondta: „Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119,11). A negatív gondolkozásmód kiküszöbölésére olyan bibliai alapelveket véssünk eszünkbe, amelyek reménységet adnak. E könyv olvasása közben megállapíthatta valaki, hogy alapvető bibliai tanításokkal nem számol, és ezért belső örömét elvesztette. Jézus Krisztus azt mondja: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek” (Jn 13,17). A boldogság tehát következik abból, hogy:

a. ismerjük Isten irányelveit életünkre nézve és

b. megvalósítjuk azokat.

Mint igehirdető, hallgatóimat sokszor biztattam arra, hogy tegyenek jegyzetlapokat Bibliájukba, és írják föl mindazt, ami Isten Igéjének olvasása közben különösen megragadta őket. Isten Igéjében ugyanis számos gyakorlati tanácsot találunk életünkre nézve, és ha az Igét hűségesen hirdetik, olyan alapelveket fedezhetünk fel, amelyek szükségeinkre vonatkoznak. Minél többet fogadunk magunkba ezekből, annál inkább átformálódik tudattalanunk, és lesznek olyan szokásaink, amelyek a boldog élethez vezetnek.

4. Emlékezet. Az emberi szellem sohasem felejt. Még ha valaminek nem is vagyunk tudatában, befolyásolhat bennünket. Egy asszony elmondta, hogy mindig rosszkedvű lesz, ha a templomban egy bizonyos korált énekelnek. Volt már úgy is, hogy sírva kellett kimennie. Később megtudta egy rokonától, hogy anyja temetésén ezt az éneket énekelték. Mint kisleány, nagyon szenvedett a veszteség miatt, és később öntudatlanul is reagált erre az énekre, ha tudatosan nem is emlékezett rá. Gyakran nem ismerjük fel, hogy néhány élmény milyen erősen befolyásolja magatartásunkat. Járjunk azért Szellem szerint, és amennyire lehetséges vigyázzunk, milyen emlékképeket engedünk beépülni emlékezetünkbe. Ha gondolataink bűnös dolgokkal foglalkoznak, ez belénk vésődik és kedvet kapunk a bűnre. Így van ez a depresszióval is. Aki intenzíven foglalkozik csalódásokkal, visszautasítással, hajlani fog a depresszióra.

Ahányszor ilyesmi jut eszünkbe váljon szokásunkká elfelejteni, ami „mögöttünk van”. Ne cövekeljünk le a múlt kellemetlen élményeinél, mert csak még mélyebben bevésődnek. Számolva Isten erejével és áldásával tekintsünk a jövőbe, és merjünk hittel szembenézni a nehézségekkel! Így leépíthetjük az önsajnálat romboló gondolatmeneteit, melyek öntudatlanul is beteggé tesznek.

5. Szokások. Köztudott, hogy szokásaink meghatározzák életünket. Ha ismételten teszünk valamit, azt egyre könnyebb újra megtenni. Ezért fontos, hogy építő szokásaink legyenek. Minél inkább Isten áldására gondolunk, annál könnyebb lesz életigenlő magatartást kialakítanunk. Persze az is igaz, hogy a Róma 12,2-ben Pál apostol arról a titokról beszél, hogy gondolkozásunk megváltozása megújít. Ha Isten alapelvei szerint megújul az értelmünk, helyes szokásokat veszünk fel, és a megváltozott életmód, amit Isten minden hivőnek ígér, elérhetővé válik.

6. Isten Szellemének különleges feladata, hogy mindarra emlékeztessen, amit az Úr Jézus mondott. Ezért fontos Isten Igéjét rendszeresen olvasni és bevésni, hogy vissza tudjunk emlékezni Isten szavaira. Isten Szelleme tudatára ébreszt annak, amit hallottunk, olvastunk, tanulmányoztunk és bevéstünk emlékezetünkbe. Ezek a dolgok alakítják át gondolkozásunkat. A bibliai kijelentések kincstárából, szükség szerint, gazdagon meríthetünk. Ezen túlmenően, bibliai igék tanulásával leépíthetjük káros emlékeinket, és felválthatjuk azokat Isten reménykeltő ígéreteivel. Így készek leszünk Isten útját elfogadni, és bátran nézhetünk szembe a jövővel. Isten Szelleme betölthet és gazdaggá tehet, és ez előbb-utóbb a körülöttünk élők számára is láthatóvá válik. Isten megáldja azokat, akik neki engednek. Az ismeret azonban mindig megelőzi az engedelmességet. Az 1. zsoltár így ír erről: „Boldog ember az, akinek az Úr törvényében van gyönyörűsége... olyan mint a folyóvíz mellé ültetett fa, gyümölcsöt hoz a maga idejében, levele nem hervad el és minden, amit cselekszik jól sikerül.” Ha szeretnél úgy élni mint a víz mellé ültetett fa (persze átvitt értelemben), akkor élj napról napra az élet vizéből, Isten Igéjéből
 

„Ahogyan az ember önmagára néz, döntő befolyással van Istennel való kapcsolatára, sőt a családra, barátaira, jövőjére és sok más fontos életterületre is” (Bill Gothard).

Minden depressziós betegemnek nehézségei voltak önmaga elfogadásával. Majdnem mindenki másnak látja magát, mint amilyen. Van olyan időszak, amikor a legbátrabb és a legöntudatosabb ember is elutasítja önmagát. Sokan visszanyerik belső egyensúlyukat, de senki sem tökéletesen védett az elutasítás ellen.

Az utóbbi években az „énkép pszichológia” kutatásai új, sokaknak segítséget nyújtó elveket dolgoztak ki. Dr. Maxwell Maltz szerint a pszichológiának ez az ága évszázadunk legfontosabb felfedezése. Abból az elképzelésből indul ki, hogy mindegyikünket meghatároz az a kép, amelyet önmagunkról alkotunk.

Az „énkép pszichológia” két ismert kijelentése illusztrálja alapfeltételezésünket: „Olyan vagy, amilyennek hiszed magad”, és: „mások rólunk alkotott véleménye közel sem olyan fontos, mint amit mi magunkról gondolunk”. A gondolatok érzéseket érlelnek, ezek pedig tettekhez vezetnek. Tehát önmagunkról alkotott képünk befolyásolja cselekedeteinket, pozitív és negatív értelemben egyaránt.

Aki tudatában van értékeinek, ki fogja használni képességeit, de aki bizonytalan önmagában, az nem. Így érthető meg, hogy miért mond csődöt sok nagyon tehetséges ember az átlagos képességűekkel szemben, akiknek viszont sikereik vannak.

Az ember magáról nem egyetlen esemény vagy élmény által alkot képet, hanem élettapasztalatait összegezve. Sok minden hat rá öntudatlanul, győzelmek, vereség, csalódottság, megaláztatások és sikerek, vagyis mindaz, amit átélt. Hogy milyen hatással lesznek ezek énképünk kialakulására, az nagyrészt velünk született lelki alkatunktól, temperamentumunktól függ.

Temperamentumunk, azaz vérmérsékletünk, érzelmi életünk jellegzetes sajátossága, olyan tulajdonságunk, melyet génjeinkben örököltünk szüleinktől. Személyiségünk kifejlődésének egyik legfontosabb faktora (alkotóeleme) a temperamentum. Később majd meglátjuk, hogy mind gyengeségeink, mind erősségeink beletartoznak. Bárhogyan is legyen, élményeink befolyásolják. Aki természete szerint gondtalan optimista, vagy nagyon öntudatos, azt pesszimistává tehetik a túlságosan kritikus szülők, akik mindig kifogásolnak valamit, és hangsúlyozzák a gyermek tehetetlenségét és ügyetlenségét. Vagy fordítva, ha úgy születik valaki a világra mint pesszimista, különcködő, hajlik a bizonytalanságra és nem tud dönteni – okos szülők kisegíthetik ebből a destruktív, elbátortalanító alapmagatartásból, ha a gyermeknek különösen első éveiben sok szeretetet adnak és bátorítják.

Akárhogy alakul ki a kép önmagunkról, meghatározza életünket: „Az ember az, akinek tartja magát.” Ha csúnyának és ügyetlennek tartja magát, akkor az is. Eredeti természetünk nem is annyira játszik szerepet, mert ennek a bennünk kialakult képnek sokkal nagyobb a hatása tetteinkre és képességeinkre.

Ismerek egy fiatalasszonyt, aki ha belép valahová, mindig magára vonja az emberek figyelmét. Nemrégen munkatársaimnak említettem ezt, akik mind azon a véleményen voltak, hogy az asszony nem szép, de valami mégis rátereli a figyelmet. Közelebbről megismerve észrevettem, hogy igen nagy önbecsülés van benne. Mindegy hova megy, mindig nagyon jól néz ki, nem túlzottan divatosan, de nagyon csinosan öltözködik. Gondosan választja ki ruháit, és öntudat sugárzik belőle, amint ez tipikus egy tettrekész keresztyénnél. Nem gőgös vagy büszke, de a kapott ajándékait a legjobban használja fel. Sok barátnője csinosabb, őket mégsem tisztelik ennyire. Miért? Mert az énképük nem olyan pozitív. Érdekes, hogy ez az asszony nem a családban nyerte önbizalmát, ugyanis ott hite miatt elutasították. Csak a Krisztusban való személyes hitének köszönhette, ami dinamikus, vonzó asszonnyá tette.

Betegeim közül a két legszebb asszony súlyosan depressziós. Megdöbbenve jöttem rá, hogy egyik sem tudja magát elfogadni. Amint rájuk néztem – a legtöbb asszony megirigyelhette volna csinos arcukat –, arra kellett gondolnom, hogy pusztán a külső semmit sem jelent. Az a fontos, hogy milyen kinézésének hiszi magát az ember. Egyik csodálatosan szép asszony sem tartotta magát vonzónak. Mit használt hát, hogy valóban szépek voltak?

A fiatalabb frigid volt, a másik férfibolond, mégis mindkettőnek ugyanaz volt a problémája. Az egyiket megszállta az a téves elképzelés, hogy rosszul néz ki, annyira, hogy azt sem tudta elviselni, ha megnézték őt a férfiak. A másik, férfiak egész sorával tartott kapcsolatot, hogy végre megnyerje a vágyva várt igazolást szépségéről. Ma mindketten egészséges keresztyének, ami átütően bizonyítja, hogy egyedül Jézus Krisztus teheti biztos alapra az életünket. Ennél a két nőnél az első lépés az volt, hogy felismerték, Isten megbocsátott nekik és elfogadta őket. Ez segített aztán saját magukat is elfogadni.

 

A nagy tévedés

A legtöbb ember hibát követ el, amikor engedi, hogy az önmagáról alkotott képét mások véleménye befolyásolja. Ennek ellenkezője a helyes magatartás: ahogyan önmagát látja az ember, az határozza meg mások véleményét. Sokszor igazolva láttam ezt a repülőterek csomagszállításánál. A hordár udvariasan és előzékenyen beszélt az egyik utassal, míg a másikkal meglehetősen udvariatlanul, anélkül hogy egyikőjük is egy szót szólt volna. Ebből a különböző bánásmódból következtetek arra, hogy azok iránt, akikből öntudat sugárzik, más emberek is tisztelettel viseltetnek. Ezt vendéglőkben is megfigyelhetjük abban, ahogy a pincér az asztalhoz lép. Amint valaki végre belátja, hogy magatartása által ő maga formálja a róla alkotott képet, meg fogja érteni, mennyire fontos önmagát elfogadnia, hiszen ez határozza meg, hogy öntudatos vagy bizonytalan lesz-e a magatartása. Akinek nincs önbizalma, ahhoz mások sem lesznek bizalommal. Itt három okot említek meg, ami miatt nem szabad, hogy befolyásoljon mások beállítottsága:

1. Úgy fogadd el magad, ahogyan Isten lát, nem ahogyan a többiek.
2. Mások magatartásából nem mindig tudjuk kiolvasni, mit gondolnak rólunk, mert lehetséges, hogy éppen akkor valami másra gondolnak, esetleg egy másnak szánt indulat csapódik le rajtunk.
3. Hogy mit gondolnak rólunk mások, az általában saját elgondolásunkat tükrözi (saját énképünk reflexiója). Ha kisebbrendűnek érezzük magunkat, valamilyen formában ez kifejezésre jut, és valóban kisebbrendűnek fognak tartani.

Önmagunk elfogadásának 4 szempontja

Az ifjúság problémáival foglalkozó intézet, amit Bill Gothard vezet, bizonyára több embernek segített – hogy Isten erejével és segítségével megtanulja önmagát elfogadni –, mint bármilyen más tréning program. Gothard rendkívüli eredményeit nemcsak szemináriuma résztvevőinek számán mérhetjük, hanem azon a több ezer emberen is, akik valóban megváltoztak, miután az általa tanított bibliai tanácsokat alkalmazták. A legtöbben szellemileg, értelmileg és pszichikailag is sokoldalú, alapos képzést kaptak. Mivel azonban legtöbbjükre erőteljesen hatott az ateista – humanista filozófia, hiányzott belőlük a szellemi ismeret és erő. Ha felismered az ember szellemi természetét és alkalmazod a Gothard által tanított bibliai elveket, képessé válsz önmagad elfogadására, és arra, hogy érett személyiséggé fejlődj.

Bill Gothard szemináriumain négy szempontot említ, ugyanis a legtöbb ember ezek alapján utasítja el önmagát: a külső, a képességek, a család és a körülmények.

1. A külső. Megfigyeltem, hogy szinte mindenki elégedetten a külsejével. 12 hollywood-i sztárnak tették fel a kérdést: „Ha arcán valamit változtathatna, mi lenne az?” Mindegyikük legalább 4-12 féle dolgot említett. Hihetetlennek hangzik, hogy ezek a milliók által szépnek tartott emberek nem fogadták el önmagukat. Újra találkozunk azzal a ténnyel, hogy nem az a fontos, mik vagyunk, hanem hogy minek tartjuk magunkat.

Ha nem szeretjük, ahogy kinézünk, ez súlyos szellemi probléma. Isten a teremtőnk és mi a külsőnk miatt szemrehányásokat teszünk neki. Ez az öntudattan (vagy néha tudatos) harag Istennel szemben megakadályozhatja, hogy érett keresztyénné legyünk. Évek során rengeteg olyan emberrel találkoztam, akiknek nem volt üdvbizonyosságuk. Majdnem minden esetben kiderült, hogy azért bizonytalanok, mert külsejüket nem fogadták el. Véleményük szerint vagy túl nagyok, vagy túl kicsik, vagy túl kövérek, vagy túl soványak voltak. A János 1. levele naponkénti olvasása mellett (30 napon át), azt kívántam tőlük, nézzék magukat a tükörben, és adjanak hálát Istennek, hogy ilyennek teremtette őket. A külsejük miatti haragot félretéve lett csak szabaddá az út önmaguk elfogadásához.

2. Képességek. A tehetséges emberek igen csekély számától eltekintve, a legtöbb ember elégedetten a képességeivel, főként ha másokkal hasonlítja össze magát. Hiszen mindig versenyben vagyunk másokkal, akár egy sportpályán akár egy tanteremben vagy bárhol máshol. Rövid időn belül találunk valakit, aki jobb nálunk, és ez is lehet az első lépés a depresszió felé. Amikor összehasonlítjuk képességeinket másokéival, többnyire nem vagyunk tárgyilagosak. Vegyük például a sportot: Ha valaki sok gólt lő, még nem jelenti azt, hogy kifejlett személyiség. Sok érett ember nem tud egy labdát sem berúgni a kapuba, de nagyszerű családapa, tanító, sőt ember. Az az igazán jó, ha képességeinket Isten ajándékaiként fogadjuk, és úgy élünk velük, hogy neki szolgálunk és Őt dicsőítjük (Jel 4,11). Kitejesedést, boldogságot leginkább abban találunk, ha elfogadva önmagunkat Isten akarata szerint élünk.

Újra meg újra megfigyeltem, hogy leginkább az tesz elégedetté, ha képességeinket gyermekeink nevelésénél vetjük be. Az első parancsolat, amit Isten az embernek adott úgy szól, hogy sokasodjék és töltse be a földet. Érdemes betölteni ezt a parancsolatot. Mindenesetre tekintetbe kell vennünk, hogy Isten itt nem csupán biológiai sokasodásra gondol, hanem a parancsolatot átfogóan érti; vigyük közel gyermekeinkhez Isten igazságalt, úgy, hogy már fiatalon felelős keresztyének legyenek, és saját gyermekeiknek is továbbadhassák az Isteni életelveket.

25 éve foglalkozom emberekkel, és ennek során arra a következtetésre jutottam, hogy a hivatásbeli siker nem tartós alap önmagunk elfogadására. Sokan szívesen lemondanának a munkájukkal megszerzett pénzről, ha fiatal éveikben elhanyagolt gyermekeik életét, bukásait helyrehozhatnák. Másrészt ismerek sok száz boldog és megelégedett keresztyént, akik nagyon gazdagnak érzik magukat, mivel büszkén és elégedetten tekinthetnek gyermekeikre.

Mégse gondoljuk, hogy csak nagyszülőként érhetjük el ezt az elégedettséget. Szellemi szülőkként is eljuthatunk ide. Aki egészen odaadja magát Krisztus szolgálatára és hitéről másoknak is bizonyságot tesz, annak általában nincs problémája önmaga elfogadásával. A hasznos tevékenység önbecsülésünk kiváló gyógymódja. Hogy sok tizenéves nem tudja elfogadni magát, annak sokszor az az oka, hogy még nem tud eredményeket felmutatni.

3. Család. Aki szüleit szégyelli, annak nehezére esik magát elfogadni. Ma sok fiatal gyűlöli apját, anyját, ezáltal Isten ítélete alá esnek, és viselniük kell ennek az indulatnak a súlyos következményeit. Igaz, sok szülő szinte embertelenül bánik gyermekeivel. Mint lelkész, elképesztő helyzeteket ismertem meg. Nemrégen alig tudtam uralkodni magamon, amikor láttam, milyen kegyetlenül bánt egy fiatal anya kb. másfél éves kisfiával. A repülőtér pénztáránál ez a kb. 25 éves asszony tele aggodalommal amiatt, hogy lekésheti a repülőt, rátámadt a jegykezelőre. Kisfia ijedten kapaszkodott bele, mert érezte anyja félelmét; az anya először a kofferjával tolta félre, majd dühösen ellökte. A fiacska sírva esett a földre. Azután már csak a síró gyereket láttam, aki magánkívül próbált anyjával lépést tartani.

Nem kell pszichiáternek lennünk ahhoz, hogy megmondjuk, milyen lesz ez a gyermek tizenéves korában, ha továbbra is így kezelik. Bizonyára fellázad és másoknál keres igazolást személyére. Mivel állandóan elutasítják, most még kapaszkodik, később azonban ezt a törekvését veszélyes keserűség váltja fel; vagy úgy, hogy minden nőt elutasít és a homoszexualitás bűnébe esik, vagy úgy, hogy feleségével és leányaival ő is embertelenül fog bánni.

Semmi nem hat olyan rombolóan az emberre, mint a keserűség, különösen ha szüleink ellen irányul. Tapasztalataim alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha nem sikerül ettől a keserűségtől megszabadulni, ez szétrombolja az összes normális szeretet-kapcsolatot. Csak aki ezt az indulatát bűnnek ismeri el (7. fejezet), az talál szabadulásra. A Biblia ezt így tanítja: „Állj el a haragtól, hagyd el heveskedésedet, ne bosszankodjál, csak rosszra vinne” (Zsolt 37,8).

 

Veszélyes kötődés

A szülőkkel szembeni haragnak szellemi területen még további rossz következményei is vannak. Sok év óta figyelem, hogy azok a fiatalok, akik szüleiket gyűlölik, felnőttként ugyanolyanok lesznek, mint a szüleik, vagy hasonló partnert választanak. A tudósok ezt a sajátságos jelenséget a belső képzeletvilágunkat megvalósító tudattalannal magyarázzák. Alkoholisták leányai pl. hajlanak arra, hogy alkoholistához menjenek feleségül. Ez könnyen érthető. A kisleány ezerszer is látta iszákos apját és fogadkozott: „Soha nem mennék hozzá ilyen emberhez”. De tudat alatti ösztönzése kikerülhetetlenül odajuttatja, hogy az apja iránt érzett utálatot és gyűlöletet átvetítse másokra. Ugyanez történik azzal a fiatalemberrel, akivel kegyetlen, agresszív apja rosszul bánt. Még ha mindig mondja is, hogy ő soha nem lesz ilyen, mégis olyanná válik. Az a kisfiú ott a repülőtéren, akit anyja olyan helytelenül kezelt, mint felnőtt valószínűleg olyan asszonyt fog feleségül venni, aki anyjához hasonlít. Magában ugyan ezt mondja: „Soha nem veszek el olyan asszonyt, mint ő”, mégis ezt teszi majd.

 

Egészséges kötődés

Mindezeket a súlyos fejleményeket elkerülhetjük, ha felismerjük, milyen fontos inkább olyan dolgokra gondolni és azokkal foglalkozni, amelyek Istennek tetszenek. Nem tudunk mindent kontrollálni, ami eszünkbe jut, de a nyakas, ismétlődő gondolatokat ellenőrizhetjük, mert többek között ezek származnak a tudattalanból. Ezek érzelmeket ébresztenek, majd tettek lesznek belőlük. Tehát ne romboló, hanem építő dolgokkal foglalkozz. Ha a fiatalasszony nem alkoholista apjával foglalkozik gondolatban, hanem egy egészséges fiatalemberrel, aki Isten akarata szerint él, akkor ilyen társat fog választani. Ismerek egy fiatalasszonyt, akinek alkoholista apja van, és egy hivő fiatalembert elutasított másvalaki kedvéért, akiről kiderült, hogy alkoholista. Miért? Gondolatai egy másik belső képre összpontosultak.

4. A környezet. Környezetünknek döntő hatása van arra, elfogadjuk-e önmagunkat. Ha valaki szégyelli otthonát, családját, és rosszul érzi ott magát, akkor a szégyenérzet, és az elutasító beállítottság erősen befolyásolni fogja önmagáról alkotott képét. A belső hozzáállás fontosabb, mint a valóságos események. Ismerek egy történetet egy fiatal leányról, aki szégyellte az anyját, a kezein lévő égési sebek miatt. Amint az apja észrevette, hogy a lány nem szeret anyjával a nyilvánosság előtt mutatkozni, elmondta neki, hogyan keletkeztek a sebek. Csecsemőkorában a leány beleesett a nyitott kandalló tüzébe, ahonnan anyja mentette ki. Közben torzultak el a kezei. A leány nagyon elszégyellte magát, hogy önzésével ilyen szomorúságot okozott. Megragadta anyja kezeit, megcsókolta és könnyek között mondta: „Anyám, szeretlek, meg tudod-e bocsátani nekem, hogy így bántam veled? Nem tudom eléggé megköszönni szeretetedet és jóságodat.” Ettől kezdve büszke volt anyjára. A kezek ugyan csúnyák maradtak, de a leány belső magatartása megváltozott.

Sok fiatalnak azért van negatív képe önmagáról, mert tévesen azt képzeli, hogy a kevésbé jólszituált környezet másodrangú embereket formál. Egy gettó lakói jól példázzák ezt. Megtanulták kisebbrendűnek tartani magukat, mivel ebből a környezetből származnak. Gettók mindig voltak. Csak ma a népesség növekedése miatt sokkal nagyobbak, jobban feltűnnek, és az utóbbi időben a nyilvánosság is felfigyelt rájuk. Középiskolás koromban olyan negyedben laktam, amit mai felfogás szerint gettónak nevezhetnénk. De ez nem zavart, mert senki nem mondta, hogy borzalmasnak kellene éreznem. Pozitív beállítottságú voltam, és szerettem ezt a környéket.

A történelemkönyvek újra meg újra olyan férfiakról szólnak, akik szegényes környezetben nőttek fel, ennek ellenére kimagasló személyiségekké lettek, vagy analfabétából mintaszerű pedagógussá váltak. Nemrégen megállapították, hogy a legtöbb sikeres személyiség kellemetlen és rossz környezetből származott. Fontos, hogy az ember igent mondjon származására, legalábbis köszönje meg, hogy abban a környezetben nőtt fel és ott értékes tapasztalatokat szerezhetett.

