Boldogtalan többség

„Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyugtalankodol énbennem? Bízzál Istenben” (Zsolt 42,6). Előbb-utóbb minden ember lehet depressziós. Talán nem olyan súlyos a depressziója, hogy pszichiátriára kellene őt vinni, vagy öngyilkosságot kísérelt volna meg. Mégsem kerülheti ki senki a búskomorságot.

A legtöbb embernél eltűnik ez a fázis és csak akkor jelenik meg ismét, amikor a külső körülmények elérik a mélypontot, a szellemi erő kimerül és gondolatmenete negatívvá válik. Általában bizonyos idő után elmúlik a rossz kedély, ha szellemi életét újra jó irányba fordítja, mint ahogy leírtuk ezt, és elkezd magáról, a problémákról, vagy a problémákat kiváltó emberekről másként gondolkodni. Ahhoz, hogy a depressziót legyőzzük, nem kell a nehézségeknek feltétlenül eltűnniük, sokkal inkább nekünk keli magunkat belsőleg másképpen beállítanunk – hogy elhordozhassuk azokat.

Remélhető, hogy a beteg ebben a fázisban nem hoz fontos döntéseket, amelyek a helyzetét rosszabbítják – esetleg elfutott otthonról, talán elvált, vagy elhagyta az iskolát, vagy felmondott. Többnyire veszélyes búskomorság idején nagyobb döntéseket hozni. Sok embernél életre szóló magatartás a búskomorság. Korán megtanultak haragudni, önmagukat sajnálni, és felépítettek egy szilárd és hibás gondolatsort, amit meg kellene változtatni. Az ilyen embernek azzal lehetne bátorságot adni, hogy bár a depresszió nagy fájdalmat okoz, mégis van remény.

A következetes Biblia-tanulmányozás azt is megmutatja, hogy Isten egyik-másik követőjének nagyon sok harca volt a búskomorsággal. Ha igaz a közmondás, hogy ketten mindent könnyebben viselnek, akkor a depresszív embernek tetszeni fognak ezek a fejezetek.

A türelmes Jób

Az antik világ egyik legnagyobb férfija Jób pátriárka. Némelyek szerint Ábrahám idejében élt, tehát 400 évvel Mózes előtt, más történészek szerint az egyiptomi piramisok építése táján.

Az első években Isten mérték felett megáldotta Jóbot. Volt 7 fia, 3 leánya, 7000 juha, 3000 tevéje, 1000 ökre, 500 szamara, és nagy cselédsége. „Ez az ember nagyobb volt Kelet minden fiánál”. Természetes, hogy Jóbnak akkor nem kellett búskomorsággal harcolnia, hiszen minden simán ment. De egyszerre megváltozott a helyzet. Állatait ellopták vagy megölték, vihar rombolta szét legidősebb fiának a házát, és minden gyermeke meghalt. Mindennek tetejébe pedig egész testét fekélyek borítottak, a talpától a fejbúbjáig.

Jób ugyan nem ismerte fel, hogy Isten tette őt próbára, hűségét újra bebizonyítandó, de mindemellett, a szörnyű események ellenére sem vétkezett, akkor sem, amikor felesége felszólította: „Átkozd meg az Istent és halj meg!” (2,9) A borzalmas eseményekre pozitívan reagált, pedig ezek az átlagembert kétségbeesésbe döntötték volna, így az a híre kelt, hogy ő a világon a legtürelmesebb ember.

De mindenkinek vannak gyengeségei, még Jóbnak is. Türelme elfogyott, amikor három legjobb barátja meglátogatta, és olyan bűnöket akartak bevallatni vele, amik állítólag kiváltották a szerencsétlenségek sorát. Jób némán ült néhány napon át a földön, aztán megszólalt. Szavaiból kiderül búskomorsága, Helyet adott a haragnak és az önsajnálatnak. A 3. és 7. fejezet figyelmes olvasása bizonyítja ezt. Néhány gondolatát idézzük: 3. fejezet 1. verse: „Megnyitotta Jób a száját és megátkozta születése napját.”

3,3: „Vesszen el az a nap, amelyen születtem.”

3,4: „Az a nap legyen sötétséggé, ne törődjön vele Isten a magasságban és ne ragyogjon fel benne egy