Összefoglalva hangsúlyozni szeretném, hogy ezt a 4 szempontot befolyásolhatjuk a helyes szellemi magatartással. Aki valóban hiszi, hogy Isten szereti és terve van az életével, amint ezt a Biblia tanítja, az hálásan el tudja fogadni külsejét, képességeit, családját és környezetét. Ha Istenben és az Ő szavában hiszel, nem lesz nehéz önmagadat elfogadnod, de ha valamelyik területtel nem vagy kibékülve, szenvedni fogsz önmagad gyűlöletének káros következményeitől. Természetesen más szempontjai is vannak a magunk elfogadásának, de a fent említettek a legfontosabbak.

 

Az öngyűlölet tragikus következményei

Az öngyűlölet az élet minden területére kihat, ezért valamennyi következményét nehéz lenne felsorolni. Nyolc fontos dolgot említsünk most csak meg:

1. Depresszió. Ha külsőnket, képességeinket, családunkat, vagy környezetünket elutasítjuk, agresszívvé válunk. Ez könnyen önsajnálatba torkollik, ami viszont kikerülhetetlenül depresszióhoz vezet. Ha alapvető körülményeinket nem tudjuk Isten kezéből úgy elfogadni, hogy Ő azok által is formálja az életünket, búskomorságunk az évek folyamán mélyülni fog. Más körülmények vagy életfeltételek egy időre javulást hozhatnak, de ha nem építjük le az önsajnálat gondolatkörét, a depresszió rabjaivá leszünk.

2. Hiányzó Istenfélelem. Csak annak lehet Istennel élő, személyes kapcsolata, aki elfogadja önmagát. Ha szemrehányást teszünk Neki és nem rendeljük készségesen alá magunkat, akkor nem bízunk benne, és keresztyén életünk nem lesz sem boldog sem gyümölcsöző. Csak ha mindezekért hittel hálát adunk, akkor lesz szabaddá az út az Istennel való élő kapcsolathoz. Ez a depressziómentes élet előfeltétele.

A legtöbb ember nyíltan bírálja önmagát. De a keresztyéneknek tudniuk kellene, hogy ez nem helyes. Bill Gothard arra emlékeztet, hogy bármilyen tökéletlenek vagyunk is, Isten nem tesz minket félre, hanem átalakít, és céljaira felkészít. Ahelyett, hogy elutasítjuk, szolgáltassuk ki magunkat Istennek, és hittel fogadjuk el, hogy használni fogja az életünket. Ez a szellemi látás olyan magatartást alakít ki bennünk, amely tevékeny emberekké formál.

3. Lázadás. Mindegy, hogyan keletkezik az öngyűlölet, de az biztos, hogy Isten és embertársak elleni lázadást fog szítani, legyen az a szülő, a főnök, a társ, vagy egy elöljáró.

Lázadó társadalomban élünk, mely egy lázadó emberiség része. Nem csoda, hogy ennek a társadalomnak a legtöbb tagja nem boldog. Pedig olyan kényelemben és bőségben élünk, amilyet 25 évvel ezelőtt elképzelni sem tudtunk. Népünk mégis elkeseredett, agresszív és nagyrészt boldogtalan. Különösen olyan emberekre érvényes ez, akik nem tudják magukat elfogadni, és hajlamosak arra, hogy mindent lekicsinylően kezeljenek környezetükben.

4. Magányosság. Aki magát nem tudja elfogadni, annak a más emberekkel való érintkezésben sincs öröme. Nagy érzékenységgel figyeli, hogyan ítélik meg külsejét, képességeit, családját, vagy származását. Ezért inkább elzárkózik, hogy kikerülje a konfliktusokat és a belőlük fakadó rossz érzéseket. Közben egyre inkább saját szükségletei, érzései és gondolatai körül forog. Egyre szerencsétlenebb lesz.

5. Anyagiasság. Ha valaki nem szereti önmagát, túl erősen törekszik az anyagiakra. Túl nagy jelentőséget tulajdonít a ruházatnak, a vagyonnak, de ez mégsem boldogítja. Fiatalembereket nehéz arról meggyőzni, hogy az anyagi javak megszerzése nem hoz boldogságot. Legalább 15 milliomost tudnék megnevezni, akiket a pénz nemhogy boldoggá nem tett, de maradék boldogságukat is szétrombolta.

Jézus Krisztus ezt mondta: „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, akkor ezek a dolgok is megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ismerek olyan milliomosokat is, akik nagyon boldogok, de nem a pénz miatt, hanem mert Istent szolgálják.

6. Kritika és csőd szindróma (kudarc). Gyakran halljuk: „Ismerd meg magad!” A magát elutasító ember számára ez veszélyes, mert neki ezt jelenti: „Ismerd meg negatív vonásaidat!” Olyan múltra tekint vissza, ahol csőd, elutasítás, barátságtalan magatartás és sértettség terhelte. Így erre az eredményre jut: „Nálam semmi nem megy simán, semmi sem sikerül, bizonyára kudarcra vagyok ítélve”. Mivel a tudattalan minden belső képét igyekszik megvalósítani, csődbe jut a különböző próbálkozásokkal, mert eleve sikertelenségre számít.

7. Túlzott utánzás. Aki magát elutasítja, nemcsak másokhoz hasonlítja magát, hanem utánozni is akarja őket, ami káros. Dr. Maxwell Maliz ezt a tanácsot adja: „Naponta gondolj arra, hogy soha nem leszel boldog, ha egy másik ember akarsz lenni. Isten téged egyetlenszerűnek teremtett, ne tékozold el ezt az adományt.”

8. Isten csak korlátozottan rendelkezhet az ilyen ember életével. Önmagunk hiányos elfogadásának szomorú következménye, hogy nem engedjük Istennek, hogy használjon minket, pedig neki minden emberrel terve van. Legboldogabbak akkor vagyunk, ha eszerint élünk, és nagyon boldogtalanok, ha az Ő terve ellen fellázadunk. Aki magát nem fogadja el, az nemcsak vele született adományait tékozolja el, hanem azt is megakadályozza, hogy Isten az Ő csodálatos erejét neki ajándékozza.

A hitben való élet a legszebb élet! A legtöbb ember nem ismeri meg, mert ahelyett, hogy hinne az Úr Jézus szavának: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek” (Jn 10,10), elutasítja önmagát, és hitetlenségével megbénítja Isten erejét. A bővölködő életet ezek az emberek csak akkor ismerik meg, ha hitben meg tudják ragadni, hogy Isten éppen őket tudja és akarja megáldani.

 

Miért hajlik a legtöbb ember az öngyűlöletre?

Egyféle lelkületet, amely ennyire elterjedt, közös okra kellene visszavezetni. Gondoljuk végig a következő lehetőségeket:

1. Kis emberek a nagy világban. Mindannyian így kezdjük: kis emberek vagyunk, akik semmire nem képesek. Akár egy kicsi fiúról legyen szó, aki apjának segíteni akar az autójavításban, és szorong, hogy az ő ügyes apja – vele ellentétben – mindent meg tud csinálni; vagy egy kisleányról, akinek ügyes, tapasztalt anyja tud süteményt sütni, míg a gyerek csak nézi, és nem találja fel magát a konyhában, – mindegyiknek ugyanaz a problémája. Teljesíteni szeretnének, de türelmetlenek kivárni az idejét, és közben gyakorolni és tapasztalatokat gyűjteni.

2. Más gyermekek gúnyolódásai. Mindenkit csúfoltak már gyermekkorában, de vannak, akik ezáltal hozzászoktak, hogy mindig önmagukat hibáztassák.

3. Saját hibáinkat felnagyítva láttuk. Azok, akik mindig mindent tökéletesen akarnak elvégezni, könnyen megcsodálnak másokat pedig könnyen előfordulhat, hogy azoknak sokkal kevesebb jó adottságuk van, mint nekik. Mindig tudatában vannak bűneiknek, úgy, ahogy Dávid az Ószövetségben. Így a perfekcionista, aki túlzottan törekszik a tökéletességre, szintén csak a saját hibáit látja, és hajlamos azokon rágódni.

4. Kritikus szülők, rokonok, tanítók és barátok. Az állandó kritika mindig káros. Mindenkinek szüksége van dicséretre, főként azoktól, akiket legjobban szeret. Sajnos az önmagukat elutasító szülők rendkívül kritikusan nézik gyermekeiket, ügyetlenségeikre és hibáikra állandóan felhívják a figyelmet, hogy ezzel igazolják saját fontosságukat. A gyermek ezt visszautasításnak veszi. Ha szülei elutasítják, nehezen fogadja el magát.

 

Önmagunk igazi elfogadásának ismertetőjelei

Az érett ember nem tökéletes, de megtanulta magát úgy elfogadni amilyen, tehát erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Megpróbálja gyengeségeit legyőzni. Ez meg fog mutatkozni magatartásában, anélkül azonban, hogy tudatára ébredne. A szellemi növekedés folyamatában lelkileg érlelődik. Élő példájává válik Jézus Krisztus két legfontosabb parancsolatának: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erőddel és értelmeddel, és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27). Önmagunk elfogadásának ezekhez az ismertetőjeleihez még legalább hetet sorolhatunk fel.

1. Szereti Istent és szolgál neki. Az ilyen ember teljesen Istentől függ, neki engedelmeskedik. Identitását (önazonosságát) illetően nem zavarodik össze, és nem hajszol sikereket, hogy bizonyítson. Az a törekvése, hogy Istennel kapcsolata legyen és neki szolgáljon, erősebb annál a mozgatórugónál, hogy saját érdekeit kövesse.

2. Szeret és elfogad más embereket. Tud másokat szeretni és eredményeinek örülni. A Biblia mondja, hogy örüljünk az örülőkkel és sírjunk a sírókkal. Az érett ember képes erre, míg az önző legfeljebb sírni képes a sírókkal. Tudsz-e őszintén örülni, ha a szomszédod egy sorsoláson megnyeri a főnyereményt? Az egoista, éretlen ember morog: „Nekem soha nincs szerencsém”. Ha a szomszéd felesége meghal, nem nehéz sírni, anélkül, hogy magunknak is ugyanezt kívánnánk. A valóban érett személyiség szeret másokat, úgy fogadja el őket, amint vannak, és sikereiknek is örül.

3. Elfogadja és szereti önmagát. Ettől ne félj! Vannak keresztyének, akik tévesen úgy tartják, hogy ez bűn, de Jézus Krisztus nem ezt mondta: „Ne szeresd magadat”, hanem „Szeresd felebarátodat, mint magadat”! Fontos, hogy önmagunkat helyesen szeressük. Bizonyos módon mindenki szereti magát, ha gondolatban elutasítja is ezt. De nagyon gyakran jobban szereti magát, mint Istent és a felebarátot. Az Úr Jézus teret ad önmagunk szeretetének, amíg ez a harmadik helyen áll. Megfigyelhetjük ezt például abból, ahogy a ránk illetve a külsőnkre mondott bókokra reagálunk. Az érett ember szívesen tudomásul veszi a dicséretet, de aki magát elutasítja, az ideges lesz, zavarba jön, és ezt még meg is tetézi azzal, hogy gyorsan valami ostobát vagy nem helyénvalót mond.

4. Felelősséget vállal. Megbízható, és cselekedeteiért teljes felelősséget vállal. Ez különösen akkor mutatkozik meg, amikor valami rosszul sikerül. Aki magát elfogadja, nem másokat hibáztat, mert tudja, hogy magabiztossága nem egyetlen élménytőt függ, hanem ahelyett hogy bűnbakot keresne, inkább tanul a hibákból. Ez a fajta érettség a jó vezető ismérve.

5. Kifejezésre juttatja érzéseit. Helyzetének megfelelően nevethet vagy sírhat; képes érzelmileg reagálni környezetére. Öröme nem emberektől vagy körülményektől függ, hanem belőle sugárzik. Az Efézus 5,18-21 szerint a Szent Szellemmel betöltött ember szívében énekel, hálás és soha nem lesz búskomorrá.

6. Rugalmas marad. Megváltoztatja terveit, ha ez szükséges. Nem akarja akaratát keresztülvinni anélkül, hogy közben tekintettel ne lenne másokra. Sokan kerültek lelkileg is nehéz helyzetbe, mert szembefordultak azokkal a külső körülményekkel, melyeken nem tudtak változtatni. Az érett ember feszültségmentesen áll hozzá a dolgokhoz, és visszás körülmények jelentkezésekor kreatív (alkotó) módon próbál megoldást találni.

7. Engedi, hogy kritizálják. Nem érzi veszélyforrásnak, ha valaki kijavítja, jobb utat vagy módszert ajánl neki, hanem értékeli mások véleményét, sőt alkalmasint szívesen ki is próbálja, amit hallott.

 

Hogyan lesz jobb véleményünk önmagunkról?

Mivel a pozitív énkép nagyon fontos a depresszió legyőzéséhez, foglalkozzunk ezzel részletesebben.

1. Keresd Istennel a személyes kapcsolatot. Nemcsak belső ürességedet kell betöltened azáltal, hogy személyes kapcsolatba léptél Istennel az Ő Fia Jézus Krisztus által, hanem az is fontos, hogy önmagadat elfogadd. Ha Jézus Krisztust valóban befogadtad az életedbe, élő kapcsolatod lett Istennel. Isten a Biblia 1. fejezetétől kezdve más-más néven jelentette ki magát Ádámnak, hóénak, Ábrahámnak és másoknak. (A név szó szerint a lényét jelenti.) Ha tehát az Ószövetségben új néven mutatkozik be, ezzel Isten a lényének újabb oldalát mutatja meg. Minél többet tudunk meg Istenről, annál jobban ismerjük és szeretjük Őt. Így lesz egyre könnyebb Őrá bíznunk magunkat.

Az egyetlen út, amely által Istent megismerhetjük, ha hallgatjuk és olvassuk az Igét, és gondolkodunk arról, amit Ő a Bibliában önmagáról mond. Aki Isten nélkül él, abban sok bajt okoz az öngyűlölet. Az ilyen ember csak akkor lesz képes önmagát elfogadni, ha megismeri Istent úgy, amint Ő a Bibliában kijelentette magát. Ezt mondja a Kolossé 3,16-17: „A Krisztus beszéde lakozzék tibennetek gazdagon: tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicsérő énekekkel, szellemi énekekkel, örömmel énekelvén Istennek a szívetekben. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, hálát adva az Istennek és Atyának Őáltala.” Ha gazdagon lakik bennünk Isten Igéje, békességben tudunk élni Istennel, önmagunkkal és felebarátunkkal egyaránt.

2. Fogadd el magad Isten teremtményeként. A Bibliából tudjuk, hogy amit Isten teremtett, az csodálatos. Neki terve van az életünkkel, de ahhoz hogy ez megvalósulhasson, el kell fogadnunk önmagunkat. Ha vezetést, erőt és az Ő akaratának megismerését kérjük, kapcsolatba jutunk a Mindenható Istennel. Mint keresztyének, tanuljuk meg elfogadni önmagunkat! Adjunk hálát először is azért, hogy az Ő isteni családjába tartozunk.

Hogy mennyire fontos ez a lépés, azt megvilágítja annak a fiatal nőnek a példája is, akivel egyik előadásom után beszélgettünk. 22 éves volt, kopott kordnadrágot viselt, és meglehetősen hosszú, elhanyagolt haj keretezte az arcát. Elmondta, hogy nem tud leszokni arról, hogy egy bizonyos helyen állandóan vakarja a fejét, és így meg fog kopaszodni. Félretolta a haját és megmutatta. Aztán folytatta azzal, hogy apja elküldte a város legjobb bőrgyógyászához, de az nem talált semmi testi bajt. Mikor megkérdeztem, elfogadta-e önmagát, lehajtotta a fejét és bevallotta, hogy nem szereti a külsejét. Nyugtatókat is szedett már, néhányszor pszichiáter is kezelte, de nem állt be javulás. Két dolgot ajánlottam neki: Nézze meg magát a tükörben és adjon hálát Istennek a külsejéért (ugyanis nem volt csúnya, csak annak tartotta magát). Továbbá menjen el fodrászhoz, és csináltasson olyan frizurát, ami a kopasz helyet eltakarja.

Nem egészen 6 hét múlva értesített, hogy nőnek a hajszálak a kopasz helyen. Ez a fiatal nő teljesen belelovalta magát abba, hogy csúnya, úgyhogy öntudatlanul is pusztítani kezdte azt, ami vonzó volt rajta, és ugyanezért öltözködött előnytelenül.

A külsőről gyakran leolvashatjuk, hogy egy ember mennyire fogadja el önmagát. Ha úgy érzi, hogy slampos, gondozatlan, és letört, ezt a ruháján keresztül juttatja kifejezésre. Ezzel szemben alá elfogadja önmagát, az hivatásának, környezetének és anyagi erejének megfelelően öltözködik. Feltételezem, hogy a hanyag öltözködés, amit a középiskolások és egyetemisták előnyben részesítenek, csak önmaguk elutasítását erősíti bennük. Amit ők a fennálló rend elleni lázadásnak neveznek, az gyakran csak saját magukkal való elégedetlenségük kifejezése. Persze minden általánosítás veszélyes. Néhányan szívesebben öltözködnek sportosan, mert ez kényelmesebb; ne felejtsük el azonban, hogy a legjobb mégis mindig az alkalomnak megfelelően öltözködni. Az ízlés a korral változik. Az ember érik, és ez is gyakran önmaga elfogadásának az eredménye.

3. Tanuljuk meg kezelni a bűntudat érzését. Megfigyelhetjük, hogy akik nem tudják magukat elfogadni, minden bátorságukat elvesztik, ha csak egy apró dolgot is rosszul tesznek. Ez a reakció sokszor nincs összhangban az elkövetett hibával. Pedig mindenkivel előfordul néha, hogy csalódást okoz önmagának, környezetének és Istennek. Sajnos a modern pszichológia mindent elkövetett, hogy a bűntudatot elvitassa; a vallást teszi érte felelőssé, ahelyett hogy tényleges segítséget nyújtana.

Néhány évvel ezelőtt egy orvos barátom kezeit gégegyulladással. Kihasználta, hogy nem tudok beszélni, és meglehetősen csípősen közölte velem, hogy véleménye szerint a papok okozták a legtöbb kárt az embereknek. Ő mint asszisztens dolgozott egy pszichiátriai kórházban és megállapította, hogy a betegek 95%-a vallásos eredetű bűntudat miatt van ott. Suttogva mondtam: „Óriási tévedés! Az ember azért érzi magát bűnösnek, mert van bűne.” A Biblia azt tanítja, amit a modern pszichológia nem akar igazságként elfogadni: hogy az ember nem lelkiismeret nélküli lény, hogy büntetlenül vétkezhetne, és a lelkiismerete vagy vádolja, vagy mentegeti (Róm 2,15).

A lelkiismeret fontos szerepet játszik lelki egészségünk megőrzésében, és önmagunk elfogadásában. Ne azt várd, hogy egy pszichiáter a lelkiismeret-furdalásodat elaltassa, hanem nézz szembe bűneiddel és fogadd el Isten bocsánatát. Ezért mondatja el Isten számunka a jó hírt: „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megmentse a bűnösöket” (1Tim 1,15).

Az Újszövetség fő mondanivalója az az örömhír, hogy az ember Istentől bocsánatot és szabadulást kaphat! De azzal kell kezdenie, hogy beismeri a bűnét, mert: „Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23). Aki beismerte bűnét, annak el kell fogadnia, hogy Isten a Fiát tette bűnné a Golgota keresztjén, és fel kell ismernie, hogy: „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7). Ebből a versből megtudjuk, hogy Isten kész mindig újra megtisztítani bűneinktől.

Aki bocsánatot kapott, adjon hálát Istennek, hogy felszabadult a lelkiismeret-furdalás terhe alól, és hogy Istennek tetsző életet élhet. A tiszta lelkiismeret – ami olyan fontos önmagunk helyes elfogadásához – nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka.

Főként a perfekcionista, túlzott tökéletességre törekvő emberek harcolnak keményen a lelkiismeretükkel, amely irgalmatlanul vádolja őket, mert nem teljesítettek a maguktól megkívánt mértékben. Nekik meg kell tanulniuk, hogy ha a tökéletes Isten megbocsátja bűneiket, ők is megbocsáthatnak maguknak és embertársaiknak, azoknak, akik egész életükben „szűkölködtek az Isten dicsősége nélkül”.

4. Dicsérd Istent és adj hálát az eredményekért. Nem jó sokáig gondolkozni negatív dolgokon, mert ezáltal elégedetlenség és önsajnálat keletkezik, amely végül depresszióhoz vezet. Ehelyett szabad hálát adni Istennek az Ő áldásaiért. Ezt különös segítségnek találtam házassági tanácsadásokon olyan esetekben, amikor az egyik félnek saját bevallása szerint, nem volt már szeretet a szívében a másik iránt. Biztattam az illetőt, hogy írjon fel 10 dolgot, amit értékel a házastársában. Napról napra adjon hálát azért Istennek, közben pedig álljon ellen a sötét gondolatok kísértésének. Csodálatosan meg tud újulni a szeretet még ott is, ahol meg voltak győződve arról, hogy soha többé nem lennének képesek ilyen érzésre.

Nemrég egy nagyon szép, de bizonytalan és frigid asszony jött tanácsért. Tele volt belső feszültségekkel. Hamar észrevettem, hogy ez az asszony már a házasságkötéskor sem tudta önmagát elfogadni a dinamikus, perfekcionista férje mellett. Minden este, amikor a férfi hazajött a munkából, megvetést tanúsított a felesége iránt. Semmi sem volt jó, amit az asszony tett, és mint a legtöbb férfinak, neki sem volt halvány fogalma sem az asszony rendkívüli érzékenységéről, hogy az szinte olvasni tud a gondolataiban. Az, hogy nem tudott férje kedvére tenni és annak a fájdalmas tudata, hogy elutasították, megerősítette öngyűlöletében az asszonyt. Minél inkább elutasította magát, annál kevésbé igyekezett férjének tetszeni. Így kialakult az ördögi kör.

Férje csodálkozott, amikor megmagyaráztam neki, hogy felesége állapota az ő kezében van. Nagyon kértem, hogy naponta kétszer adjon hálát Istennek felesége 10 pozitív tulajdonságáért. Mégpedig reggelente, és amikor hazamegy. Nem sokkal később hírül adta, hogy az asszony gyengédebb lett és jobban megbecsüli őt, ami annak a jele, hogy egyre inkább elfogadja magát. Nemrégen megkérdeztem a férfit, megvan-e a lista a fejében. Mosolyogva válaszolta: „nemcsak kívülről tudom, de olyan új dolgokat veszek észre a feleségemen, amikért naponta még külön hálát adhatok.”

A köszönetből új hála fakad. Ha valaki felépítette magában a hála gondolatrendszerét – hálát ad az Úrnak önmagáért, szeretteiért, családjáért, hivatásáért, stb. –, nem esik már nehezére a hálaadás. A hálás emberek nem lesznek depressziósak!

5. Örülj a jövőnek. Nem is igazán az a fontos, milyen lesz ez a jövő, hanem hogy milyen beállítottsággal tekintünk előre. Sok szakember hangsúlyozza, hogy várakozásaink befolyásolják jövőnket. A keresztyénnek nincs oka rá, hogy féljen a jövőtől. Az Úr Jézus ismételten intette tanítványait: „Örüljetek... menjetek el... és ímé én veletek vagyok minden napon a világ végéig.” Mivel Ő most és mindig velünk van, nincs okunk a félelemre. Boldog az a keresztyén, aki minden nap azzal a várakozással indul el, hogy számolhat Isten áldásával és gondviselésével. Egy gyűlés alkalmával ketten voltunk elszállásolva egy szobában. Szobatársam komoly keresztyén ember, akit jól ismernek öröméről és szent életéről. 6 óra 10-kor csörgött a vekker. Odakint barátságtalan és hideg volt az idő, a napot sem lehetett látni. Barátom leállította a vekkert és hangosan felkiáltott: „Jó reggelt világ! Köszönöm Úr Jézus ezt az új, kegyelemből kapott napot!” Véleményem szerint megértette, amit a zsoltáríró mondott: „Ez a nap, amit az Úr rendelt, örvendezzünk és vigadjunk ezen” (Zsolt 118,24). Aki naponta így néz szembe az élettel, annak valószínűleg nem lesz gondja a depresszióval.

Az emberi magatartást sokféleképpen próbálták magyarázni. Az antik világban a fő hangsúlyt az öröklött jellemvonásokra tették. Freud és tanítványai a gyermekkori élményeket tették felelőssé az ember magatartásért. Mindkét tényező befolyásol minket, de a legerősebben öröklött temperamentumunk.

A gének útján örököljük szüleinktől és nagyszüleinktől különböző tulajdonságainkat, beleszámítva hajunk és szemünk színét, testalkatunkat, tehetségünket és természetesen temperamentumunkat. Ez utóbbi befolyásolja legerősebben spontán magatartásunkat. A modern pszichológia viselkedés-lélektani ága a tanult magatartást tartja meghatározónak. Én nem értek ezzel egyet. Négy gyermekünk ugyanabban a környezetben nevelődött, ugyanúgy tanultak, de olyan különbözőek, mint a nappal és az éjszaka. Ennek oka öröklött természetükben lehet. A fiúk ruhásszekrénye jó példa erre: az egyik oldal rendes és takaros, a másik úgy néz ki, mintha vihar söpört volna végig rajta. Leányaink ugyanilyen különbözőek. Az egyik előszeretettel viselt divatjamúlt ruhákat, és ma is kényelmesen, lazán öltözködik. A másik leány még nem volt 3 éves, amikor már kifejezett jó érzékkel válogatott össze elegáns, egymáshoz illő ruhadarabokat. Számtalan más különbség is volt köztük, mielőtt még befolyásolhattuk volna őket.

Ma első unokánk 9 hónapos. Mielőtt mászni tudott volna, már felfedeztem benne erős akaratát, durcásságát, ami szüleiben is megvan. Az ok kézenfekvő: örökölt néhány vonást, amelyek magatartását befolyásolják.

 

A temperamentum

Temperamentumunkat később a nevelés, az iskola, az élettapasztalatok, a környezet és úgy emberi, mint lelki célok befolyásolják. Hippokratész 2400 évvel ezelőtt gondolta ki a temperamentumok máig legjobb elméletét. Négy alapkategória van: a szangvinikus, az erősen kifelé forduló üzletember típus, – a kolerikus, kifelé forduló erős akaratú vezér típus, a melankolikus, befelé forduló perfekcionista (a tökéletességre törekvő), és a flegmatikus, rendkívül befelé forduló, passzív ember. Ezt az elméletet tanítják még ma is, az eredetihez nagyon hasonló formában. Talán azt fontos hozzátennünk, hogy egy ember sem tartozik kizárólag egy kategóriába, hanem kettőből, háromból is egyesít magában vonásokat. Világos, hiszen testileg is hasonlítunk mindkét szülőhöz.

A legtöbb emberben egyféle temperamentum az uralkodó, amit más vonások is kiegészítenek. Nem szokatlan, ha valaki 80%-ban szangvinikus és 20%-ban flegmatikus – vagy 70%-ban kolerikus és 30%-ban melankolikus. Számtalan különféle lehetőség van. Az egyik férfi, akit kezeltem, 60 %-ban szangvinikus, 20%-ban melankolikus és 20%-ban flegmatikus volt.

Az emberi temperamentum analízise a legmegdöbbentőbb, amivel valaha foglalkoztam. Persze megkísért, hogy ezen a helyen részletes beszámolót adjak, de ez helyszűke miatt lehetetlen. Csak annyiban foglalkozunk vele, amennyiben a depresszió problémáját érinti.

 

A szangvinikus temperamentum és a búskomorság

A szangvinikus temperamentumú ember szívélyes, barátságos, társas személyiség, aki másokat mágnesként vonz. Jó szónok, gondtalan optimista, a társaság középpontja. Nagyvonalú és együtt érző környezetével szemben, megérzi mások hangulatát és érzelmeit, de van néhány gyenge pontja is. Gyenge akaratú, érzései nem stabilak, robbanékony, nyughatatlan és egoista. Fiatalságában sikerekkel biztatják, de ezeknek a várakozásoknak ritkán felel meg. A fárasztó, pepecselő munkával sok nehézsége van, hiányzik belőle a belső nyugalom. Bátorsága mögött gyakran bizonytalanság és félelem rejtőzik. A szangvinikusok jó üzletemberek, szónokok, színészek és néha vezető személyiségek is. A szangvinikus ember ritkán letört, ha társaságban van. Annyira figyel másokra, hogy ha csak rájuk tekint, már megváltozik a hangulata és mosolyog. A búskomorság szinte mindig csak magányában tör rá. Kellemes vonása az a képessége, hogy élvezi a jelen pillanatot. Nem néz vissza a múlt örömtelen tapasztalataira és nem okoz gondot neki az ismeretlen jövő sem.

A legjobb példa erre egy kedves szangvinikus barátom. Utazás közben munkámról beszélgettünk. Őszintén mondta: „Tudod, nekem nem sok dolgom volt a búskomorsággal, bizonyára, mert Isten olyan jó volt hozzám. Nem is tudok visszaemlékezni igazi problémákra, vagy nehézségekre.” Csodálkoztam ezeken a szavain, mert jól ismertem őt.

Közel 40 évesen fejezte be a középiskolát, mert elmenekült otthonról és tengerész lett. Közben megházasodott, 2 gyermeke született, aztán az egyik meghalt egy nagyon ritka betegségben. Felesége ezt nem tudta elviselni, néhány boldogtalan év után elvált tőle és újra férjhez ment. Barátom hat éve egyedül él. Csak egy szangvinikus beszélhetett így az életéről: „Sohasem voltak valódi problémáim.”

Mennyivel kevesebb lenne a depressziós, ha minden ember tartozzon bármelyik temperamentumhoz – így gondolkozna! Sok fegyelmezetlen szangvinikus 30 vagy 40 éves korában búskomorrá lesz. Gyenge akaratuk és hiányzó önuralmuk miatt meglehetősen keveset produkálnak, emiatt bosszankodnak és csalódottak. Ebben a korban kövérségre hajlamosak, mert nem képesek a nyalánkságoknak ellenállni. Ez is befolyásolja önbecsülésüket, és erősíti bennük a depresszióra való hajlamot. Még ha általában felvidulnak is mások társaságában, depressziójuk erősödik. Pán Péterrel – aki soha nem kíván felnőni – szokás összefüggésbe hozni ezt az alkatot. Bár szeretik és vonzónak találják őket, nem lehet megbízni bennük, mert gyenge jelleműek. Ha ezek a kedves, gyerekes szangvinikus emberek tudatára ébrednek saját felszínességüknek, akkor növekszik bizonytalanságuk. Védekeznek és érzékenyen reagálnak, ha nem veszik őket eléggé figyelembe vagy kritikát kapnak. Gondolataik a körül forognak, hogy ugyan mit gondolhatnak felőlük mások.

Ezután nemegyszer önsajnálatba merülnek, és depresszívvé lesznek. Néha szemrehányást tesznek, hogy túl elnézőek voltak velük gyermekkorukban és ezért nem tanultak önfegyelmet. Nagyon nehezükre esik magukban keresni a hibát, azt beismerni és arra törekedni, hogy a Szent Szellem betöltse őket. Pedig erre nagy szükségük volna azért, hogy jellemük megszilárduljon. Ha problémájukat nem reálisan mérik fel és nem tanulnak meg Szellem szerint járni, egy ideig ingadoznak a depresszív és vidám hangulatok között, míg végül beállnak arra, hogy az élet dolgait komolytalanul vegyék; ebből adódóan pedig adottságaiknál sokkal gyengébben telesítenek.

A Szent Szellemmel megtelt szangvinikus azonban más. Isten Szelleme nemcsak azt láttatja meg vele, hogy gondolatai az önsajnálat körül forognak, ami bűn, hanem olyan tevékenységeket tár elé, amelyek megkönnyítik önmaga elfogadását. Amikor egy szangvinikus embert betölt a Szent Szellem, mint Péter apostolt, hatékony és eredményes ember lesz, akit a búskomorság már nem vehet le a lábáról.

 

A kolerikus és a búskomorság

A kolerikus temperamentum aktív, gyakorlatias emberekre jellemző. Van erős akaratuk, született vezér alkatúak és nagyon optimisták. Tele vannak tervekkel, célokkal és ezeket általában következetesen el is érik. Ha sokra is viszik az életben, természetük szerint komoly gyengéik is vannak. A kolerikus fölényes, heves, könnyen felindul, és hajlamos keménységre, irgalmatlanságra. Senki nem tud olyan élesen szarkasztikus és keserűen csipkelődő lenni mint a kolerikus. Jól tud felügyelni dolgokra, harcolni egy ügyért és parancsokat osztogatni; jó politikus és szervező, de precíz, odafigyelést igénylő munkára nem alkalmas.

A kolerikus ritkán depressziós, mivel aktív és céltudatos, és mindig tíz különféle terve van egyszerre. Ha az egyik nem sikerül, csalódottsága rövid ideig tart, és gyorsan egy másik feladat felé fordul. A kolerikus boldog, ha el van foglalva, így kevés ideje marad a depresszióra. Leginkább az frusztrálja (bénítja, keseríti), hogy kevés a nap 24 órája, valamennyi terve véghezviteléhez.

Elutasítás és sértés – amelyek más temperamentumú embereknél gyakran kiváltják a depressziót – a kolerikust nem hozzák zavarba. Vastag a bőre, természete szerint öntudatos és független, ritkán vágyik más ember társaságára. Ahelyett hogy önmagát sajnálná, máris új ötletei vannak. A különböző temperamentumok közül érzelmileg ő a legkevésbé fejlett. Ezért kevés érzelmi ingadozáson megy át. Bár hirtelen lesz ingerült, önmagát kevéssé sajnálja, inkább másokon éli ki dühét. Mivel nem szokta megérezni, mit gondolnak róla, a mások vélekedése által okozott depresszióra nem hajlamos. Ha a kolerikusnak valaha harca van a búskomorsággal, ez csalódások sorozata után vagy nyugdíjazásakor történik. 30-40 éves korában gyakran beteges túlaktivitás fejlődik ki benne, egyik ötlete kergeti a másikat. Ezt a depresszió okaként is említettük már. A keresztyén kolerikusnak meg kell tanulnia Istenben megpihenni és Őrá bízni az életét. Gőgje és keménysége miatt gyakran nem gyümölcsöző az élete, mivel mindent maga akar tenni a Szent Szellem nélkül. Ha sikeresen veti be magát a hit vonalán, büszkesége akadályozza a szellemi látásban, és emberi indítékait ritkán ismeri fel.

Az Isten békessége, amely minden emberi értelmet felülhalad, az ő gondolatait is megváltoztathatja, és arra fogja késztetni, hogy először az Úrra tekintsen, csak azután a feladatra. Meg kell tanulnia, hogy Isten terve nem tőle függ, hanem ellenkezőleg, neki kell függnie Istentől. A Bibliában ez áll: „Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én Szellememmel, ezt mondja a Seregek Ura” (Zak 4,6). Pál apostol a legjobb példa az olyan Szent Szellemmel megtelt kolerikusra, akit Isten már használhatott. Ő megtanulta ezt a leckét, mert ki tudta mondani: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10).

Az a kolerikus keresztyén, aki ezt még nem tanulta meg, depresszívvé lehet, ha csekély szellemi eredménye láttán – bár túlerőlteti magát – csalódottá lesz. Ahelyett, hogy magát okolná önfejű, nem szellemi magatartása miatt, belemerül az önsajnálatba, és visszahúzódik gyülekezete feladataitól. „Nem értem, annak, hogy átadtam az életemet, nem a kemény munka a bizonyítéka?” – panaszkodik. Boldog az a kolerikus, aki mint Jakab, elmondhatja: „Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni” (Jak 4,15). Ha a Szent Szellem által felismeri Isten akaratát az életére nézve, nemcsak nyugodtabbá válik, de többet is tud tenni. Aki egyszer megértette, hogy szellemi áldásainak a Szent Szellemben való élet a titka, az állhatatos lesz.

A másik terület, ahol a kolerikus hajlik a depresszióra, a nyugdíjba vonulás. Ha elérve a nyugdíjkorhatárt kilép a hivatalából, két lehetősége marad: vagy egy másik tevékenység felé fordul, vagy búskomorrá lesz.

Egy egykori vállalati igazgató 60 évesen nyugdíjba ment. 6 hónap múlva depressziós lett és felkereste lelkigondozóját, aki látta, hogy mert ezt az embert nem foglalkoztatják, az önsajnálat bűnébe esett. „Odavan az életem, a produktív szakasznak vége, nincs már semmi hasznom” – panaszolta. Gyülekezete élő volt, és sürgősen szükségük volt valakire, aki a pénzügyeiket lebonyolítja. Ezt a feladatot vállalta el – keresztyén szolgálatként – az egykori igazgató, és ma boldogan végzi. Hogy a Szent Szellem képes a kolerikus ember természetét megváltoztatni, világosan látható Pál apostol életében. A tarzusi Saul tipikusan kolerikus volt, mielőtt megtért. De utána nyomon követhetjük, hogy a Szent Szellem vezetése alatt legyőzhetetlennek vélt akarata hogyan alakult át. Klasszikus példa erre viselkedése a fogságban és más nehéz, nyomasztó helyzetekben, melyek mind arról tanúskodnak, hogy az Úr uralma kiteljesedhetett benne. Pál a híres, hideg római börtönben a legcsekélyebb önsajnálatnak sem adta át magát, hanem kihasználta a lehetőséget, hogy az őt őrző római katonáknak továbbadja a hitét. Olyan sokan hitre jutottak általa, hogy ezt írhatta a gyülekezetnek: „Köszöntenek titeket mind a szentek, különösen a császár házából valók” (Fil 4,22). Sőt mi több, ebből a börtönből számos levelet írt, köztük a Filippibelieknek az „öröm levelét”, amelyben ezt mondja: „Megtanultam, hogy abban amiben vagyok, megelégedett legyek” (Fil 4,11). A Szellemmel megtelt kolerikus soha nem depressziós.

 

A melankolikus és a búskomorság

A melankolikus a leggazdagabb temperamentum. Nemcsak rendkívül tehetséges és fejlett az esztétikai érzéke, hanem az érzelmi skála minden árnyalatát is képes átélni. Érzelmileg sérülékeny típus, hajlik a búskomorságra. A világ jó néhány zsenije volt melankolikus, akik kétségbeesésükben apatikussá és terméketlenné válva tékozolták el adottságaikat. Ez annyira nyilvánvaló, hogy az antik világban a melankólia és a depresszió ugyanazt jelentette.

A melankolikus temperamentumú emberek általában a legtehetségesebbek. A melankolikus a természete szerint nagyon érzékeny, művészetek iránt fogékony, perfekcionista, hajlik az analizálásra és önfeláldozó. Rendszerint visszafogott, ritkán állítja magát középpontba, de nagyon hűséges barát. Mégis, gyakran szeszélyes, kritikus, pesszimista és önmaga körül forog. A legtöbb nagy művész, zeneszerző, filozófus, feltaláló és tudós melankolikus típus.

Bár mindenki magának árt a gondolataival, senki sem reagál érzékenyebben, mint a melankolikus. Teremtőképességéhez tartozik az is, hogy a dolgokat rendkívül plasztikusan és elevenen tudja elképzelni. Mivel a melankolikus természete szerint szeszélyes, hangulatait spontán dolognak tartja. Ezek, mint már láttuk, közvetlenül a gondolati szerkezetből indulnak ki. Ha a melankolikus őrizkedik a gondolati bűnöktől, amilyen a harag, a bosszankodás, az önvád és az önsajnálat, nem fog áldozatul esni depressziós hajlamának.

Egy, a fiaimmal kapcsolatos eset teszi világossá, milyen erős hatással vannak gondolataink a hangulatunkra. Egyik vasárnap este – mint az megannyi szerető szülőnél hasonlóképpen történik – emlékeztettük gyermekeinket, hogy másnap, iskola lévén, korán kell felkelniük. Egyhangúlag törtek ki: „Muszáj holnap iskolába mennünk?” Atyai türelemmel hordoztam el morgásukat és ágyba küldtem őket. Persze hétfőn reggel rossz hangulatban ébredtek. Sajnáltam azt a tanárt, akinek ezután bajlódnia kellett velük.

A következő héten ugyanazok a fiúk este ugyanabban az ágyban feküdtek. Amikor betakartam őket, ezúttal arra emlékeztettem őket, hogy másnap azért kell korán felkelniük, mert kirándulni megyünk. Elképzelhetitek azt az örömujjongást. Másnap reggel mindketten frissen ugrottak ki az ágyból, és izgatottan várták a kirándulást. Egyetlen héten belül micsoda hangulatváltozás! Szemük ragyogott, anyagcseréjük is jobban működött, és az egész világ örvendetesnek látszott, mert belső beállítottságuk pozitív volt.

Ha a melankolikus felismeri, milyen erősen befolyásolja hangulatait a tudatalatti, az Úr segítségét fogja kérni, hogy gondolatainak pozitív irányt adjon, Nehéz volna megmondani, hogy a melankolikus életének mely fázisában lesz leghamarabb kedélybeteg. Általában már gyermekkorában megmutatkozik kedvetlensége. Ha Isten nem változtatja ezt meg benne, valószínűleg egész életén végigkísérik a borongós hangulatok. Mivel túl érzékeny és énközpontú, sok mindent hamisan értelmez, és néha eluralkodik rajta az az elképzelés, hogy őt nem szeretik vagy kinevetik.

Egyszer a feleségemmel és egy keresztyén kollégium vezetőjével vendéglőben ebédeltünk. Hirtelen asztalunkhoz lépett egy sötét arcú fiatalember és így szólt: „Bocsánat, hogy megkérdezem, de nem rajtam nevettek az imént?” Először megnémultunk a megdöbbenéstől, aztán ezt mondtam neki: „Fiatalember, most látom életemben először.” Bocsánatot kért és elment. Végiggondolva a dolgot rájöttünk, hogy valóban nevettünk, sőt abba az irányba is néztünk ahol ő ült. Így lehetett a fiatalembernek az a benyomása, hogy kinevettük őt.

 

Melankolikus perfekcionisták

Sok melankolikus azért lesz búskomor, mert perfekcionista (tökéletességre törő), vagyis csak a tökéletes elég jó neki. Sok embernek jót tenne, ha perfekcionista irányultságú lenne, de az igazi perfekcionista épp ez által szerencsétlen. Először is általa felállított, tökéletes mércével méri magát, és kétségbeesik, ha nem tudja teljesíteni. Meg sem fordul a fejében, hogy ez a mérték túl magas, és senki sem tud eszerint élni. Ő ezt tartja reálisnak.

A perfekcionista nagyon lelkiismeretes, megbízhatónak és pontosnak tartja magát. Ennek a mércének még a saját barátai sem felelnek meg, ami egy okkal több, hogy búskomor legyen. Szigorú és nem tűri, hogy a legkisebb mértékben eltérjenek az ő mércéjétől. A perfekcionizmusra hajló melankolikus szívből szeretheti gyermekeit, ám miattuk is lehet depressziós. A gyermekek nem ragaszkodnak a szabályokhoz és mitsem lehet náluk előre látni. Saját elképzeléseiket követik. Kevéssé alkalmazkodó melankolikus szülők nehezen fogadják ezt el és esetleg depresszívvé lesznek.

A melankolikus anya ambivalensen (ellentétes érzelmekkel) viselkedhet gyermekeivel, azaz egyszerre néz rájuk szeretettel, valamint haraggal és keserűséggel. Minden anyát felbosszant az a gondatlan és szemtelen gyerek, aki nedves tornacipőben fut végig a konyhán, de egy melankolikus temperamentumút különösen. Talán leány korában le sem tudott feküdni addig, míg a cipőket a helyükre nem tette és a fürdőszobát ki nem takarította. A gyermekek ezt a rendet azonnal feje tetejére állítják, amit a tökéletes rendre törekvő perfekcionisták nehezen viselnek el. Bosszankodnak azon, mily kevéssé rendesek a többiek, és sajnálják magukat, mivel csak nekik vannak magas igényeik. Az ilyen gondolkozásmód mindig depresszióba visz.

Nem akarunk igazságtalanok lenni a melankolikusokkal szemben, hiszen önmagukat ugyanolyan kritikusan nézik, mint másokat. Ezért gyermekségüktől fogva hamis képük van magukról. A más temperamentumúakkal szemben, ők idős korukra sem tanulják meg, hogy igent mondjanak önmagukra. Így depressziós fázisaik egyre sűrűbben jelentkeznek. Ha gyermekkorukban hangot adhatlak kritikájuknak, felnőtt korukban is hajlamosak erre. A negatívumok minden alkalommal sötétebbek lesznek.

A kritikus emberek soha nem boldogok! Láttam egy példát erre. Mielőtt beszálltunk a repülőbe, hirtelen panaszkodni kezdett az ellenőr, hogy ennek a repülőtársaságnak az utasai „hanyagok, rendetlenek és hálátlanok.” Egy ideig tűrtem, aztán nagyon barátságosan rámosolyogtam – (egy mosoly kíséretében mindent megmondhat az ember) –, és így szóltam: „Ön nagyon boldogtalan lehet.” Zavartan nézett rám és így felelt: „Miért mondja ezt?” „Mivel olyan kritikus. Aki mindenben hibát talál, az soha nem boldog.” Miután csomagomat átvizsgálta, rám nézett: „Nagyon köszönöm, erre szükségem volt.” Csodálkoztam, amikor a következő utashoz ezekkel a szavakkal fordult oda: „Jó napot, hogy van? Kedves, hogy velünk repül.” Nem tudom meddig segít rajta ez az élmény de arról meg vagyok győződve, hogy rajta áll, boldog-e vagy boldogtalan, attól függően, ahogyan az emberekről gondolkodik és velük beszél.

A melankolikusok nemcsak hajlíthatatlan perfekcionisták és lelkiismeretes emberek, de nagyon alacsony a félelem és feszültségküszöbük is. Nyugati életstílusunk inkább árt nekik. Miután túlzott aktivitásra hajló „kolerikus” társadalomban élünk, itt nem lesznek boldogok, amint ezt dr. Paul Tournier kifejti „Betegség és életproblémák” c. könyvében. Nyilvánvaló, hogy a mi Krisztus evangéliumától legerősebben befolyásolt kultúránk többnyire kolerikus embereket formál. Jellemző ez a teuton, északi fajra, ahol a kolerikus temperamentum az uralkodó. Ilyen alkatú emberek Skandináviában, Németországban, részben Franciaországban, Írországban és Angliában élnek, tehát azokban az országokban, ahonnan a legtöbb amerikai telepes származik. Nehezen lehetne bizonyítani, de mégis úgy látszik, hogy a legbátrabb, legügyesebb és legkolerikusabb európaiak végül Amerikában telepedtek le. Ennek következtében utódaik is jórészt kolerikus, aktivitásra törekvő emberek, és talán ez az oka, hogy társadalmunk iparosodó, céltudatos és törekszik a gyorsaságra. A melankolikusnak ez az atmoszféra nem a legmegfelelőbb, hiszen őt nem érdekli a mennyiség, inkább a minőség és a tökéletesség. Gyakran halljuk a melankolikus üzletember panaszait: „Egyszerűen nincs időm arra, hogy gondosan dolgozzam.”

Ez talán megmagyarázhatná, miért van olyan sok hippi, akik kivonulnak a társadalomból. Elutasítják gyilkos tempóját, mint idealisták látják tökéletlenségét, és egy passzívabb kultúrára vágynak. Talán ez az oka, hogy némelyek olyan társadalmi rendszer mellé állnak, amely passzivitásra kárhoztatja az embereket, ellentétben a szabad piaccal, ami véleményük szerint mindenkit aktivitásba hajszol. Újra meg újra megfigyeltem, hogy azok a fiatalok, akik a társadalom perifériájára kerültek, nagyon érzékenyek, tehetségesek és idealisták, de inkább visszavonulnak, minthogy komolyan törekedjenek a társadalom megváltoztatására. Dr. Tournier írja, hogy néhány hindu és keleti kultúra többre értékeli a misztikus vagy passzív embert. Így lett Mahatma Ghandi nemzeti hőssé és böjtölése a passzív ellenállás szimbólumává. Ezzel ellentétben a nyugati világ a dinamikus és teljesítmény centrikus kolerikust dicsőíti. Bármi legyen is az ok, mai életünk őrült tempója megerősíti a melankolikus hajlamát a depresszióra.

 

Hajlam önfeláldozásra és az élet megnehezítésére?

E kétféle irányultság a melankolikus jellemző ismertetőjele. Ha nem ügyel, valószínűleg áldozatává lesz ezeknek a hajlamainak. Általában a legnehezebb és legmegerőltetőbb munkahelyet választja. Ha úgy látszik, másoknak több sikerük van, vagy híresebbek lesznek, akkor sajnálja magát, hogy az ő útja mindig hegynek fölfelé vezet. Nem látja reálisan, hogy ő maga választott olyan utat, amely megköveteli az önfeláldozást. Mivel a melankolikusnak mindig van kifogása, ez megerősíti negatív gondolatait és végül kétségbe ejti. Ezért segíthet rajta az 1Tesszalonika 5,18: „Adjatok hálát minden helyzetben, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok”. Istennek ezt a tanácsát követve és állhatatosan alkalmazva, a melankolikus sem válik depresszióssá.

 

A melankolikus teremtő ereje

A melankolikusnak rendkívüli képzelőereje van. Ha – helyesen felismerte, hogy érzéseit azok a képek határozzák meg, amelyeket önmagáról és környezetéről alakít ki magában, akkor a gyógyulás útjára lépett, és további depressziós fázisokat kerülhet el. Azért fenyegeti az a veszély, hogy búskomorrá lesz, mert teremtő fantáziáját mindig romboló módon veti be: negatív dolgokat gondol, sajnálja, tehetetlennek és kétségbeesettnek érzi magát. Ha olyasmin gondolkodna, ami Istennek tetszik, az javítaná a hangulatát, kiegyensúlyozottabbá tenné és segítene, hogy elkerülje a depressziót.

 

A flegmatikus és a búskomorság

A flegmatikus az a „jófej fickó”, akit nem lehet kiborítani. Természete szerint nyugodt, jó kedélyű, szeretetreméltó, alkalmas a közös munkára, konzervatív, megbízható, humoros ember, praktikusan gondolkodó. Meglehetősen befelé forduló, nem könnyű felismerni sem a gyengeségeit sem az erős oldalait. Ami leginkább feltűnik nála, az az, hogy nem kezdeményez, hajlik a makacsságra, szűkmarkúságra és határozatlanságra. Az életet a külső szemlélő helyzetéből nézi és minden vállalkozástól visszariad. Jó diplomata, természete szerint a békességet keresi. Közülük sokan lesznek tanítók, orvosok, tudósok, színészek, vagy könyvkiadással foglalkoznak. Ha másoktól elég indíttatást kapnak, vezetővé fejlődhetnek.

Általánosan azt mondhatjuk, hogy a flegmatikus ritkán lesz depressziós. Humora bizonyítja, hogy pozitív a beállítottsága az élettel szemben, és nem ismeri a hangulatingadozást. Lehet, hogy soha senki nem látta indulatosnak; csendben mentegeti azt, aki megbántotta, megsértette vagy visszautasította. A kellemetlen körülményekhez alkalmazkodik, ami a többi temperamentumnál elképzelhetetlen.

Ha a flegmatikus mégis depresszióssá válik, ennek hiányzó agresszivitása az oka. Praktikusan gondolkozik, és az adott helyzetben elképzelései is vannak, de passzivitása miatt vagy a kritikától félve megtartja azokat magának. Ha nyomás alá kerül családja vagy valamilyen csoport részéről, a sajátjánál rosszabb elgondolást valósít meg. Így válik bosszússá, és ha még önsajnálat is járul ehhez, búskomorrá. Ez az állapota azonban rövid ideig tart, és hamarosan akad valaki, aki felvidítja.

Élete bizonyos fázisában a flegmatikus kifejezetten hajlamos a depresszióra. 40 vagy 50 éves korában rájön, hogy más temperamentumúak hivatásban, szellemiekben és minden más területen túlhaladták. Mialatt ő csak szemlélte az életet, életrevalóbb barátai megragadták a jó alkalmakat. Biztonságra való törekvése visszatartja a merész kalandoktól, viszont életét így unalmasnak látja, sajnálja magát és depresszívvé lesz.

Ahelyett, hogy félelmét vagy lustaságát okolná, a társadalmat teszi felelőssé, az életet és a szerencsét hibáztatja. Pedig Jézus Krisztustól idejében megtanulhatná, hogy Istenért tegyen nagy dolgokat, hiszen Ő mondta: „Legyen neked a te hited szerint” (Mt 9,29).

 

A flegmatikus házassági problémái és búskomorsága

A flegmatikus többnyire jó házastárs. Általában könnyű vele érintkezni és bár meglehetősen önző, a vitákban rendszerint engedékeny, mert nem szereti a zűrzavart. De ha valami akarata ellenében történik, elkeseredik, és az önsajnálat búskomorrá teheti. Egyetlen tartós segítsége – mint a többi temperamentumnak is – ha a Szent Szellem vezetése alatt él és megtanulja: „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (Ef 5,21). Tanuljon meg lemondani a jogairól Isten és a házastársa előtt, és keresse a másik boldogságát. Ha valaki azért köt házasságot, hogy kapjon valamit, csalódni fog. De ha a másikat akarja boldoggá tenni, ő maga is az lesz. Pál mondta: „Amit vet az ember, azt aratja is” (Gal 6,7). Nem találkoztam még emberrel, aki ne lett volna boldog, ha kezdettőt fogva házastársa boldogságán fáradozott.

Csodálatos hatása van annak, ha valaki igazodik házastársához és alárendeli magát neki. Társa ekkor barátságosan fog reagálni, tárgyilagosabb lesz, és nem vitázik csak azért, hogy fölénybe kerüljön. A másik „eleven szenet gyújt a fejére” ezzel, mert ha társa bizonyos helyzetben mégis keresztülviszi akaratát, később vádolni fogja önmagát és a legközelebb már nem lesz olyan követelőző. Mégis a központi kérdés az, hogy aki enged, szívesen teszi-e ezt, vagy közben sajnálja önmagát. Ez dönti el, hogy az engedékeny magatartás búskomorságot szül-e vagy sem.

 

Ellentétek vonzzák egymást

Na házassági és családi szemináriumaimon néhány példát említek arra, hogy az ellentétek vonzzák egymást, gyakran harsogóan nevetnek az illusztrációimon. De ez a vidámság csak rövid ideig tart, mert aztán a résztvevők rádöbbennek a szomorú valóságra. Egyiknek a gyengesége kikerülhetetlenül összeütközik a másik erősségével, hacsak nem tanulnak meg egymás szokásaihoz és sajátosságaihoz alkalmazkodni.

A jegyesség idején a másik ragyogó pozitív tulajdonságai vonzóan hatnak, de később teljesen háttérbe szorulnak kellemetlen gyengeségei mellett. Ezzel nem számoltak. Talán észrevették, hogy társuk erősségei ott voltak, ahol a saját gyengeségeik, és éppen ez vonzotta őket. Kellemetlenül érintette őket a felfedezés, hogy mondjuk a férj gyengeségeinek köze van a feleség erősségeihez, és fordítva. Éppen itt van a probléma! Olyan könnyű lekicsinylően és megvetően nézni a másik gyengeségeire, ha azon a ponton mi erősek vagyunk.

 

A flegmatikusok nem mindig kolerikusokkal házasodnak

Veszélyes az általánosítás, de sokszor megfigyeltem, hogy azonos temperamentumúak ritkán házasodnak össze. A 428 párból, akiknek házasságkötésekor szolgáltam, tudásom szerint egy sem volt azonos temperamentumú. A flegmatikusok többnyire kolerikusokkal házasodnak, bár az ilyen kapcsolat okozhat bőven búskomorságot. Ha az asszony kolerikus, a flegmatikus férj depresszívvé lehet. „Nem bírom ki, hogy ez az asszony engem mindig nyomás alatt tart.” A házasságkötéskor mutatkozó aktív vezetőkészség és praktikus gondolkozás később uralkodássá válhat. Másrészt a kolerikus asszony megállapítja, hogy az ő kedves, barátságos, türelmes barátjából „gyenge, vonzónak sem mondható, unalmas” férj lett. A flegmatikus férj ritkán harcol energikus feleségével, sőt búskomor lesz, mert mint férfi nem tud helytállni, és csendben sajnálja magát.

Ha flegmatikus asszony kolerikussal házasodott, gyakran érik támadások – amiért persze sajnálja magát –, mivel férjének semmi nem tetszik, amit csinál: „Túl lassú, nem kezdeményez és nem serkent semmire.” A férj szabad folyást enged bosszúságának, ezzel pedig szétrombolja azt a kedves képet, amely róla élt feleségében. Ha az asszony több ilyen kitörés után levertté válik, nemkívánatos tulajdonságainak listájára még a depresszió is felkerül.

Igen, a flegmatikusok lehetnek búskomorrá. Talán tovább állnak ellene a depressziónak, mint a többi temperamentum, de ha nem törekszenek arra, hogy szellemi erőforrásokat vegyenek igénybe, mégis áldozatul esnek.

 

Hogyan győzhetjük le temperamentumunk negatívumait?

Istennek erre nézve csodálatos terve van. Az Efézus 5,18-ban beszél a Szent Szellemmel való folyamatos betöltekezésről. Ennek következménye, hogy az emberi lélek:

• Istennek énekel szívében (5,19),
• hálát ad (5,20),
• és kész engedelmeskedni (5,21).

 

Aki tehát enged a Szent Szellemnek, az Ő munkájának, az nem lesz lehangolt, és nem fenyegeti a depresszió.

 

Minden depressziót önsajnálat vált ki?

Szinte minden előadásomon akadnak, akik szomorú arccal kérdezik: „Hát nincs kivétel? Néhány depresszió talán szervi eredetű”. Túlontúl megszoktuk, hogy helyzetünkért másokat vagy testi állapotunkat okoljuk, mert visszariadunk attól, hogy cselekedeteinkért felelősséget vállaljunk. Már rámutattunk, hogy sok orvos a mirigyeket, kémiai folyamatokat és egyéb faktorokat említ a depresszió okaként, mások viszont gondolati mechanizmusokra, belső beállítottságra helyezik a hangsúlyt. Bizonyos, hogy sok testi nehézség kihat a hangulatunkra, de helyes magatartással még ennek az ingadozásait is legyőzhetjük.

Annak a keresztyén embernek a belső magatartása egyenletes, aki a Szent Szellem uralma alatt éli életének nagy részét. Életkörülményeinket nem tarthatjuk a kezünkben, de a Szent Szellem ereje által bensőnk felett uralkodhatunk. Egy olyan emberről készítettünk diagrammot, aki egymás után háromszor került rossz lelkiállapotba. Ha krízishelyzetbe kerül az ember, depresszió jön létre a szellemi élet mélypontján. Lehet, hogy elhanyagolta szellemi életét, beteg volt vagy nyomott kedélyű, vétkezett, esetleg hormonális változás történt a szervezetében. Az első két fázisnál nem történt semmi, ami kiváltotta volna a depressziót, de a harmadiknál a helytelen gondolkodásmód társulva egy előre nem látott körülménnyel, végül előidézte a depressziót, amint az várható volt.

Ha a keresztyén a Szent Szellem vezetése alatt él, mindig megtalálhatja azt a helyes magatartást, amely képessé teszi rá, hogy hálát adjon a kedvezőtlen körülmények ellenére is. Isten megígérte, hogy a bajok nem haladják túl az erőnket, ha helyes beállítottsággal nézünk velük szembe.

 

Milyen a helyes magatartás?

Több tényező tartozik hozzá. Gondold végig, vajon megvannak-e életedben a következők:

1. Teljes átadás Isten akaratára és útjára nézve! (Róm 6,11-13; 12,1-2).
2. Isten alapvető igazságainak ismerete (Róm 12,2). Nem ismerhetjük valamennyit, de az Ige naponkénti, figyelmes olvasása szüntelenül emlékeztethet minket.
3. Hit (Róm 14,34 és Zsid 11,6). Hit nélkül nem lehet Isten erejét igénybe venni. Ha hited gyenge, ne várj csodára, hogy megerősödjék, hanem tedd meg az alábbi gyakorlati lépéseket – és meg fogsz erősödni.

• Hallgasd Isten Igéjét és olvasd figyelmesen! (Róm 13,10)
• Kérj több hitet! (1Kor 12,31)
• Élj a Szent Szellem uralma alatt! (Gal 5,22-23)
• Szerezz hitbeli tapasztalatokat! (Róm 1,17) Ha az első lépéseket bizalommal megteszed, a többi már könnyebb lesz.

Feleségem természete szerint nem hajlik depresszióra, nagyon vidám és eleven asszony. Egyik este azonban, mikor hazaértem a munkából, egy letargiába süppedt, meglehetősen szomorú asszonyt találtam otthon. Az étel még nem volt készen, mintha semmi sem érdekelte volna. Mélyeket sóhajtott. Néhány percig figyeltem, majd megkérdeztem: „Kedvesem, ma este olyan más vagy. Mi történt?” Rám nézett és ezt mondta: „Nem tudom. Valami miatt olyan letörtnek érzem magam”. „Mit csináltál ma délután?” – érdeklődtem. „Fél négykor hazahoztam a gyerekeket, azóta olvasok, és közben rámnehezedett ez a rossz hangulat.” Megnéztem a könyvet. Az okkultizmusról, sátánkultuszról és megszállottságról szólt.

Akkor ismertem fel, hogy foglalkoznunk kell az okkultizmusról írt könyvek pszichikai hatásaival. A könyvet, amit a feleségem olvasott, egy keresztyén írta, aki vissza akart tartani másokat attól, hogy ezzel a területtel foglalkozzanak. Átlapoztam és láttam, hogy a szerző az okkultizmussal és a sötétség birodalmával kapcsolatos személyes tapasztalatairól ír. A keresztyéneknek keveset kell tudniuk a Sátánról és az okkultizmusról, a vele való foglalkozás bűn, és nagy károkat okoz. Nagy ívben ki kell kerülni mindazt, ami ide tartozik.

 

Az okkultizmus divat

Az Isten elleni első lázadás óta a Sátán ismételten megpróbálja az emberiséget tönkretenni. A primitív kultúrák odafordulnak a fekete mágiához, varázsláshoz és az okkultizmus más formáihoz, de minden esetben az ember rovására. Misszionáriusok hátborzongató történetekben mondják el, hogy a démonokkal való kapcsolat depressziót és számos emberi szenvedést idéz elő. Engem sokszor kérdeznek meg az okkult dolgok felől. Gazdag tapasztalataim alapján az a meggyőződésem, hogy nem minden depresszió származik megszállottságból vagy démoni kötöttségből, de bárminemű kapcsolat démonokkal vagy gonosz szellemekkel búskomorsághoz vezet. Megtudhatjuk a jósoktól – akik nagyobb városokban ouija-lécekkel, asztaltáncoltatással, kávézacc- vagy tenyérjóslással foglalkoznak –, hogy a jóslásokat követő néhány nap múlva szinte kivétel nélkül mély levertségbe esnek.

Az okkultizmus divatba jött, aminek egyik negatív hatása az, hogy az emberek magatartásukért a szellemidézést és a szellemekben való hitet teszik felelőssé. Az agresszív ember az ördögre hárítja át a bűnét, hogy az juttatta ebbe az állapotba.

Néha a depresszió következtében foglalkoznak az emberek démonokkal. Az önsajnálat hosszú fázisai után menekülnek azok elől a gondolatok elől, amelyek olyan mély kétségbeesésbe juttatták őket. Némelyek alkoholhoz és tablettákhoz fordulnak, mások médiumokhoz, jósokhoz és szellemidézőkhöz. Ismerünk súlyosan depressziós embereket, akik gyászukban médiumokhoz mennek, hogy a szeretett személy hangját még egyszer hallhassák. De ez által csak rosszabbodik a helyzet. Ezek a „gyógymódok” átmenetileg könnyebbséget adhatnak, de valójában súlyosbítják a depressziót.

A Campus Life amerikai folyóirat cikket közölt a 18 éves elsőéves egyetemista, Roberta Blankenshipről, aki leírta boszorkányként szerzett tapasztalatait. A kérdésre, mi a közös azokban, akik mágiával foglalkoznak, ezt a választ adta: „Először mind nagyon elégedetlenek az élettel, érzelem-központúak, és otthon hiányzik nekik valami”. Önmagáról így nyilatkozott: „Depresszióim szinte elviselhetetlenek voltak. Egyre gyakoribbá váltak, végül a varázslás sem használt már. Az életem tönkrement, nem változott otthon semmi, még mindig gyűlöltük egymást, nem voltak igazi barátaim, sőt öngyilkosságot kíséreltem meg.”

Ha pontos ismereteink lennének, napjaink öngyilkossági kísérleteinek nagy részét feltehetően az ördöghit kontójára írhatnánk. Aki búskomorságra hajlik, annak az a téves elképzelése támad, hogy a varázslás vagy okkult dolgok segítenek rajta, végül mégis azt kell megállapítania, hogy sokkal rosszabb állapotba került. Végső kétségbeesésében jut oda, hogy az egyetlen kiút az öngyilkosság. Hal Lindsey írja a „Sátán harcol ezért a világért” c. könyvében: „Miután Sátán saját céljaira felhasználta Júdást, önvádjaival bírta rá önmaga elpusztítására (Mt 27,5-10).” A megszállott fiú tűzbe, vízbe rohant, hogy elpusztítsa magát, mert a démon kényszerítette erre.

 

Szabadulás démoni eredetű depresszióból?

Megszabadulhatunk a Sátán hatalmi területéről. De ez mindig csak Isten feltételei és nem a Sátánéi szerint történhet. Ha dolgod volt okkultizmussal vagy szellemhittel vagy más módon léptél kapcsolatba Sátánnal, azonnal meg kell szakítanod vele minden kapcsolatot, és odafordulnod Krisztushoz. Ha még nem vagy hivő ember, fogadd be Krisztust mint életed Urát és megmentőjét, majd kérd, hogy a Szent Szellem töltsön be. A fent említett cikkben írja le ez az egyetemista leány, Roberta, a szabadulását: „Megtaláltam Jézus Krisztust. Ő kivezetett a sötétségből. Nagy megdöbbenésemre a Biblia adott megoldást problémáimra. Átadtam Krisztusnak az életemet és azután valóban változás következett be! Megmagyarázhatatlan szeretet töltött be azok iránt, akiket azelőtt gyűlöltem. Minthogy már nem sajnáltam magam, kiléphettem szűk világomból és segíthettem másokon. Krisztusban olyan barátra találtam, akiben teljesen megbízhattam, és aki valóban törődött velem. Magányosságomnak és szomorúságomnak vége lett, megnyíltam előtte. Felfedeztem, hogy Jézus Krisztus meggyógyított, nem testileg, hanem lelkileg. Beteg érzéseimet gyógyította meg.” Ezt a szabadulást akarja az Úr Jézus ma is adni mindenkinek. Az egyetlen tartós megoldás az az öröm, ami a Szent Szellemmel betelt életben van (Ef 5,18-21).

Aki megvizsgálta magát, minden tudatos bűnét bevallotta és életét feltétel nélkül kiszolgáltatta Istennek, engedje, hogy a Szent Szellem betöltse, és számoljon azzal, hogy indulatai megváltoznak. A gyógyulás meggyorsítására legjobb, ha hosszú szakaszokat olvas Isten Igéjéből. Olvassa el többször is a Filippibeliekhez írt levelet. Búskomorságra hajló emberek százainak ajánlottam, hogy 30-60 napon át reggelenként olvassák el ezt a levelet. Az itt található igazságok megváltoztatják az élettel szembeni beállítottságot.

 

Teljes megszállottság

26 éve hirdetem az evangéliumot és ez idő alatt gyakran kértek, hogy Sátánról, démonokról, az okkultizmusról beszéljek. Néhány barátom úgy vélte ritkán foglalkozom ilyen témákkal. Általában nem is teszem, mert véleményem szerint káros, ha keresztyének túl sokat törődnek az ördöggel. Azok az ismerőseim, akik újra meg újra mágiával, ördöghittel és démonokkal foglalkoznak, szerintem levert és beteg emberek. Ha tudnák, hogyan működik az emberi agy, megértenék ennek az okát. Ha valaki állandóan az ördöggel és annak tetteivel foglalkozik, természetesen búskomorrá válik, hiszen minden elképzelés befolyásolja érzelmeinket. Ha valaki azonban Jézus Krisztusra és azokra az áldásokra gondol, melyeket életében megtapasztalt, akkor derűs lesz. A Biblia erre int: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). És „Nézzetek fel Jézusra, a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére” (Zsid 12,2). Ha Őrá nézünk, bizakodó lesz a hangulatunk. Tanácsolom a szellemi higiéniát, azaz, hogy Krisztusra gondoljunk, ne az ördögre. Mert amivel gondolatban foglalkozunk, az uralja szellemünket. A hivő ember ügyeljen rá, hogy gondolatait egyedül Jézus Krisztus uralja, és hogy Szent Szellemmel legyen betelesedve.

Ne engedjük, hogy összezavarjon és elbátortalanítson ez a gondolat: „Az ördög legyőz engem!” Inkább gondoljunk arra, hogy: „Isten minden szükségemet betölti” – így lelkileg, szellemileg érlelődni fogunk. Isten mondta: „Aki bennetek van, nagyobb annál, mint, aki a világban van” (1Jn 4,4). Ha engeded magadban az Úr Jézust uralkodni, akkor mindig legyőzöd az ördögöt.

 

A szellemi fegyverzet

„Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek” (Jak 4,7). Az efézusí levél 6. része világosan megmondja, hogyan álljunk ellen: bemutatja Isten fegyverzetét. Ügyeljünk mindenekelőtt arra, hogy a fegyverzet egyes darabjai elsősorban védelmül szolgálnak, meghátrálásnál hasznavehetetlenek: „Ezért ragadd meg Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhass ama gonosz napon és mindent elvégezvén megállhass...” (Ef 6,13-18). A keresztyén ember Isten Igéje által megkapja a fegyverzet minden részét szellemi harcához. Ezért nagyon fontos, hogy Isten Igéjét – éppúgy, mint a testi táplálékot naponta, szellemi táplálékként magunkhoz vegyük. A rosszul táplált keresztyén, aki szellemét Tv-vel, mozival, pornográfiával és anyagi kívánságokkal táplálja, nem tud harcolni az ördöggel szemben. Lehet, hogy közben foglalkozik az ellenség módszereivel, terveivel – és mégis vereséget szenved. Ezzel ellentétben az a keresztyén aki naponként Bibliát olvas és használja a fegyverzetet – annak a győzelemnek az alapján, amit Jézus Krisztus vitt véghez –, bátran győz a Sátán felett. Ha a keresztyén vétkezik vagy eltalálja a Sátán nyila, nem szabad kikerülnie az ellenséget, sem meghátrálnia előtte, de tudnia kell, hogy csakhamar leveretik, ha Isten Igéjének szellemi fegyverzetét nem veszi igénybe.

Aki hajlik a búskomorságra, vagy észreveszi, hogy okkult könyvek olvasása depresszívvé teszi, fogadja el ezt a tanácsot: ha legközelebb kísértés éri, ne olvasson sem cikkeket, sem könyvet az ördögről illetve okkult dolgokról, hanem inkább olvassa a filippi és efézusi leveleket, János 1. levelét és a Hegyi Beszédet. Hangulata ettől jobb, ő maga pedig kiegyensúlyozottabb lesz.

A zene befolyásolja az emberi érzékeket, jobban mint gondolnánk, megelevenítő, felvidító illetve nyomasztó hatása miatt. Néha bosszant is. Hangulatokat kelt, sokszor tartósan.

Ha a zenének az emberekre gyakorolt hatását szeretnénk felismerni, figyeljük meg egy parádé folyamán saját magunkat. Hangulatunk, a különböző melódiák hatására, amiket a zenekar játszik, változik. A test lendületbe jön a zene ritmusára, legyen az népi, vagy katonazene, avagy lendületes melódia.

Mielőtt a modern kommunikációs rendszerek lehetővé tették, hogy a zene minden elgondolható fajtájának kitegyük magunkat, a kultúra előnyben részesített egy bizonyos fajta zenét. Mindenekelőtt nyugaton voltak meg a legfejlettebb zenei formák. Egyetlen kultúrában sem fejlődött a zene ilyen mesteri szintre, mint itt, a különböző vallások és kultúrák befolyása nyomán.

Vidám zenét szinte csak a nyugati társadalmakban találhatunk, főként azért, mert a legközelebbi múltban a keresztyénség és a zsidóság minden más vallásnál jobban befolyásolta a zenét. A pogányság, a világ más országaiban inkább a panaszos énekeket és a recitativót (énekbeszédet) ismerte. Az ilyen zene főként moll-tónusban szólal meg.

Az Ószövetségben, ha valaki Istennel való kapcsolatában nagy örömet élt át, énekre fakadt. Az Újszövetség szintén arról tudósít, hogy az első jele annak, ha valakiben a Szent Szellem lakozást vesz, hogy dicsérő ének jön az ajkára (Ef 5,18-20). Ezért a legjelentősebb zeneműveket a keresztyénség hozta létre, hogy a különféle zenei formákkal is Istent dicsérjék. A zenét Isten áldásul adta, hogy az ember ezáltal is kifejezhesse érzéseit.

Az egyik előző fejezetben rámutattunk, hogy az érzelmeket a gondolatok határozzák meg. A zene kivétel ez alól a szabály alól, mivel úgy, mint a gyógyszerek és a drogok, bizonyos mértékig kikerülik az értelmet, és az érzelmeket befolyásolják. Egy családban ezért épp olyan fontos a közösen hallgatott zene tudatos kiválasztása, mint a gyógyszerhasználat ellenőrzése.

 

A zene befolyásolja a hangulatot

Korunkban, mondhatnánk a depresszió korában, a zene önmagában is depresszióra hangol, vagy ha a komponista depressziós volt, művei is ezt a hangulatot tükrözik. Sokszor mindkét esetről szó van. Némelyek az ördögöt vádolják a zenének ezért a rossz használatáért és ezzel az embereket félelembe kergetik. Én inkább annak a ténynek a természetes következményét látom ebben, hogy Jézus Krisztust kihagyják az életükből. Ha sok ismert sláger szövegét megfigyeljük, aránytalanul sok panaszt találunk bennük. A rossz hangulat és kedvetlenség a modern zene ismertetőjele. Erre van legkevésbé szüksége a búskomor embernek. De sajátságos módon komor hangulatában éppen az ilyen zenét választja ki.

A nyugat egykor vidám zenéjének minősége gyorsan romlik, és egyre jobban hasonlít azokhoz a nyomasztó dallamokhoz, amiket Indiában, Afrikában és Kínában hallottam. Ez azért van, mert a tömeget informáló média ateisták kezében van. Hacsak a komponista nincs betelve Szent Szellemmel, könnyen sötét, pesszimista és negatív zenét fog írni, amelynek a ritmusa és melódiája károsan hat. Ma újra vidám zenére lenne szükségünk.

Egyszer a Los Angelesi temetőből kijövet hirtelen csodálkozva ébredtem rá, hogy énekelek. Egyik tanítóm temetésén vettem részt, aki nagyon jó barátom volt, és akinek sok szellemi áldást köszönhetek. A kedves ember temetése után tulajdonképpen szomorúnak kellett volna lennem. Elgondolkozva ezen, felismertem, hogy hangulatom csak folytatta az Istentisztelet végén énekelt Halleluját, a győztes éneket, ami a keresztyének halál feletti győzelmét hirdette. Ez űzte el a gyászt, és örömre indított.

Bizonyított tény, hogy a zene befolyásolhatja hangulatunkat. Már Saul király idejében is így volt ez, hiszen Dávidot, a zsoltárost hívták, hogy játsszon hárfán, mikor „a gonosz szellem Saulra szállt”. A hárfa gyönyörű hangja – mivel egy olyan szellemi ember szólaltatta meg, mint Dávid –, Saul lelkiállapotára gyógyítólag hatott (1Sám 16,23).

 

Zene a családban

Sok zenét kellene hallgatni minden családban, de nem akármilyet. A jó, felemelő háttérzene enyhíti a bosszúságot és a kellemetlen zajokat. Gyermekeknél is, felnőtteknél is felvidíthatja a kedélyeket. Vasárnap reggelenként nyilván minden keresztyén családban sok bosszúság és konfliktus akad, ha csak úgy gyorsan lenyelik a reggelit, sietve intéznek el dolgokat, és végül rossz hangulatban indulnak az Istentiszteletre. Okos szülők, akik ismerik a vasárnap reggelnek ezt a kapkodását, a zene lecsendesítő hatására számítanak, amikor korálokat hallgatnak a rádióban vagy kazettáról. Aki az „Erős vár a mi Istenünk” dallamára ébred, nagy valószínűséggel nem fog a reggeli alatt morgolódni.

Valaki megfigyelte a zene befolyását a családi életre, és azt a javaslatot tette, hogy reggel elevenítő zenét, délután vidámat és este nyugodt zenét hallgassanak.

A fiatalok szinte kivétel nélkül előtérbe helyezik a kemény rockot vagy a gyászos dalokat, amelyek általában nem használnak érzelmi fejlődésüknek. Meg vagyok róla győződve, hogy a keresztyén család ellenállhat ennek úgy, hogy építő alternatívát ajánl. Csak így ébreszthet érdeklődést a jó zene iránt.

Aki hajlik a búskomorságra, annak azt tanácsolom, hogy gondosan válassza meg a hallgatott zenét. Legyen az vidám, hogy emelje a hangulatát! Ne a saját állapotának megfelelő zenét válasszon, hanem olyat, ami jobb kedvre deríti!

Egy börtöncella a legkevésbé látszik alkalmasnak a dicsőítésre. Pál apostol és kísérője, Silás azonban – amikor bebörtönözték őket az evangélium hirdetése miatt, és mert kiűzték a démont egy fiatal lányból – ezt az alkalmat is felhasználták arra, hogy énekléssel kergessék el sötét gondolataikat. Nemcsak börtönbe vetették, de meg is ostorozták őket, kezüket és lábukat pedig kalodába szorították. Nem panaszkodtak Istennek és nem volt bennük önsajnálat, hanem elkezdtek hálaadó éneket énekelni. Ennek eredményeképpen találkozhattak az első európaiak Jézus Krisztussal. Ugyanakkor saját hangulatuk is felderült és stabilizálódott.

A Biblia tanítja, hogy abból, aki bűntől szabadon és Istennel összhangban él, természetesen fakad a vidám hálaének. Aki Isten nélkül él, az előnyben részesíti a komor hangulatú zenét, és ilyen énekeket is énekel. A Példabeszédek 29,6 ezt írja: „Az igaz ember énekel és vigad”. A Biblia elejétől a végéig arról tanúskodik, hogy az Istennel való kapcsolat és az Ő csodálatos útai és művei az embert énekelni tanítják: „Dicsérjétek az Urat, mert nagy dolgokat cselekedett, legyen ez tudtára az egész világnak” (Ézs 12,5). „Ujjongjatok egek, mert az Úr végbevitte. Ujjongjatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, az erdőkben minden fa, mert megváltotta az Úr Jákóbot és Izráelben megdicsőíti magát” (Ézs 44,23).

Izráel nagy énekese így kiált fel: „Vígan énekelj az Úrnak te egész föld. Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel, menjetek eléje vigassággal. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, Ó alkotott minket és nem magunk, az Ó népe és az Ő legelőjének juhai vagyunk. Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjunk hálákat neki, áldjátok az Ő nevét. Mert jó az Úr, örökkévaló az Ó kegyelme és nemzedékről-nemzedékre való az Ó hűsége” (Zsolt 100).

Lelkileg gyógyító hatása van a vidám, eleven zenének, ehhez hasonlóan a hálás gondolatok és szavak is gyógyítanak, és elkergetik a búskomorságot. Ahogy a depresszió depressziót táplál, úgy hoz létre az öröm örömet. A zene hozzásegít a helyes magatartáshoz és a búskomorság elkerüléséhez.

„Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyugtalankodol énbennem? Bízzál Istenben” (Zsolt 42,6). Előbb-utóbb minden ember lehet depressziós. Talán nem olyan súlyos a depressziója, hogy pszichiátriára kellene őt vinni, vagy öngyilkosságot kísérelt volna meg. Mégsem kerülheti ki senki a búskomorságot.

A legtöbb embernél eltűnik ez a fázis és csak akkor jelenik meg ismét, amikor a külső körülmények elérik a mélypontot, a szellemi erő kimerül és gondolatmenete negatívvá válik. Általában bizonyos idő után elmúlik a rossz kedély, ha szellemi életét újra jó irányba fordítja, mint ahogy leírtuk ezt, és elkezd magáról, a problémákról, vagy a problémákat kiváltó emberekről másként gondolkodni. Ahhoz, hogy a depressziót legyőzzük, nem kell a nehézségeknek feltétlenül eltűnniük, sokkal inkább nekünk keli magunkat belsőleg másképpen beállítanunk – hogy elhordozhassuk azokat.

Remélhető, hogy a beteg ebben a fázisban nem hoz fontos döntéseket, amelyek a helyzetét rosszabbítják – esetleg elfutott otthonról, talán elvált, vagy elhagyta az iskolát, vagy felmondott. Többnyire veszélyes búskomorság idején nagyobb döntéseket hozni. Sok embernél életre szóló magatartás a búskomorság. Korán megtanultak haragudni, önmagukat sajnálni, és felépítettek egy szilárd és hibás gondolatsort, amit meg kellene változtatni. Az ilyen embernek azzal lehetne bátorságot adni, hogy bár a depresszió nagy fájdalmat okoz, mégis van remény.

A következetes Biblia-tanulmányozás azt is megmutatja, hogy Isten egyik-másik követőjének nagyon sok harca volt a búskomorsággal. Ha igaz a közmondás, hogy ketten mindent könnyebben viselnek, akkor a depresszív embernek tetszeni fognak ezek a fejezetek.

 

A türelmes Jób

Az antik világ egyik legnagyobb férfija Jób pátriárka. Némelyek szerint Ábrahám idejében élt, tehát 400 évvel Mózes előtt, más történészek szerint az egyiptomi piramisok építése táján.

Az első években Isten mérték felett megáldotta Jóbot. Volt 7 fia, 3 leánya, 7000 juha, 3000 tevéje, 1000 ökre, 500 szamara, és nagy cselédsége. „Ez az ember nagyobb volt Kelet minden fiánál”. Természetes, hogy Jóbnak akkor nem kellett búskomorsággal harcolnia, hiszen minden simán ment. De egyszerre megváltozott a helyzet. Állatait ellopták vagy megölték, vihar rombolta szét legidősebb fiának a házát, és minden gyermeke meghalt. Mindennek tetejébe pedig egész testét fekélyek borítottak, a talpától a fejbúbjáig.

Jób ugyan nem ismerte fel, hogy Isten tette őt próbára, hűségét újra bebizonyítandó, de mindemellett, a szörnyű események ellenére sem vétkezett, akkor sem, amikor felesége felszólította: „Átkozd meg az Istent és halj meg!” (2,9) A borzalmas eseményekre pozitívan reagált, pedig ezek az átlagembert kétségbeesésbe döntötték volna, így az a híre kelt, hogy ő a világon a legtürelmesebb ember.

De mindenkinek vannak gyengeségei, még Jóbnak is. Türelme elfogyott, amikor három legjobb barátja meglátogatta, és olyan bűnöket akartak bevallatni vele, amik állítólag kiváltották a szerencsétlenségek sorát. Jób némán ült néhány napon át a földön, aztán megszólalt. Szavaiból kiderül búskomorsága, Helyet adott a haragnak és az önsajnálatnak. A 3. és 7. fejezet figyelmes olvasása bizonyítja ezt. Néhány gondolatát idézzük: 3. fejezet 1. verse: „Megnyitotta Jób a száját és megátkozta születése napját.”

3,3: „Vesszen el az a nap, amelyen születtem.”

3,4: „Az a nap legyen sötétséggé, ne törődjön vele Isten a magasságban és ne ragyogjon fel benne egy fénysugár.”

3,6: „Az az éjszaka: sűrű sötétség fogja be azt, ne soroztassék az esztendő napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.”

3,10: „Miért nem zárta be az én anyám méhének ajtait és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.”

3,11: „Miért nem haltam meg, mihelyt megszülettem.”

Ha kőből van a szívünk, csak akkor nem értjük meg Jób reakcióját, de ez mégsem menti fel őt. Ez a jelentős ember önmagát sajnálta és önző magatartása miatt depressziós lett. Amikor bevallotta bűnét (7,20) és bizonyította, hogy borzalmas sorsa ellenére megmaradt a hitben, bocsánatot nyert Istentől és felderült. Ekkor bizonyságot tett barátainak is Isten hűségéről. A 9-41. fejezetben felismerjük, hogy előbb javul a kedélye és nő a hite, mint hogy helyzete javult volna. Erre Isten megáldotta Jóbot, kétszer annyit adva neki, mint amije azelőtt volt (42,10). Jób nemcsak gazdagságát kapta vissza, hanem újra 7 fiút és 3 leányt, továbbá még 140 évet egészségben, hogy dédunokáit is megérte.

Jóbtól megtanulhatjuk, hogy nehéz külső körülmények között is örülhetünk, és hogyha ez nem sikerülne is, bocsánatot nyerhetünk. Isten mindig hűséges a gyermekeihez, Ó tudja, mit hordozhatunk el. Ő mindig kész megbocsátani, és újat kezdetni velünk.

Depressziója multával Isten aztán egészen különleges módon használta fel Jóbot.

 

Minden idők legjelentősebb hadvezére

Ha megfigyeljük, mit ért el Mózes személyes életében és milyen befolyása volt az emberiségre, akkor minden idők legnagyobb hadvezérének kell őt neveznünk. Nemcsak három millió elégedetlen zsidót hozott ki Egyiptomból, hanem további 40 éven át kísérte őket a pusztában. Rajta keresztül adta Isten a legigényesebb törvényt és legmagasabb erkölcsi irányvonalat a világnak.

Említettük már Mózes önsajnálatát, amikor imádságában, a 4Mózes 11,10-15-ben azt kéri: „Inkább ölj meg engem, ha kegyelmet találtam a szemeid előtt...” Milyen jó volt, hogy Isten nem hallgatta meg ezt a kérést, de hogy Mózes egyáltalán kimondta, azt bizonyítja, hogy roppant módon sajnálta önmagát. Ha pontosan megnézzük az életét, akkor látjuk, miként harcolt többször is az agresszióval és a haraggal. Ez a két bűn együtt gyakran vezet depresszióhoz. Isten megbocsátotta Mózes önsajnálatát és ebből következő depresszióját, olyannyira, hogy további 38 éven át lehetett még az Ő eszköze. Ez mutatja, hogy nem kilátástalan dolog a búskomorságból való szabadulás. Isten használhatja a depresszióra hajló embert, ha hamis elgondolásait megbánja, és a jövőben az Úrban bízik. Ez különösen akkor érvényes, ha a bibliai életszabályokat jól bevési a szívébe, úgy, hogy újabb búskomorsága esetén sem követ el súlyos hibát, és nem szenved hajótörést annyira, hogy a depressziója után Isten ne használhatná többé.

Egy másik kiemelkedően tehetséges férfiú – makedóniai, görög király, aki Mózes után 1200 évvel élt – története éppen fordítottja Mózesének. Nagy Sándor 33 éves korára az egész nyugati világot meghódította. Utána viszont depressziós lett, mert már nem volt mit elfoglalnia. Ebben a súlyos állapotban az alkoholhoz menekült, és szó szerint halálra itta magát.

A Bibliában leírt erkölcsi értékek és bibliai igazságok – ha jól elraktározzuk – megőriznek minket az ilyen tragikus végtől.

 

A próféták atyja

Mózes után bizonyára Illés volt az Ószövetség legjelentősebb személyisége. Csodálatos módon betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel; imádságára 3 éven át nem esett az eső, és tűz szállt alá az égből. Megölt 450 Baál prófétát, akik hamis tanokat hirdettek Isten felöl, prófétaiskolát alapított, amely Isten kezében hathatós eszköznek bizonyult, hogy Izráelt és Júdát egy időre távol tartsa a pogányságtól és a bálványimádástól.

Bár Illés fontos embere volt Istennek, ő is áldozatul esett a depressziónak. Egyszer kétségbeesésében azt kérte Istentől, hogy vegye el az életét (1Kir 19,4).

Illés depressziójára fantasztikus mentségek találhatók: a karmeli Baál prófétákkal történt nyilvános harca; Izráel fiai miatti csüggedése, mivel sokan Baált imádták; a veszélyes Jezabel királyné hajtóvadászata ellene. Ezek a mentségek azonban csak intellektuális képzetei a valódi oknak. Illés depressziójának közvetlen kiváltó oka az önsajnálat, ami gondolataiból világosan kiderül: „Nagy búsulásom van az Úrért, Izráel Istenéért, mert elhagyták a Te szövetségedet az Izráel fiai, a Te oltáraidat lerombolták, és prófétáidat fegyverrel ölték meg. Csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek” (1Kir 19,10).

Pedig rajta kívül még 7000 izraeli ragaszkodott Istenhez! Illés mégis azt gondolta, hogy egyedül ő maradt hűséges. Az önsajnálat megvakít. Nagyobbnak mutatja a nehézségeket, mint amilyenek valójában.

Ki ne ismerne ilyen gondolatokat. „Senkinek sincs ilyen kellemetlen munkája”, „Csak én nem tudok énekelni”, „Apu és anyu mindig engem szúrnak ki, soha nem a többieket.” Az ilyen hamis gondolatok végül búskomorságba visznek, amely addig tart, amíg meg nem változnak ez irányú gondolataink.

Illés megbánta a bűnét. Az úr fölötte tartotta a kezét. Túlélte Jezábelt és annak Istentelen férjét, Akhábot is.

 

Az elégedetlen próféta

Ha egy ember jelentősége leolvasható lenne azoknak a számából, akik prédikációja által hitre jutottak, akkor Jónás lenne minden idők legnagyobb prédikátora. Úgy vélik, hogy több mint egymillió ninivei tért meg igehirdetésére.

Pedig nem lelkesedett azért, hogy Isten ennyi ember üdvösségére használta őt. Sajátságos módon búskomorrá lett, sőt így imádkozott: „És most ó, Uram, vedd el az én lelkemet, mert jobb meghalnom, mint élnem” (Jón 4,3).

A hitetlen pszichológus tanácsadó érthető módon valami mély lelki problémát keresne Jónásnál, amire búskomorságát visszavezesse, sőt van aki a sok prédikálás után bekövetkező lelki kimerültséggel magyarázná állapotát. De az Igében ezt olvassuk: „Jónás nagyon haragudott és bosszankodott”, mégpedig Istenre, mert megbocsátotta a ninivebeliek bűneit és megkímélte őket. Ő gyűlölte ennek a városnak alakosait. Emberileg meg is lehetett ezt érteni, mivel az izraelitákat éveken át kegyetlenül üldözték az asszírok. Jónás feltehetően nagyon boldog volt, hogy Isten most végre kiirtja őket, ezért nem akart Ninivébe menni és ott prédikálni. Amikor Isten megbocsátott nekik, Jónást mérhetetlen düh fogta el. Ez önsajnálatba, végül súlyos depresszióba csapott át, végül kérte Istent, hogy engedje meghalni. Példa ez arra, hogyan lehet egy örvendetes esemény deprimáló hatású. Jónás nem értette a fejleményeket. Önsajnálata nem engedte örülni, gyötrő magányba vonult vissza, elégedetlen volt, és panaszkodott Isten előtt.

Az Újszövetség felszólítása: „Adjatok hálát mindenért” (1Tesz 5,18), még nem volt meg. Mégis nyilvánvaló, hogy Jónás nem vált volna búskomorrá, ha hálás lett volna Istennek a ninivei ébredésért.

 

A könnyek prófétája

Voltak a történelemben férfiak, akiknek legnagyobb szolgálata népükért a gyászban és sírásban mutatkozott meg. Jeremiás ilyen időben élt. Oka volt a sírásra, mert Izráel, egykor Isten áldott népe, elszakadt Istentől és 135 ével korábban fogságba hurcolták. Csak az Ezékiás király és Ézsaiás próféta idejében támadt ébredés mentette meg Júdát. Ehhez a déli törzshöz menekültek a hűséges izraeliták. Annak ellenére, hogy Isten hatalmasan cselekedett ezzel a kicsi néppel, az utódok mégis elfeledkeztek atyáik Istenéről. Ehhez a néphez küldte Isten Jeremiást, a könnyek prófétáját. Könnyek között intette a népet, hogy a babiloniaiak el fogják pusztítani városukat, őket pedig elfogják, ha nem tartanak bűnbánatot és nem térnek vissza Istenhez. De a nép nem hallgatta meg Jeremiás őszinte hívását, sőt irgalmatlanul ellene fordult. Többször bebörtönözték, egyszer kezét és lábát kalodába zárták. Többnyire a Szent Szellem vezetésére hallgatott, de egyszer mégis – mint imádságából megtudjuk – úrrá lett rajta a depresszió. A 15. fejezetben mutatkozik meg mély önsajnálata: „Jaj nekem anyám, hogy megszültél, mert versengés férfiává és az egész föld ellen perlekedő férfiúvá szültél engem” (Jer 15,10).

Végül az Urat vádolja: „Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, a Te kezed alatt meghajolva egyedül ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem. Miért lett végtelenné fájdalmam és gyógyíthatatlanná a sebem? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű csalóka patak” (17-18. v.). Az Úr így szólt Jeremiáshoz: „...harcolni fognak ugyan ellened, de nem győzhetnek le téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged, ezt mondja az Úr, megszabadítalak téged a gonoszok kezéből” (20-21. vers).

Úgy látszik, Isten megérti szolgái önsajnálatát, amikor az élet terhei túl nehézzé válnak, de ez nem szabadítja meg őket a depressziótól, amely természetesen adódik ebből a magatartásból. Jeremiás elfogadta Isten ígéretét: „Veled vagyok, hogy megsegítselek...” és még sok éven át szolgált Istennek. Külső körülményei tovább nehezedtek ugyan, de ő az Úrra nézett, és így elkerülte a depressziót.

Mindannyian tanulhatunk abból a leckéből, amit Jeremiás kapott. Rövid imádságban fejezi ezt ki: „Ha szavaidat hallattad, én befogadtam azokat, Igéd örömömre vált és szívem vigasságára” (15,16). Isten búskomor gyermeke felvidul, ha az Úrra néz, és Igéjéből táplálkozik.

„Adjatok hálát mindenért, mert ez az Isten akarata a Krisztus által tihozzátok” (1Tesz 5,18). Ritkán találkozunk igazi optimistával, hát még akkor, ha 85 éves. Mózes és Józsué idejében élt egy ilyen ember: Káleb. Másokra is átragadó hite klasszikus példájává teszi az itt tárgyalt igazságoknak. Tudtommal semmi negatívumot nem ír róla az Ige. Elég oka lett volna önsajnálatra, mégsem tette, még legmagasabb korában sem. Az Istenbe vetett erős hit mellett jellemző volt rá a rendkívül pozitív magatartás, amit érdemes elfogadni. Ha mindenki így élne, évtizedünket optimistának neveznénk, nem depressziósnak.

 

Példás jellem

A Bibliában több száz jelentős ember nagy tetteiről olvasunk. De aki magasan fölöttük állt, az Istennek kevésbé ismert embere: Káleb. Noha a zsidókhoz írt levél a 11. részében nem hallunk róla, mégis mindenkinek engednie kellene, hogy ez az optimista beállítottságú ember magával ragadja.

A Szentírás először akkor említi, amikor Izráel népe súlyos próba alatt volt. Az Úr kihozta őket Egyiptomból, beszélt hozzájuk a Sínai hegyen és eljuttatta őket az ígéret földjének déli határáig. Ifogy népét megbátorítsa, Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy a 12 törzsből válasszon ki egy-egy kémet, akik átkutatják Kánaán földjét (4Móz 13,2).

 

A kegyes kém

Káleb 40 éves volt, törzsének egyik vezetője, amikor kiválasztották őt is a föld kikémlelésére. Az volt a megbízatása, hogy megismerje az ellenség erejét, a városok és erősségek helyzetét és a föld milyenségét. Jó munkát végzett. Nemcsak hírt hozott barátjával Józsuéval együtt, hanem gyümölcsöket is arról a földről, köztük olyan óriási szőlőfürtöket, hogy egyet két férfinak kellett cipelnie egy rúdon. Amikor megérkeztek, nagy embertömeg zsúfolódott köréjük. Káleb csodálkozott, hogy tízen rossz hírrel jöttek. Bár a föld termékeny volt, tej és méz folyt benne, azokra erősebb benyomást tett az ellenség ereje és létszáma.

Sajátságos, hogy a hitetlenség felnagyítja a problémákat és a segítséget egészen kicsinek láttatja. A 10 hitetlen kém így foglalta össze híradását az ország óriásairól: „Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunk... olyanok voltunk a magunk szemében mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk” (4Móz 13,32-34).

Hogy milyen gyengítő a hitetlenség, azt ez a negatív híradás is mutatja. Saját képességüket lealacsonyítják, az ellenség fölényét pedig túlértékelik, miközben teljesen elfeledkeznek Isten hatalmáról és gondoskodásáról. Így csak negatív és nem reális eredményhez jutnak. Ezzel erősen korlátozzák Isten hatalmát a nép fölött, és kockára teszik a többiek életét.

Káleb felugrott és lecsendesítette a nép morgását Mózes ellen, így szólva: „Hadd menjünk fel elfoglalni a földet, bizonyosan legyőzzük azt... ha az Úr jót akar nekünk, bevisz minket arra a földre és ideadja nekünk azt a tejjel, mézzel folyó földet” (4Móz 14,8).

Sajnos Izráel a többség negatív híradásának hitt, nem Káleb és Józsué hivő bizonyságának. Ezért nem vehették birtokba örökségüket, sőt még 40 éven át a pusztában kellett maradniuk. Az akkor élő felnőttek közül csak Káleb és Józsué léphetett be 39 év múlva az ígéret földjére. A többiek hitetlenségük miatt meghaltak a pusztában.

 

Negyvenöt évvel később

Mikor végre eljött az ideje, hogy Izráel birtokba vehette Kánaán földjét, már a nép nagy vezetője, Mózes is halott volt. Utóda Józsué vezette be az új generációt az Istentől megígért földre. A közhiedelemmel ellentétben nem volt könnyű a népet az „óriásoktól” megszabadítani. Hat kemény harcos évbe telt, amíg a 12 törzs biztonságba került és saját településüket kialakíthatták. Józsué vezetése alatt Káleb aktív harcos volt még ezekben a nehéz években is.

A harcok végén, a pusztai vándorlást túlélő két ember egymás mellett haladt. Káleb emlékeztette régi barátját, Józsuét arra az ígéretre, amit Mózes 45 évvel korábban adott neki: „Valóban ez a föld, amit talpad érintett, a te és gyermekeid öröksége lesz minden időkre, mert rendíthetetlenül ragaszkodtál az Úrhoz, az én Istenemhez. És íme lásd az Úr ígérete szerint életben tartott ez alatt a 45 év alatt, míg Izráel a pusztában vándorolt, így most 85 éves vagyok. Még ma is olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes elküldött, hogy harcoljak és ki- és bejárjak népem között. Add meg hát nekem ezt a hegységet, amiről az Úr beszélt azon a napon, mert Te magad is hallottad, hogy ott Anák fiai vannak, nagy és erős városok. Talán velem lesz az Úr, hogy elűzzem őket, amint az Úr mondta” (Józs 14,9-12). Káleb tudta, mikor ezt kérte, hogy a föld minden túlélő óriása ebbe a hegységbe menekült, de ez nem aggasztotta ezt a 85 éves embert. Bár ellenségei megerősített állásokban voltak, és a hegységet védelmül választották, ő mégis ezt mondta: „Add nekem ezt a hegyet.” Ő tudta, hogy Istennel legyőzi őket és így is történt. A Biblia nem ad hírt arról, hogy milyen idős volt Káleb amikor meghalt, de elgondolhatjuk, hogy sok évet élt az ő hegységében. Valószínűleg kiirtott magának egy helyet, ahonnan csodálatos kilátása nyílt a síkságra.

 

Káleb magatartásának a kulcsa

Ha valaki valaha is igazolhatta volna önsajnálatát, az Káleb volt. 39 éven át szenvedett a pusztában, mert mások vétkeztek. Lehetett volna örökre békétlen ember, egész idő alatt arra gondolva: „Bárcsak ez a hitetlen nép Józsuéra és rám hallgatott volna, letelepedhettünk volna azon a földön, amikor még erőm teljességében voltam.” Ahányszor homokvihar tombolt a pusztában, felelőssé tehette volna a hitetleneket.

Mégis érdekes, nincs feljegyezve róla egyetlen önsajnálkozó vagy elégedetlen szó sem. Gyermekeket nevelt fel az Úr szolgálatára. Éveken át egy célt tartott szem előtt, hogy lesz egy háza abban a csodálatos hegységben, amit 40 évesen látott. Nem tudta, hogy fog ez megtörténni, de teljes bizalma volt Istenében, hogy Ő beváltja ígéretét. És bár 45 évig várnia kellett, végül nemcsak azt tapasztalta meg, hogy hű az Isten, hanem azt is, hogy túláradóan megáldotta őt!

Nagyságának Igazi titkát az ragyogtatja fel, amit Isten róla mondott: „Káleb az én szolgám, akiben más szellem volt és változhatatlanul ragaszkodott hozzám” (4Móz 14,24). Itt az Ige a Szent Szellemre utal, minden engedelmes és bizakodó hívó ember ismertetőjelére.

Legyünk biztosak benne: amint Káleb megőriztetett a depresszióktól, ez számunkra Is lehetséges. Ha megtanuljuk lelki-szellemi próbáinkban az első leckét: „Adjatok hálát mindenért”, akkor egészen mindegy megváltoznak-e életkörülményeink vagy nem, és ha számolunk Isten szabadításával, a depresszió soha többé nem fog legyőzni bennünket!

A depressziósoknak segítségre van szükségük. Ingadozó magatartásuk ellenére rá vannak utalva arra, hogy környezetük közbelépjen, még ha ez nehéz is sokszor. Némelyek dühösek vagy ingerültek lesznek, elutasítják barátaikat éppen akkor, amikor a legsürgősebben szükségük lenne rájuk. Sokan szótlanul visszahúzódnak, mintha egyedül akarnának lenni. Ilyenkor a segítség fontosabb, mint valaha. A család sokszor nem veszi észre és bosszúsan reagál a rosszkedélyű ember magatartására. Ennek következtében barátságtalan és helytelenítő szavakat kell hallgatnia, amikor megértésre és együtt érző szeretetre lenne szüksége, és kedélyállapota csak rosszabbodik. Még ha visszavonul is, valójában fél az egyedülléttől. Ne várd, hogy valamilyen formában segítséget fog kérni, ennek ellenére segíts! A Biblia mondja, hogy a szeretet barátságos magatartásban is megmutatkozik. Ha valakit szeretsz, akkor annak barátja leszel, ügyelsz rá, nemcsak amikor erős, hanem akkor is, amikor nagyon gyenge. Néhány javaslat arra nézve, hogyan segíthetünk egy depressziós emberen. A Szent Szellem ezeket a pontokat aztán a helyzetnek megfelelően kiegészíti. A felsorolás nem teljes.

1. Legyél elérhető! Ha csak emberileg nézzük is, a jelenlétünk a legfontosabb, amikor szüksége van ránk. Mindegy milyen elutasítóan viselkedik a beteg, rá van utalva, hogy kijöjjön egy önmagát romboló érzésvilágból, beállítottságból és tettekből. Nem kell beszélni, sem analizálni, sem tanácsokat adni! Ha mély kétségbeesése idején egyszerűen csak ott vagy ez szavak nélkül is mutatja szeretetedet, és enyhíti a depressziót kiváltó elutasítottság érzését.

2. Ne legyél részvéttel! Barátod a kétségbeesés völgyébe jutott, mert önsajnálatnak adott helyet. Ne abban segíts, hogy igazold őt, de ne is ítéld el. Olyasvalakire van szüksége, aki megérti őt, és nem utasítja el.

3. Segítsd új reménységhez! A depressziós embernek nincs reménysége, kétségbeesett, céljait elvesztette, magatartása negatív, nem is számol pozitív megoldással. Jó ideje már csak a csődre és a reménytelenségre gondol, és a dolgok sokszor sötétebbnek látszanak számára, mint amilyenek a valóságban. Így a legkisebb reménysugár is gyógyítóan hat rá.

Tanácsadásomon az első alkalommal csupán reménysugarat adhattam betegemnek. Ha már várhat arra, hogy valaki majd talál megoldást az ő nehéz helyzetére, akkor állapota valószínűleg a következő találkozásig javulni fog.

Egy asszony annyira meg volt győződve reménytelen helyzetéről, hogy ugyanolyan leverten ment el, mint ahogy jött. Meglepett, hogy a következő találkozásra sokkal jobb állapotban érkezett, és bár nem volt reménysége, mégis szilárd meggyőződésem által bátorságot kapott, hogy Krisztus a válasz az életére, és reménykedhet. Először az én reménységem adott neki bátorságot, aztán az segített, hogy elképzelte, mit adhat neki az Úr, végül Isten Igéje alapján ő maga is reményt merített.

4. Bátoríts, de ne vitatkozz vele! Ha barátodnak azt a reménységet közvetíted, amit Krisztus adhat, ne kudarcközpontúságára és negatív gondolataira összpontosíts, és ne mondj neki túl sok pozitívumot, mert elutasíthatja! Legyél hát türelmes és megértő.

5. Indítsd más gondolatokra! A depresszió ismertetőjele, hogy önmaga körül forog, csak magával van elfoglalva. Ha lehet, irányítsd barátod gondolatait más emberek felé. Egy depressziós betegem mesélte, hogy egy taxisofőr segített rajta úgy, hogy ő hallgatta meg annak a panaszát. „Így – vallotta be – már csupán míg hallgattam őt jobban lettem, hiszen neki nehezebb volt, mint nekem”.

6. Gondoskodj arról, hogy mozogjon! A testi mozgásban van valami gyógyító hatás, mert gyorsítja a vérkeringést, emeli a pulzust és aktivizálja a mirigyeket. Gyakran egy-egy feszített tempójú prédikáció-sorozat után egy jó futás éppúgy segített rajtam, mint az alvás, sőt néha jobban. A lelki túlfeszítettség minden erőnket elveszi, de a testi mozgás salakmentesít.

7. Segíts abban, hogy lassan újra megfelelhessen kötelességeinek! Minden embernek vannak feladatai, amiket előbb-utóbb teljesítenie kell. Ne egyszerre terheld le mindennel, hiszen lehet, hogy a felelősség súlyos terhe váltotta ki depresszióját.

8. Ne legyél feltűnően jókedvű a jelenlétében. Példabeszédek 25,20 írja: „Mint aki ecetet kever lúggal, olyan az, aki rosszkedvű ember előtt dalol.” A depressziós embert irritálja a hangos és vidám embertárs. Amikor San-Diego város tanácsa elutasította az építési engedélyt új templomunkra, kézzelfoghatóan éltem ezt át dolgozószobámban. Egyik kedves barátom, akit misszionáriusként támogattunk, hallott erről a rossz hírről és fel akart vidítani. Segíteni akart, mégis meggondolatlan volt. Széles mosollyal veregette a vállamat és ezt mondta: „Áldott legyen az Úr!” Furcsán hangzik, de indulatosan reagáltam. Nemcsak hiányos beleélő képessége miatt bosszankodtam, hanem vidám arca is ingerültté tett. Az a tény, hogy neki igaza volt, nekem pedig nem, egy cseppet sem segített. Nem részvétre, hanem megértésre lett volna szükségem! Tőle egyiket sem kaptam meg. Meg kellene próbálni a depressziós embert barátságosan, türelmesen, megértően és óvatosan felvidítani.

9. Add neki Isten Igéjét! Semmi sem segít annyira a búskomor emberen, mint ha Isten ígéreteit hallja. Búskomorsága miatt Istennel szemben fenntartásai vannak, és így lelki problémái egyetlen megoldását kerüli ki. Ha barátod megengedi, hogy a Bibliából felolvass, tedd Dávid zsoltáraiból, hiszen ő is volt búskomor és tudta, hogyan győzze le depresszióját. Adj barátodnak egy jó evangéliumi könyvet, amit személyesen ajánlasz neki.

10. Imádkozz vele hálaadással. Még a búskomor emberek is ritkán utasítják eI az imádságot. Utolsó reménységüket látják benne, de vigyázz, beszélhetsz Istennel barátodról és annak nehézségeiről, ám semmit ne mondj ellene. Az imádságban derül ki legjobban, hogy megértetted-e az ő problémáját. Ne ítéld el haragja és önsajnálata miatt. Bízd rá a Szent Szellemre, hogy meggyőzze őt erről, és adj hálát azért, amit Isten barátodért tett és ezután fog tenni. Már azáltal is javulhat az állapota, hogy megértő hálaimádságot hall.

11. Szánj rá időt! A Biblia szerint a szeretet első jele a türelem, a kitartás. Ha szeretsz valakit bizonyítsd ezt azzal, hogy sokat vagy vele együtt, amikor búskomor. Ez megint azt a bizonyosságot adja neki, hogy valóban szeretik őt.

 

Segítség a gyászolóknak

Természetes, hogy egy szeretett ember halála elszomorít. Ez Jézus Krisztus elkötelezett követőinél is így van. Éppen egyiküktől hallottam a következő mondatot: „Tulajdonképpen nem lehet felkészülni a halálra”. És bár bizonyára így van ez, a keresztyének mégsem úgy szomorkodnak, mint akiknek nincs reménységük.

Az 1Tessz 4,13-18-at egy fiatal gyülekezetnek írták, hogy a szeretett emberek halála felett érzett szomorúságukat elűzze. Ez a vigasztalás azon az ígéreten alapszik, hogy hivő hozzátartozóinkat viszont fogjuk látni. A Biblia egyik legdrágább igazsága ez. Mivel az Úr Jézus visszajön, mindazok akik bíznak benne, egy napon újra találkozni fognak. Aki gondolatait erre irányítja, kevésbé fog szenvedni. Az elszakadás fájdalma nem tűnik el azonnal, de lassan mégis csökken. A nem keresztyén gyászolót nehezen lehet vigasztalni, mivel ő „Krisztus nélkül és reménység nélkül van ezen a világon”. Néha az ilyen ember kétségbeesésében Istenhez kiált és megmenekül. Bármilyen nyomorúságot él át, szüksége van egy megértő barát közelségére, mert az ilyen pillanatokban a legrosszabb az egyedüllét. Ezt szinte minden ember tudja. Így érthető, hogy a rokonok és a barátok azonnal segítségére sietnek annak, aki házastársát, apját, anyját, vagy gyermekét elvesztette. Ha segíteni akarunk a gyászolón, Isten ígéreteiről beszéljünk neki. A nagy fájdalomban a belső üresség nem szokatlan dolog. Ha mellettünk van egy barát, aki Isten ígéreteit és hűségét tudatosítja bennünk, ez hallatlan erőt ad. Szeretetre, szeretetre és újra szeretetre van szükség ahhoz, hogy ilyenkor is barátként viselkedhessünk.

A szülők nagyon megdöbbennek, ha gyermekeikben már egészen fiatal korban depresszív hajlam jelentkezik. Az ilyen gyermek rendszerint visszavonul, természetellenesen nyugodt és elkülönül. Nincs kedve más gyermekekkel játszani, elbújik, és közben azt reméli, hogy valaki felfigyel az ő nyomorúságára. A szülők csak a legvégső esetben gondolnak depresszióra. Addig pedig csalódottságukkal és bosszúságukkal csak még nehezebbé teszik a dolgot. Ha a depresszív gyermek nem húzódik félre, akkor az a törekvése, hogy bosszúságát felhalmozza, míg végül annyira eltérő lesz a magatartása, hogy „problémás gyermekké” válik. Talán több mindent tönkretesz, hogy felfigyeljenek rá, vagy verekszik a többi gyermekkel, és így előbb-utóbb ő lesz a „fekete bárány”. A szülőknek az ilyen magatartást segélykiáltásként kellene felfogniuk. A gyermek vágyódik szeretetükre, és támaszt keres. De ha a szülők bosszankodnak magatartásán, csak az elutasítottság érzését erősítik meg benne. Önértékelése fogy, dühe nő, és újabb nemkívánatos magatartást vesz fel.

A statisztika kimutatja, hogy az ilyen belső magatartás öngyilkossághoz is vezethet. Hiszen a gyermekek sokszor fantáziavilágban élnek és a Tv-ben sok erőszakoskodást látnak. Nem éttik meg, hogy a halál valami végleges. Időnként önpusztító módon akarnak a szülőkön bosszút állni, ugyanakkor mégis remélik, hogy visszatérnek az életbe. Így dobja el az életét sok depresszív gyermek. Ez korunk egyik tragédiája. Ha öngyilkossági kísérlete nem is sikerül, szinte biztos, hogy egy önmagát mindig elutasító magatartás és negatív gondolkodásmód alakul ki benne. Kudarcai egy életre megpecsételhetik a gyermeket lelkileg és szellemileg is.

Egy örökbe fogadott fiú gondokat okozott nevelőszüleinek, s mivel furcsán viselkedett, eljöttek tanácsadásra. A fiú az iskolában butának, ügyetlennek látszott, pedig intelligenciahányadosa igen magas volt (145 feletti). Jártas volt a természettudományokban, és elektronikai ismeretei vetekedtek egy mérnökével. A szülők, élve azzal a szellemi erőforrással, amit az Istenben való hitből merítettek, elhalmozták a fiút szeretetükkel, bizalommal és elismeréssel. Így depresszív hajlamai fölé tudták őt emelni. Aki gyermekeket kapott ajándékba, szívlelje meg a következő 16 tanácsot:

1. Szeretet. A gyermekkori depresszió fő oka a szeretethiány. Ha a gyermek nem kap elegendő szeretetet a szüleitől, agresszív lesz és sajnáltatja magát. Isten úgy teremtette a gyermeket, hogy ösztönösen keresi a szülők vonzódását. Lelki szükséglete a szeretet, mint ahogy testének a táplálék. Szerintem ma sok felnőtt azért betegszik meg mindig újra depresszióban, mert csecsemőkorában nem szoptatták.

A humanista felfogás, amely Istentől függetlenül képzeli el az életet, azt is tervbe vette, hogy a fiatal anyákat az anyatejjel egyenlő értékű tápszer használatára buzdítsa. Arra azonban nem gondoltak, hogy egy üveg nem pótolja az anyai szeretetet. Zsidó orvosok egy csoportja New Yorkban klinikát nyitott árva zsidó gyermekek részére. Minden higiénikus intézkedést megtettek, hogy a csecsemőket védjék a fertőzések ellen, sőt még baktériumölő lámpákat is felszereltek, amelyek a levegőt tisztították. A gondozónőknek etetéskor friss, fertőtlenített köpenyeket és gumikesztyűket kellett hordaniuk. Elborzadva állapították meg, hogy a halandóság ezen a klinikán háromszor akkora volt, mint egy hasonló kórházban Mexikóban. Mi hiányzott hát itt? A kórházi beszámoló hihetetlennek tűnt. A mexikói kórháznak nem volt elég személyzete, nem voltak szakképzett betegápolói, és a New Yorkiak véleménye szerint sem higiénikus nem volt, sem a modern orvostudomány követelményeinek nem felelt meg. Etetéskor azonban minden kis csecsemő a gondozó karjában pihent, míg New Yorkban ezt nem tették. A gyermek lelke számára épp olyan fontos a gyengédség és a kimutatott szeretet, mint a teste számára az anyatej. Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a Teremtő adta ezt a létfontosságú kapcsolatot!

Minden gyermek, a legkolerikusabb is, vágyódik a szeretetre. Ha ebben a korban megkapja, valószínűleg normálisan fog fejlődni, és ő maga is ki tudja majd mutatni a gyengédséget. A lelkileg rosszul táplált gyermek vagy érzéketlen lesz, vagy kierőszakolja a szeretetet.

Amikor első gyermekünk iskola előtt állt, árva gyermekeket fogadtunk be. Sohasem fogom elfelejteni a sötétbőrű négyéves Karolt, aki egy évig lakott nálunk. Anyja cserbenhagyta, apja ismeretlen volt. Mire hozzánk jutott már nyolc családban megfordult. Soha nem láttam még ilyen gyermeket, aki olyan gyakran igényelte, hogy csókolgassák. Valahányszor Lindát, a leányunkat megcsókoltuk, ő még többet kívánt. Isten emberfeletti szeretetére volt szükségem, hogy megadjam ennek a gyermeknek azt a szeretetet, amire vágyott.

2. Elfogadás. Szükségünk van arra, hogy a hozzánk legközelebb állók elfogadjanak. Némelyik gyermek fél, hogy ők nem igazán testi leszármazottai szüleiknek, hátha elcserélték őket a kórházban. Külsőnket, képességeinket és szokásainkat is el kell fogadnunk. Ha a gyermek tudja, hogy szülei akarták és várták, akkor boldognak lehet őt mondani. Tanácsadásomon sok gyermek ezzel a szomorú mondattal kezdi: „Szüleim tulajdonképpen nem akartak engem, én tévedésből jöttem a világra”. Ezen a belső falon nagyon nehéz átjutni.

Ha a szülők a gyermek gyengeségeire nem negatívan reagálnak, ez az érettség jele. A legtöbb konfliktus azért keletkezik, mert a szülők tulajdonképpen a gyermekben megmutatkozó saját gyengeségeikkel harcolnak. Ezeket önmagukban elutasítják, így a gyermekben sem tudják elviselni.

Nem indulhatunk ki abból, hogy a gyermek megérti, hogy az elutasítás nem neki szól, hanem azoknak a vonásoknak, amelyek szüleit saját gyengeségeikre emlékeztetik. A gyermek a szülő magatartását teljes elutasításnak értelmezi.

Az érett szülő felismeri gyermekében saját lelki, testi, és szellemi vonásait. Ha megtanultál önmagadra igent mondani, gyermekedet is el tudod fogadni. Ha pedig a gyermek tudja, hogy elfogadod őt, akkor már segíthetsz neki abban, hogy gyengeségeit legyőzze.

3. Kerültük a bosszúságot otthon! A destruktív (pusztító) harag minden formája káros a gyermekre, aki természete szerint mindent magára vonatkoztat. S így azt tartja, hogy ő az oka a szülő dühének. Bizonytalan és érzékeny gyermek lesz, negatív magatartása erősödik, ez pedig a szülőket egyre jobban bosszantja. Különösen a fiatal szülők nagyon türelmetlenek, és ez szigorú szavakban, büntetésben mutatkozik meg, aminek hatására a gyermek még kevésbé fogja elfogadni magát: ez az önsajnálat és a depresszió táptalaja.

4. Nyíltan mutasd ki szeretetedet! Szükséges, hogy a gyermekek védettségben és szeretetben tudják magukat. Válásnál kénytelenek a jobban szeretett szülőt választani. Ha az apa és az anya kiabálnak egymással, a gyermekek érzései összekavarodnak, gátlások keletkeznek bennük, amik akadályozni fogják őket abban, hogy később szeretetből adják magukat egy másik embernek. Ha a szülők elválnak, a gyermekben erős fenntartások ébredhetnek azzal a szülővel szemben, akinél lakik, másik szülőjéről pedig fantáziálni fog, és róla sem lesznek reális elképzelései. Viszont szeretetben és elrejtettségben tudja magát, ha azt látja, hogy szülei szeretik egymást.

Saját gyermekkoromra visszagondolva, én egy gazdasági válság idején nőttem fel. Apám 10. életévem előtt meghalt és 28 éves anyám 3 kicsi gyermekkel maradt egyedül: ötéves húgommal, 7 hetes öcsémmel és velem. Nekem nem kellett bizonytalanságokkal harcolnom, soha nem éltem át, hogy engem nem szeretnek. Apám szeretetteljes ember volt és bár korán elvesztettük, fel tudtam fogni, hogy meghalt és nincs többé velünk. A probléma a válásnál egészen más. Anyám szeretete és nagy bizalma Istenben megtanított optimista módon számolni azzal, hogy mindig lehet megoldást találni, bármilyen problémák jelentkezzenek is. Minden gyermeknek joga lenne az ilyen szeretetre és bizalomra. Gyakran emlékszem szüleimre, de leginkább az jut eszembe, ahogy apám bejött a konyhába, anyámat a karjaiba zárta, és gyöngéden megölelte. Ezt látva szívemben mindig ott volt az elrejtettség érzése. Napjaink gyermekeiben sok neurózis elkerülhető lenne, ha ilyen kézzelfoghatóan élhetnék át szüleik egymás iránti szeretetét.

5. Szabályok, amelyekhez a gyermek alkalmazkodni tud. Egy ingadozó hídon könnyebb átmenni, ha van korlát. Minden gyermeknek szüksége van magatartását szabályozó korlátokra. Ezeket a szülőknek egyszerűen, világosan és szeretetben kell megadni. Az életkorral ezek változnak ugyan, de számolni lehet azzal, hogy a gyermek először kipróbálja, meddig mehet el. Lehetnek tilalmak, amiken a gyermek bosszankodik, gyötri a szüleit, kényszeríti őket a feloldásra, de ha eléri, amit akart, csökkenni fog benne a szülei iránti tisztelet.

6. Segítő fegyelmezés. Ha a szülők túl elnézők, a gyermekek fegyelmezetlenek lesznek. A Biblia világosan tanítja, hogy fegyelmezés nélkül kikerülhetetlenül félrenevelik a gyermeket. „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság, de a fenyítés vesszeje messze elűzi tőle azt” (Péld 22,15). A pedagógusok állítják, hogy leghatékonyabban úgy lehet tanulni, ha abban az érzelmek is szerepet kapnak. Egy komoly verés a vesszővel, vagy más szeretetből fakadó fegyelmezés mély benyomást tesz a gyermekre. Pillanatnyilag talán elutasítva tudja magát, mégis észre kell vennie, hogy bizonyos dolgokat nem tehet meg. Ha nem igazítják útba, sok értékes leckét nem tanul meg. A fegyelmezés feloldja a belső feszültséget. Egy gyermek komoly bűntudatot érezhet, ha rosszat tett, és ha fáj is neki a büntetés, könnyebb lesz a szíve. Hogy a gyermekek sokszor már röviddel a büntetés után jókedvűek, annak ez az oka.

Tulajdonképpen elleneztem, hogy György a családunkba jöjjön. Mi szülők még nem voltunk 30 évesek és egy tizenéves nehéz diónak tűnt. De a szociális munkás kijelentette, hogyha Györgyöt nem fogadjuk be, akkor nevelőintézetbe kerül. Szülei vitatkoztak, anyjának ígérték, a fiú azonban feltétlenül az apjánál akart maradni. Addig valahogy kijöttünk Györggyel amíg megkapta, amit akart, de amint neki is, mint saját gyermekeinknek, feladatokat adtunk, romlani kezdett, majd napról napra rosszabbodott a helyzet. Bátran rombolt szét tárgyakat, nem akart engedelmeskedni, szidalmazott minket. Feleségem egy vasárnap délután kérte, hogy mossa el az edényt, ő ellenkezett, szemtelenkedett és ugyancsak megsértette a feleségemet.

Apám mellett fájdalmasan tanultam meg, hogy aki férfinak nevezhető, nem engedi, hogy feleségével rosszul bánjanak és megsértsék, ha azok a saját gyermekei is. A konyhába mentem, és figyelmeztettem Györgyöt, hogy kérjen bocsánatot. Ő vonakodott. Mondtam, hogy választhat, vagy egy alapos verés, vagy a bocsánatkérés. Ő így válaszolt: „Ezt nem mered megtenni!” Elfogadtam a kihívást, bevittem a hálószobába és kézzelfogható leckét kapott.

15 perc múlva György megjelent a konyhában, barátságosan beszélgetett velünk és vidám volt, sőt segített nekem a törölgetésben. Ez a verés megmutathatta neki, hogy mi valóban szeretjük, és a lelkiismeretét is felébresztette helytelen viselkedése miatt. Az élet újra elviselhető volt a család számára.

Ha általában más is az emberek véleménye, a helyesen alkalmazott testi büntetés nem káros a gyermekre. Sőt az ellenkező hatást váltja ki. A megbüntetett gyermek így tudja meg, hogy szülei szeretik. Az a gyermek, aki bűntudata miatt dacos és irányíthatatlan, megfelelő testi büntetés után figyelmes, engedelmes és szeretetteljes lesz. De az a gyermek, akit nem utasítanak rendre, nehezen érzi magát elfogadottnak.

Meg kell említenünk, hogy a nevelésre jogosultaknak egyet kell érteniük a magatartási szabályok dolgában, másként a gyermek kijátssza az egyiket a másik ellen, így a család kettészakad és ez minden fegyelmet aláás. Soha nem szabad a gyermek előtt megtárgyalni a véleménykülönbségeket. De ha a szülők közös alapot találtak, akkor azt alaposan beszéljék meg a gyermekkel is, akkor is ha az egyik szülő nincs ott. Láttam teljesen normális gyermekeket kis szörnyetegekké válni tizenéves korukra, mert anyjuk tudtukra adta, hogy az apa követelményeit figyelmen kívül hagyja, ha az elment a munkába. Épp ilyen káros hatású és éretlen dolog, ha az apa úgy próbálja gyermekeit maga felé fordítani, hogy kevésbé szigorú, mint az anya. Az ilyen szeretet rövid életű, és csak zűrzavart és lázadást okoz.

7. A következetesség nagyon fontos. A fegyelmezésben a legfontosabb következetesnek lenni. Ez nem csak az egyes gyermekekre vonatkozik, hanem arra is, hogy a gyermekeket egyformán kezeljük. Ha megígéred a verést, akkor tedd is meg késedelem nélkül.

8. Legyél igazságos – egy gyermek sem tökéletes! A legtöbb fiatal szeret beszélni élményeiről. Az apa és anya állítsák be magukat erre. A gyermek boldogabb, ha érzéseit elmondhatja a család előtt. Gyakoroltassuk a gyermekkel a logikus érvelést, megokolást, hogy ne csak érzései alapján reagáljon.

9. Beszélj korán Isten szeretetéről. A keresztyén szülők által nevelt gyermek boldog lehet, mert a szülők szeretete mellett Isten szeretetét is megismerheti. Legjobb ha a gyermekkel első éveiben közlik ezt. „Isten szeretet”. Ezt az éneket minden héten lelkesen éneklik már a vasárnapi iskolában is, mert ez bizonyság nekik. Sok gyermeknél a hiányzó szülői szeretetet pótolja, és ellensúlyozza ez a tudat. Ez teszi lehetővé, hogy a gyermek normális beállítottsággal induljon el az életben.

10. Vezesd gyermekedet fiatal éveiben Krisztushoz! Minden embernek el kell fogadnia Krisztust személyes Megváltójának, és ez minél előbb történik, annál több lelki-szellemi károkat okozó veszély kerülhető el. Lelkileg érlelődik így a gyermek, és bizalommal nézhet a bizonytalan jövőbe.

11. Védd gyermekedet a negatív gondolkozástól! A gondolkodásmód már fiatal korban kifejlődik. Ügyelj gondosan arra, nem látsz-e gyermekedben negatív gondolatokat vagy állandó elégedetlenséget. Erősítsd benne azt a tudatot, hogy Krisztus által mindenre van ereje. Tudasd vele, hogy ami ma lehetetlen, holnap lehetséges lehet. Az élet iránti pozitív magatartás nem magától alakul ki, hanem a szülők állandó, türelmes nevelése folytán.

A szüntelen kritika és elutasítás káros a gyermekre. Nemrégiben tanúja voltam egy beszélgetésnek: az apa megmagyarázta a fiának – másodikos lehetett –, hogyan kell kivenni az újságot az automatából. A gyermek örömmel hozta, ugrott egyet és nyilván várta a dicséretet. De mosolya csakhamar eltűnt és félelemnek adott helyet, mert apja ott mindenki előtt ostobának nevezte. A fiú az előző napi újságot hozta. Az apa nem tudta, hogy a nyilvánosság előtti megalázó kritika nem kimondottan a felelősségérzet fejlődését segíti elő.

12. Az akadékoskodás betegség. A zsémbeskedés káros, mert a nyíltan kimondott kritikának nemcsak a beszélőre van negatív hatása, hanem minden hallgatóra is. A mindig akadékoskodó gyermek hajlik a búskomorságra. Tiltsd meg gyermekednek, hogy állandóan kritizáljon.

Egyik 15 éves gyermekünk gyakran kifogásolt különböző dolgokat. Semmi nem tetszett neki. Végül elhatároztuk, hogy föllépünk ez ellen. Az 1Tesszalonika 5,18-ban megmutattuk neki, hogy kritikája nem Isten akarata szerint való. Első szava ez volt: „De...” Félbeszakítottam. „Semmi de, mától kezdve megtiltjuk neked, hogy ebben a házban akadékoskodj. Mi boldog család vagyunk és rád is szükségünk van ahhoz, hogy ez így is maradjon.” Három hét múlva pozitív fejlődést láttunk. Ma ennek a fiúnak egészen más a magatartása.

13. Mutasd meg gyermekednek, hogy az önsajnálat káros! Természetes, hogy a gyermek önsajnálatba menekül, mert nem tud lépést tartani a felnőttekkel. Még a harmadik gyermek is hajlik az önsajnálatra, ha az idősebb testvérekkel verseng. Ha a gyermeknek újra meg újra kedvesen elmondjuk, hogyan lehet visszaszorítani ezt a rossz hajlamot, akkor megőrizzük őt olyan gondolatmenetektől, amelyeken később már sokkal nehezebb volna változtatnia.

14. Hála. Minden keresztyénnek tudnia kellene, hogy a hála feloldja a sötét hangulatot és akadályozza a depressziót. Ha a gyermek megtanulja, hogy először Istennek, aztán szüleinek legyen hálás, akkor a legjobb úton vagyunk a búskomorságtól mentes, szabad élet felé. Mondjuk meg nekik már korán, hogy legyenek hálásak az ételért, a szeretetért, az egészségért, a tanítókért és a barátokért és hogy tető van a fejük felett. A gyermekek bámulatraméltó képességgel tudnak szellemi igazságokat felfogni és könnyebben megértik, mint a felnőttek, hogy Istennek terve van a sok visszás körülmény közepette is. Tedd gyakorlattá gyermekeid életében ezt a mondatot: „Adjatok hálát mindenért” (1Tesz 5,18). „Akkor öreg korában sem távozik el attól” (Péld 22,6).

15. Törődj gyermeked fejlődésével. A legtöbb szülő hajlik arra, hogy olyannak lássa gyermekét amilyen, és nem olyannak, amilyennek lennie kell majd. Emlékszem, egyszer ránéztem a fiaimra és azt kérdeztem, vajon lesz-e belőlük valaha valami. Ma büszke vagyok erre a két fiatalemberre. Fedezd fel gyermekedben a rejtett tehetségeket, s ne csak a mostani állapotukat lásd, ezt a kis egoista, fegyelmezetlen, maszatos kölyköt. Legyél szeretetteljes és türelmes, mert a gyermek még nem tud különbséget tenni szülei kritikája és a saját magatartása között. Boldog az a gyermek, akinek szülei felismerik, hogy Isten kegyelme által egy napon kiegyensúlyozott és boldog felnőtté válik.

16. Járj elől jó példával! Minden gyermek a szülei példáján tanul a legtöbbet. Ha látja, hogy negatívan gondolkozol, sajnálod és nem fogadod el saját magadat, ugyanígy tesz majd ő is. A búskomorságot legyőző magatartás azonban gyermekeinkben is jó szokásokat fog kialakítani.

A szakemberek szerint bizonyos családokban gyakori a depresszió. Két okot mondhatunk erre: öröklés a temperamentumban és tanulás a család példájából. Gyermeked adottságait nem tudod meghatározni, de nevelése a te kezedben van. Feltételezem, a depresszió azért válik gyakorivá egy családban, mert a szülők utánozzák szüleik rossz példáját. Régóta megfigyeltem, hogy depressziós gyerekek, akiknek szülei búskomorságra hajlanak, éppen úgy beszélnek és gondolkoznak, mint ők.

Olykor megdöbbentő, mennyire mély a hasonlóság. Minden apa és anya kérdezze meg magától: Ha gyermekem felnőttként úgy fog gondolkozni és beszélni, mint én, boldog és kiegyensúlyozott lesz-e, vagy magatartása a depressziót segíti elő?

Senki sem szereti a búskomor állapotot, bár mindenki átéli élete folyamán valamikor. Ki milyen mértékben ad helyet az önsajnálatnak, azzal arányosan van az egyik embernek több baja vele, és kevesebb a másiknak. A depresszió nem testi, kémiai reakciókból keletkezik, sem nem más emberek vagy stresszhelyzetek magyarázzák, hanem a mi beállítottságunk függvénye.

Szeretném ezzel a könyvvel mindenekelőtt azt bebizonyítani, hogy a depresszió ezekben az esetekben elkerülhető. Ez a fejezet 10 lépésben mutatja meg, mi módon. Több százan, akik kipróbálták már ezt az utat, bizonyítják, hogy célhoz vezet.

Eljött például a rendelőmbe egy 24 éves nő, akit az utolsó négy évben 30-szor kezeltek elektrosokkal. Semmit nem javult, sőt még rosszabbul lett, mert emlékezőképessége is romlani kezdett. Depressziója miatt életének legalább két évét szanatóriumokban töltötte.

Ránézve erre a fiatal nőre, azt kellett gondolnom, hogy a súlyos depresszió tipikus esete. Már a temperamentumánál fogva is – főként melankolikus volt –, inkább a dolgok sötét oldalát látta, érzékeny volt és túl sokat foglalkozott önmagával. A jövőre nézve minden reménységét elvesztette. Nehéz családi körülmények közül jött, nem kívánt gyermek volt.

Az első lépést azzal tette gyógyulása felé, hogy Jézus Krisztust Urának és Megmentőjének fogadta el. Tőle kapta azt a bizonyosságot, hogy szereti, és hogy megbocsátott neki. Mindig erre vágyódott. Ő tette lehetővé számára, hogy legyőzze haragos és önsajnálkozó gondolatait. Az Úr segítségével meg tudott bocsátani szüleinek, és így eltűnt az a keserűség, ami éveken át megbénította.

Megtérése után három hónappal a pszichiáter által elrendelt gyógyszereket elhagyta, mert pszichikailag stabilabb volt, mint valaha. Tanácsomra újra felkereste az orvost, bűnösnek érezve magát abban, hogy a kezelést nem szabályosan fejezte be. Az orvos nagyon boldog volt látva a változást, és rögtön arra következtetett, hogy az ő gyógyszerei és pszichoterápiája eredményezte a változást. Amikor a nő elmondta, hogy keresztyén lett és Jézus Krisztus alapjaiban megújította az életét, az orvos rátámadt. Biztosította volt betegét arról, hogy ez nem fog nála sokáig tartani, hiszen a keresztyénség csak mankó, és néhány héten belül sokkal rosszabb állapotba kerülve jön majd vissza hozzá. A nő azt is bevallotta, hogy nem szed már gyógyszert, és jobban alszik, mint valaha. Az orvos szidta a hitét és a butaságát.

Jó, hogy rögtön utána hozzám jött. Szüksége volt rá, hogy a Biblia alapján megerősödjék az orvos szavaival szemben. Újból végignéztük azokat a lépéseket, melyek segítségével legyőzte a depressziót. Lassan visszakapta a bizalmát és örömét. Most már ezt a túláradó életet akarta élni, amit az Úr minden gyermekének megígért. Ha mankó lenne a keresztyénsége, akkor ez nagyon jó mankó, hiszen körülbelül egy éve már szabad a depressziótól, jóllehet családi körülményei rosszabbodtak.

1. Fogadd el Jézus Krisztust megmentődnek! Szellemi képességei és akarata birtokában sincs az ember abban a helyzetben, hogy Isten segítsége nélkül kikerülje a depressziókat. A modern pszichológia egyik veszélyes tévedése az a feltételezés, hogy az ember nem szorul Istenre, ha szabadulni akar a depresszióból. Jézus Krisztus ezt mondta: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5). Ez vonatkozik a depresszióra is. Ha egyszer s mindenkorra meg akarsz szabadulni tőle, be kell fogadnod az Úr Jézust az életedbe. Ha ez megtörtént (a 6. fejezetben szóltunk róla), akkor rendelkezel azokkal az Isteni erőforrásokkal, amelyek a következő 9 lépést lehetővé teszik. Ha nem vagy biztos benne, hogy megtetted az első lépést, azt tanácsolom, hogy fordulj hozzá most imádságban. Igaz Isten ígérete: „Aki az Úr nevét segítségül hívja megmentetik” (Róm 10,13).

2. Életedet a Szent Szellem vezesse. Az Úr Jézust befogadni és Szent Szellem által vezérelt életet élni két különböző dolog. Persze csak az első teszi lehetővé a másodikat. Az önző élet mindig depresszióhoz vezet. De ha a saját életed fölötti uralmat naponta átadod Krisztusnak, legyőzheted az önsajnálatot, az önkíméletet, a saját személyed körüli forgást és az önzés rendkívül sokféle formáját is.

 

Ki rendelkezik az ember életével?

Könnyen rájöhetsz arra, hogy valóban alárendelted-e magad Krisztusnak! Kérdezd meg magadtól, hogy ki rendelkezik most az életeddel? A képen megrajzolt trónuson csak egy uralkodó ülhet, vagy te, vagy Jézus Krisztus. A trónon az ÉN van annál a keresztyénnél, aki saját elképzelései szerint él. Itt nem Krisztusé az utolsó szó. Sajnos sokan, akik a kormányrudat saját kezükben tartják, olyan szegényesen élnek, hogy nem csak hogy nem gyümölcsöző az életük, de példájukkal inkább taszítanak. Nem látható bennük Krisztus megváltoztató ereje, mert saját terveik és önző céljaik hazuggá teszik Krisztusban való új életüket. Némelyek imádkoznak, de csak saját egoista céljaikért, hogy Isten áldást adjon rá, ám ez nem óvja meg őket az ürességtől és a lelki nyomorúságtól.

Akinek az életét Jézus Krisztus uralja, az mindig győz a búskomorság fölött. A Szent Szellem által Jézus Krisztus ül a trónon és irányítja az ember gondolatait, érzéseit és tetteit.

Az életben számtalan nagy és kicsi döntést kell hoznunk: „Hol lakjam? Melyik hivatást válasszam? Ki legyen a házastársam?” Ezekben a kérdésekben vagy az egyén, vagy Jézus Krisztus dönt. Aki az Úr Jézusban való hitben és odaadásban él, az mindennek az eldöntését Őreá hagyja. A Biblia azt mondja: „Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,6).

 

Testi keresztyén, akinek az életében nem Jézus Krisztus az Úr.

 

Az a keresztyén, aki nem érdeklődik Isten akarata iránt, önző módon él és mindenben maga dönt; míg az a keresztyén, aki Krisztusban él, hagyja, hogy Ő határozza meg lépéseit, átadja magát neki imádságban és megkérdezi: „Uram, hogyan viselkedjem ebben a helyzetben? Elfoglaljam ezt az állást? Elfogadhatom-e feleségem, férjem, gyermekem, főnököm, vagy szomszédom tanácsát?”

Az önző élet szegényes. A Krisztus uralma alatti élet viszont dinamikus. Krisztus nélkül rendetlenség, zűrzavar van, az Én egyik krízisből a másikba esik. Krisztus uralma alatt ellenben az életünk békességben, bizodalomban telik, és sok nehéz helyzetbe nem kerülünk bele (mert Isten vezet), viszont bizalommal megyünk a kikerülhetetlen krízisek felé. Aki hisz, az bízik az Úrban, hogy Ő minden szükségét túláradóan betölti.

Egy nap hazafelé jövet egy ismerőssel találkoztunk, aki egyetemi hallgató. Elmondta, hogy Krisztus neki személyesen milyen sokat jelent és hogy egész élete felett rendelkezhet. Hetek óta nem láttam az Istentiszteleten, ezért megkérdeztem, hová jár mostanában? Ő így válaszolt: „Az utóbbi időben nem megyek sehová.” „És mit csinálsz vasárnap reggelenként, Péter?” Becsületesen válaszolt: „Kialszom magam”. „Azt gondoltam át akartad adni Jézus Krisztusnak az életed feletti rendelkezési jogot”. Kedvetlenül válaszolt: „Nem kell nekem gyülekezetbe mennem ahhoz, hogy jó keresztyén legyek.” „Nem” – válaszoltam. „De mit mondana Jézus Krisztus neked 9,30-kor, ha Ő rendelkezne veled?” – Most a fiú gondolatai világosan az önsajnálat talajáról szóltak: „A vasárnap az egyetlen nap, amikor kialhatom magam, egész héten át sokat tanulok, talán megérdemlek egy napot a kikapcsolódásra, hogy azt tehessem, amihez kedvem van”. Amikor rámutattam, hogy válaszában az Én szócska négyszer fordult elő[1]. Jézus Krisztus neve ezzel szemben egyáltalán nem, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem kérdezte, mi az Úr Jézus akarata a vasárnap eltöltésével kapcsolatban.

A Zsidók 10,25 ezt írja: „El ne hagyjuk a magunk gyülekezetét mint szokásuk némelyeknek, hanem intsük egymást, annyival inkább, mivel az a nap elközelget.”

Ha döntened kell valami felől, kérdezd meg imádságban: „Uram, mit tegyek?” Általában ilyenkor hirtelen eszedbe jut egy bibliai igazság vagy egy bibliavers, amely megvilágítja a helyzetedet. Ha eszerint cselekszel, rátalálsz a helyes útra, ha nem, akkor eltévedsz. Soha ne kérdezd „Mit akarok én?” Az igazi szellemi érettség azon mérhető, hogyan foglalkozunk Isten Igéjével és mennyire élünk a Szent Szellem vezetése szerint. Itt lesz világossá, megegyezik-e Krisztus akarata az én akaratommal. A búskomorságra hajló ember vizsgálja meg, hogy gondolatmenete az Úr Jézus vezetése alatt áll-e. Ha Ő az Úr, Ő nem tűri meg az önsajnálatot, és így a vezetése alatt álló élet szabad a depressziótól.

 

A Szent Szellemmel betelt élet hatása

Bár minden hivő szeretné látni az ilyen élet gyümölcseit, mégis kevesen tesznek érte igazi erőfeszítéseket. Soha nem találkoztam még olyan emberrel, aki tudatosan a saját szerencsétlenségére tört volna, mégis a legtöbben egoista módon élve, végtelen sok szenvedést okoznak maguknak.

Az Efézus 5,18-21 fontos üzenet a keresztyén számára. Naponta elméjébe kellene vésnie és elgondolkoznia rajta. Először, azt parancsolja, hogy legyünk betelve Szent Szellemmel, azután ennek a kihatásait írja le:

A 19. vers: énekre fakad a szív,

20. vers: hálás alapmagatartás,

21. vers: készség önmaga alárendelésére.

 

Nem szomorú ember az, aki szívében énekel, hálás, és kész magát alárendelni. És egyáltalán nem vidám az, akiből hiányoznak ezek a tulajdonságok. De nem kíván-e mindenki boldog lenni? Sajnos a legtöbben a saját erejükből akarják megtalálni boldogságukat, ám ez lehetetlen. Csak ha teljesen átadja magát valaki Krisztusnak, akkor lehet boldog.

3. Bocsáss meg azoknak, akik vétettek ellened. Nem élhetünk a Szent Szellem szerint, ha nem vagyunk készek adósainknak megbocsátani (Mt 6,12). Búskomorságra hajló emberek meg tudnak nevezni olyanokat, akik a múltban őket elutasították vagy megsértették. Nem lesz végső győzelem a depresszió felett, sem szellemi érlelődés, ha ennek a személynek nem bocsát meg. Az Úr Jézus mondta: „Ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket a ti mennyei Atyátok is megbocsát nektek, de ha ti meg nem bocsátotok, a ti Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket” (Mt 6,14-15).

A keresztyén engesztelhetetlensége károsan hat szellemi, lelki és testi életére. Bizonyára te is ismersz olyanokat, akiket megkeserít a magukban hordozott bosszúvágy sértettség, harag. De vizsgáljuk meg a magunk életét is. Ritkán tudatosítjuk, hogy az őrlő keserűség szétrombolja Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az engesztelhetetlenség soha nem korlátozódik egyetlen emberre. Mint a rák terjed gondolatainkban, míg a szeretet és más pozitív érzések kihalnak. Belsőleg gyenge lesz az ilyen ember és minden szenvedélynek is tehetetlen kiszolgáltatottjává válhat. A keserűség az évek során szétterjed benne, megerősödik, míg már apróságokon is dühbe gurul. Megtapasztaltam, hogy egy gyűlölt emberrel szembeni keserűség és engesztelhetetlenség azt is lehetetlenné teszi, hogy a szeretett emberhez szeretettel viszonyuljunk.

Ha valóban szabaddá akarsz lenni a depressziódtól, kérdezd meg önmagadtól: „Talán valakinek nem bocsátottam meg?” Ha így van, ismerd be ezt Isten előtt, és kérd, hogy szabadítson meg ettől a tehertől. Ha az illető személy is tud haragodról, keserűségedről, kérj bocsánatot, lehetőleg személyesen vagy levélben. Nehéz lépés ez, de szükséges ahhoz, hogy újra helyreálljon a lelki egyensúlyod.

Egyszer egy keresztyén házaspár jött házassági tanácsadásra és kérdésemre néhány felszínes problémát említettek. Nem láttam mélyreható nehézségeket. Úgy látszott, a férjben rejlett a baj gyökere. Meg is tudtam tőle, hogy évekkel korábban egy üzletfelében súlyosan csalódott, és ezt a bántást soha nem felejtette el, csak táplálta keserű gondolatait. Engesztelhetetlen gondolkozása megmérgezte saját feleségével való kapcsolatát is. Ez a keserűség volt az oka, hogy soha nem lehetett érett és használható hivő ember. Végül felismerte problémáját, találkozott azzal az emberrel és bocsánatot kért tőle. Csodálkozva látta, hogy amaz másfél évvel korábban megtért és ő is bűnnek ismerte fel ezt az esetet. Ma jó barátok és a házassági viták is megszűntek. Azáltal, hogy eltűnt a keserűség az életéből, szellemileg és lelkileg is fejlődött, olyannyira, hogy üzletfelei is észrevették ezt a változást.

Keserűségünknek képzelt okai is lehetnek. Egy súlyosan depressziós fiatal nő jött hozzám, mert valaki udvarolt volna neki, de ő képtelen volt helyesen reagálni. Arra a gondolatra jutott, hogy beállítottsága a másik nemmel szemben nem normális, hidegen és közönyösen tekintett a házasságra, ezért jött végül tanácsért. Megtudtam, hogy anyja elvált volt, aki minden áldozatot meghozott érte. Azután – amikor a leány 12 éves volt – egy nagyon kedves, meggyőződéses keresztyénhez feleségül ment. A férfi adoptálta és legjobb belátása szerint kívánta nevelni. De ezt a lányt még 19 éves korában is emésztette a szerető és hűséges anyja ellen érzett haragja. Anyja, aki őrlődött az első házassága miatt, nagylányán akarta a múltját – túlzott féltéssel – jóvátenni. (Egyedül nevelő szülő megtapasztalhatja, hogy Isten pótolhatja a gyermeknek apját, illetve anyját.) A leányt egy okoskodó egyetemi hallgató pszichológia könyvvel a kezében figyelmeztette, hogy túlságosan függ az anyjától. Ettől kezdve csak még jobban nőtt a harag benne, és ez mások felé is befolyásolta normális érzéseit. Csak amikor Isten előtt bűnként megvallotta hálátlanságát, és bocsánatot kért anyjától, akkor lett újra szellemileg, lelkileg is jobban.

Van igazság ebben a mondásban: „Aki nem bocsát meg, az meghal.” Az emberi szív úgy van teremtve, hogy egy másik személlyel szemben érzett hosszas keserűség vagy gyűlölet végül tönkreteszi.

4. Naponta újuljon meg a gondolkozásod. Mint már láttuk, csak akkor változik meg életünk tartósan, ha Isten Igéje megváltoztatja gondolatainkat. Ebben az engedetlen világban lehetetlen segítséget kapni. Mind testünknek mind lelkünknek naponta táplálékot kell nyújtanunk. Minden bölcsesség Istentől és a Bibliából adatik. Csak ha ezt tanulmányozzuk és elgondolkozunk Isten bölcsességén, azt bevéssük gondolatainkba, akkor leszünk érett keresztyénné, aki hitben megalapozottan képes legyőzni depresszív hajlamait.

5. Imádságban is próbáld ki az építő gondolkozás erejét naponta! Láttuk már milyen fontos naponta pozitív célokat tartani szem előtt.

Szeretnénk ezt most 10 pontban összefoglalni:

a. Fogadd el, hogy Isten teremtménye vagy, adj hálát érte, hogy így teremtett. Köszönd meg és bízzál benne, hogy át fog formálni neki tetsző emberré.

b. Fogadd el Isten bocsánatát a bűneidre! A meglátott bűnt valld meg. Valahányszor gondolatban átvizsgálod magad, meg fogod látni múltad hibáit és bűneit. Ha megvallottad bűneidet, köszönd meg Istennek a bocsánatot. Ma ezt elfogadtad, akkor már nem a bűn szakadt rongyaiban kell járnod, hanem az igazságosság ruháját öltötted fel, amit az Úr Jézus adott neked. „Aki győz, az fehér ruhába öltözik és annak nevét nem fogom kitörölni az élet könyvéből, és az ő nevét megvallom Atyám és az Ő angyalai előtt” (Jel 3,5).

c. Adj hálát a gyakorlatban Isten jelenlétéért életedben és gondolj arra, amit Pál apostol mondott: „Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).

d. Gondolj mindig újra arra, hogy Isten megváltoztatja életedet. Állj ellene a kísértésnek, hogy korábbi csődjeidet szemléld. Ehelyett növekedj a hitben, amint ezt Isten is akarja. Egy asszony, három kisgyermek anyja, aki egy nagyon kicsi lakásban lakott, ennek a nehézségnek a kapcsán tanult több önuralmat. Eleinte rosszkedvű, türelmetlen anyának látta magát, aki gyakran elvesztette az önuralmát, amikor gyermekei különböző igényeiknek adtak hangot. Amíg így látta magát, így is viselkedett, de amikor naponta belegondolt milyen embert akar belőle Krisztus formálni, lassan megtanult türelmesebb és kedvesebb lenni. Közben egyre türelmesebbé vált, pozitív képe is egyre erősödött önmagáról. Most már nem esett nehezére az önuralom és türelem gyakorlása. A Biblia azt mondja: „Az az indulat legyen bennetek, ami volt a Krisztus Jézusban” (Fil 2,5). Gondolj arra, hogy Krisztus gondolkozását tükrözöd. Hogyan kezelné Ő a gyermekeket ilyen körülmények között? Vagy hogyan reagálna egy dühös főnökre, vagy követelőző szülőkre? Képzeld el, mit tenne Krisztus a te helyedben, és észreveszed majd, hogy lassan úgy fogsz cselekedni, ahogy Ő.

e. Hittel állítsd szemed elé legfontosabb céljaidat és írd fel magadnak. Ezáltal aktivizálod tudattalanodat, hogy mindenre emlékezz, amit a dolgok megvalósításáért tenned kell. Imádkozz hittel ezért, és vedd igénybe Isten erejét, amely lehetővé teszi a lehetetlent.

f. Gondolatvilágodat építő módon formáld! Hivő ember életében nincs helye negatív gondolatoknak. Mivel Isten erejével kapcsolatba kerültünk, nem gondolhatunk másra, mint reményteljes jövőre. Kerüld a morgó, panaszkodó és kritizáló embereket, és ne utánozd őket!

 

Egy nagy cég személyzeti vezetője magyarázta el nekem, hogy miért alkalmaztak egy bizonyos embert és nem egy másikat. Ismertem mindkettőt és csodálkoztam a választásán, mert szerintem az elutasított volt a jobb munkaerő. Ő így válaszolt: „Vezető managert sohasem veszek fel, anélkül, hogy a feleségével ne beszéltem volna. És bár én is ismerem a barátom kimagasló képességeit, de ismerem a felesége állandó elégedetlenségét is. Úgy láttam, hogy káros, gátló hatással lenne férje munkájára. Azért választottam a másikat, mert úgy véltem, hogy kettőjük minőségi különbsége a feleség pozitív beállítottsága folytán kiegyenlítődik.”

A destruktív gondolkozás: pesszimizmus, zsörtölődés, kritika és pletyka nemcsak káros, hanem ragadós is. Az ilyen rossz gondolatok megerősödnek, ha kimondjuk őket. Ezért én mindig pozitív dolgokról igyekszem gondolkodni és beszélni. A Biblia világos intése így hangzik: „Továbbá testvéreim gondolkozzatok mindazon ami igaz, becsületes, igazságos, tiszta, szeretetreméltó és jóhírű...” (Fil 4,8).

 

g. Számoljunk azzal, hogy Isten túláradó életet készített nekünk és átfogó terve van a te életeddel is, ám ez mégsem egy merev séma! Isten jó, kedves és tökéletes akarata mutatkozik meg benne. A Róma 12,1-ben így szól: „Intelek titeket testvéreim az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatként, ez legyen a ti okos Istentiszteletetek.”

 

Emberi szükségletek                                                                                                                                                 Emberi kivánságok

„Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket” (Fil 4,19)                                                    "hogy a ti örömötök teljes legyen" (Jn 16,24)

Isten teljessége

messze túlhaladja, amit kérünk vagy elgondolunk (Ef 3,20)

 

„Adassék meg nektek a ti hitetek szerint” (Mt 8,13)

 

A Filippi 4,19-ben olvassuk: „Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagságából dicsőségesen Krisztus Jézusban.” Isten szeretné jó kívánságainkat betölteni, amelyek az Ő dicsőítésére szolgálnak. Olvassuk a János 16,24-ben az ígéretet: „Mindeddig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben, kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen”. Efézus 3,20-ban Pál azt írja: „Isten mindent megcselekedhet feljebb, mint ahogy kérjük vagy elgondoljuk...”

A legtöbb keresztyén csak a baloldalon „él” és csak a szükségletei kielégítését kéri Istentől. Miért kérjük azt, amit Ő már megígért? Évekkel ezelőtt olvastam a János 16,24-ben, hogy Isten szívesen boldoggá tesz engem, meg akarja adni, amire szükségem van és betölti kívánságaimat, ha azok megfelelnek az életemről alkotott tervének. Nemrégen fedeztem fel, hogy Isten olyan apa, aki szívesen ad gyermekeinek. Jézus Krisztus összehasonlította a mennyei Atyát a földivel: „Ha azért gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérik tőle” (Mt 7,11).

Családunk egyik csodaszép karácsonyi ünnepén hirtelen megértettem, milyen irgalmas és rendkívül boldogító apának lenni. Ha gyermekeinknek ajándékokat adunk, gyakran többet, mint amennyit ők kívántak, az mindig nagy örömet jelent nekünk. A legtöbb szülő így érez. Nem azért kapnak ajándékot a gyermekek, mert megérdemelték – hiszen ma sokkal többjük van, mint ami megilleti őket –, hanem mert szeretjük őket. Ha nálunk embereknél így van ez, mennyivel inkább Istennél. Ő sokkal többet szeretne adni, mint amennyit kérünk vagy elgondolunk. Ne korlátozzuk. Istent hitetlenséggel, hanem számoljunk azzal, hogy Ő csodákat is tehet. Gondoljunk arra, hogy hitünk szerint cselekszik. Kérjünk Istentőt több hitet, így számolhatunk az életünkben természetfeletti és bőségesen gazdag munkálkodásával.

h. Keressük először Isten országát! Máté 6,33 világosan kimondja, hogy a keresztyén életben nincs helye kapzsiságnak és önzésnek. Még ha munkahelyén pénzért dolgozik is az ember, nem ez a legfőbb célja, hanem Isten országa és igazságossága foglalja el az első helyet. Ha Isten országának és igazságának ellene mondanak anyagi kéréseink, ez rossz hatással lesz ránk. Hiába sikerül jólétet biztosítanunk, ha Isten akarata ellen cselekszünk, nem sok örömünk lesz benne. Gondoljuk meg milyen fontos az Isten iránti engedelmesség! Gondoljunk az első parancsolatra: „Szeresd az Istent a te Uradat, teljes szívedből, teljes lelkedből és egész elmédből.” Az igazi szeretet Isten iránt abban mutatkozik meg, hogy valóban szolgálunk-e neki. Ha első célunk a létfenntartás, e világ javai, ebben nemcsak kapzsiságunk mutatkozik meg, hanem az is, hogy hiányzik belőlünk az Isten iránti szeretet. Adjuk szívünkben az Őt megillető első helyet Istennek, juttassuk ezt kifejezésre a dolgokkal szembeni magatartásunkkal, és Isten meg fog áldani mindazzal, amire szükségünk van, úgy, hogy ez túlhaladja majd kéréseinket és elképzeléseinket.

i. Bocsásd a másokért való szolgálatodat Isten rendelkezésére! A másokért való szolgálat adja nekünk a legmegelégítőbb tapasztalatokat. A depressziós emberek hajlamosak rá, hogy túl sokat foglalkozzanak önmagukkal, és ezzel rengeteg időt pocsékolnak el. Aki Istennek szolgál, miközben másoknak segít, az kénytelen másokra gondolni. Meg vagyok győződve arról, hogy Isten úgy alkotta meg az emberi lelket, hogy csak akkor van önmagával békessége, ha másokon is segít. Ennek a szolgálatnak nemcsak örökkévaló jutalma lesz, de ebben az életben is mélységes megelégedettséget ad.

 

Egy nagyon lehangolt asszony arra a gondolatra jutott, hogy gyermekei beiskolázása óta senkinek sem segített igazán. Fiatalabb éveiben ugyan tanította vasárnapi iskolában, de három gyermeke születése után a családjának volt rá szüksége. Ha napközben nem volt dolga, kezdetben jólesett lepihennie, de aztán erőt vett rajta a depresszió. Beszélgetésünk során felismerte, hogy Isten fel akarja arra használni őt, hogy a szomszédokkal megismertesse Krisztust. Szerdánként elkezdett bibliaórát tartani ezeknek az asszonyoknak. Néhány hét múlva aktív és társaságkedvelő asszonnyá alakult át. Az egyik összejövetel alkalmával röviden beszéltem vele és mosolyogva kérdeztem: „Mi van mostanában a depressziójával?” Feleletét sohasem fogom elfelejteni. Hangosan felnevetett és azt mondta: „A búskomorságra már nincs időm”. Néhány szomszédja Krisztushoz talált, két családban a házastársak kibékültek, ő maga újra értelmét látta az életének, és új öntudatra ébredt.

A Biblia mondja: „Adjatok, nektek is adatik, jó mértéket, színig teltet, megrázottat adnak a ti öletekbe, mert amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek” (Lk 6,38). Ezt az ígéretet is ott találjuk: „Aki megtalálja az ő életét elveszti azt, és aki az életét elveszti énérettem, az megtalálja azt” (Mt 10,39). Ha tényleg meg akarsz szabadulni a depresszióból, akkor ne féltsd az életedet, hanem add oda.

j. Adj hálát mindenért! „Mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztus által tihozzátok” írja az 1Tesszalonika 5,18. Ez a vers garantálja a depresszió nélküli életet! Nem ismerek olyan esetet, ahol Istennek ez az ígérete be ne teljesedett volna. A Szent Szellemmel megtelt ember mindig hálás, és ezért egyszerűen nem tud depresszióssá válni.

Az utóbbi években megfigyeltem, hogy ezt a hálát újra hangsúlyozni kellene. Több millió keresztyént megvidámított már! Két területért adhatunk hálát, egyrészt azért, amit látunk, másrészt hitben azért, amit nem látunk. Nézzük meg ezt közelebbről:

1. Köszönd meg tudatosan azt, amit látsz! A Biblia mindenütt figyelmeztet arra, hogy a hála a helyes belső magatartás. A hálás ember boldog, Ha elsoroljuk mennyi jót tett Isten az életünkben, bizakodó hit születik a szívünkben, ami a jövőre is kihat. A depressziós emberek általában hálátlanok és boldogtalanok. Tapasztalatom szerint segít rajtuk ha arra bíztatjuk őket, hogy írják fel, miért lehetnek hálásak. Kérjük őket, hogy ezt a listát naponta kétszer is olvassák el, és adjanak hálát Istennek a leírtakért. Az eredmény megdöbbentő. Sokan mélyen keserűek és hálátlanok voltak, úgyhogy segítenem kellett listájuk összeállításában. De ha végre leírták, és elkezdtek hálát adni, sok új pontot fedeztek fel, amely további okot adott a hálaadásra. Ha egy héten át emlékezetükbe idézték, miért lehetnek hálásak, belső beállítottságuk javult, eltűnt a gond és a reménytelenség.

2. Köszönd meg azt, amit még nem látsz. Néha nem tudjuk Isten útját megérteni. Isten nemcsak a pillanatnyi helyzetet látja, hanem a végső eredményt is. Neki hosszú távú tervei vannak. Mi sajnos többnyire a jelen pillanattal foglalkozunk és ha a körülmények miatt bosszankodunk, vagy nem tetszenek nekünk, ahelyett hogy ezekért Is hálát adnánk, inkább a hálátlanságra hajlunk. Ezért fontos, hogy megtanuljunk hitből hálát adni.

Láttuk már, hogy agyunk hasonlít egy számítógéphez, amely szigorúan a logika törvényei szerint dolgozik. Emberileg szólva értelmetlen és elképzelhetetlen mindenért hálát adni, mert ez a logikának ellene mond. Ezért kell megtanulnunk, hogy felismerjük: Istennek minden helyzettel terve van, amelyben még a legszomorúbb külső körülmények is javunkra szolgálnak. Ha hiszünk és bízunk abban, hogy Ő szeret és képes rá, hogy tegyen valamit értünk, ezt azáltal juttassuk kifejezésre, hogy mindent megköszönünk, mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztusban mihozzánk.

 

Hálaadás, mint jó szokás

Amint hozzászoktunk a rosszhoz, ugyanúgy kialakíthatunk jó szokásokat is. Naponta fogat mosunk például, nem mintha ez különös szórakozást jelentene, hanem mert tudjuk, hogy jó dolog, és hozzászoktunk. Ugyanígy megszokhatjuk azt, hogy Isten akarata iránti engedelmességből mindenért hálásak legyünk. Aki ebben nem engedelmes, bármikor lehangolttá válhat, hiszen a váratlan dolgok nagyon rosszkor is érhetnek minket. Aki negatívan reagál, búskomor lesz.

Ne gondold, hogy ezek üres, tapasztalat nélküli szavak. Szeretném elmondani milyen keserves helyzetben vagyok, éppen ennek a szakasznak az írásakor. 25 éve soha nem késtem le prédikációról, még akkor sem, ha későn hívtak. Repülőgéppel mentem Atlantába, mert felkértek, hogy vezessem ott egy családi szeminárium első ülését. Dallasban át kellett szállnom. Hogy elérjem az atlantai gépet a menetrend szerint 40 percem lett volna. Ám a Dallasba induló gép meghibásodott, így nem tudtam időben elindulni, Amikor bejelentették, hogy a gép műszaki ok miatt nem indul, visszamentem a váróterembe, és gyakoroltam, amit nem sokkal előbb leírtam: „Dicsőség legyen az Úrnak” – mondtam magamban. Isten tudta, hogy a következő géppel alig lehetséges elérnem Dallasban a csatlakozást. Imádkoztam, hogy ha jónak látja dicsőítse meg magát Isten abban, hogy a lehetetlen bekövetkezzen, és sikerüljön pár perc alatt átszállnom. De Dallasba éppen akkor érkeztünk meg, amikor az Atlantába induló gép felemelkedett a betonról. Ezzel szertefoszlott a remény, hogy időben odaérhetek a szemináriumra, amit nekem kellett volna megnyitnom. „Mit kell most tennem?” Tudtam, hogy enyém a választás: vagy morgok és lehangolt leszek, vagy dicsérem az Urat és mindent rá bízok. Így hát a bibliai utat választottam, és folytattam ennek a fejezetnek az írását, miután telefonáltam a szeminárium szervezőjének. Amikor közöltem vele, hogy csak 15 perccel az együttlét befejezése után tehát 21,30-kor érkezem, megkérdezte: „Ugyan mit csináljak?” – „Miért nem dicséri az Urat?” – kérdeztem. Míg ezt írom, teljesen tudatában vagyok, hogy Atlantában néhány résztvevő meglehetősen haragos, de mégis számolhatok vele, hogy mennyei Atyánk megadja nekik, amire szükségük van, mégpedig minden képzeletet felülmúlóan. Egyet biztosan tudtam. Amennyire tőlem telt, Isten akaratát cselekedtem, vagyis örömmel fogadtam el az előre nem látható külső körülményeket. Ezért gond nélkül ülhetek itt és bízhatok az Úrban, hogy Ő a legkisebb dolgokat is számbaveszi és valami olyat tervez, amit most még nem tudok.

A pénztár mellett elhaladva hallottam, hogyan szidalmazzák a dühös utasok az alkalmazottakat. Arra gondoltam: „Miért is nem ismeri minden ember a hitből való élet titkát, hogy hálát adhatna mindenért.” Talán megértem egy napon miért volt szükség erre a késésre, de lehetséges, hogy nem értem meg. Egyet biztosan tudok, hogy hangos és vádtól duzzadó imádság természetes hajlamunknak a kifejezése, de mitsem használ. Egy bibliai vers bátorít ebben a pillanatban: „Az időm a Te kezedben van” (Zsolt 31,16). Teljesen mindegy, miért engedte meg Isten, hogy lekéssem a repülőt; bízom benne, hogy Ó tudja mi a legjobb nekem és másoknak.

Amikor végül megérkeztem Atlantába, megtudtam, hogy a szeminárium vezetőjének Dr. Henri Brandt-nak mutatták be két filmjét ezen az estén, amelyek pontosan arról szóltak, amire a résztvevőknek szükségük volt. Amikor másnap délelőtt elkezdtem előadásaimat, a résztvevők jó hangulatban voltak és áldás volt az együttlétünkön. Ha aggódom vagy izgatott és nyugtalan lettem volna míg Dallasban vártam, az senkinek sem használt volna. Isten tudja, hogy mit tesz.

 

Panaszkodsz, nagy dicséred az Urat?

Barátom Ken Fourse, akit Isten családi konferenciákon használ az Egyesült Államokban, úgy véli, hogy a nehézségekben tanúsított reakciónk a fokmérője szellemi érettségünknek. Szerinte szellemi életünk erősségét annak az időnek a hosszúsága mutatja, ami a csalódást okozó eseménytől addig a pillanatig tart, amikor elkezdjük Istent dicsőíteni. Ha néhány pillanat múlva őrülni tudunk, szellemi embereknek számítunk, de ha egy negyed vagy egy óra hosszára van szükségünk, akkor még csak növekedőben vagyunk. Ha ennél is több, talán néhány nap is eltelik, akkor rossz az állapotunk. A barátom felteszi ezt az okos kérdést: „hálát adsz vagy panaszkodsz?” Sok ember vagy egyiket vagy másikat teszi. Minél hamarabb tanulod meg Istent a nehéz körülmények láttán dicsőíteni, annál boldogabb leszel és annál kevesebb dolgod lesz a búskomorsággal.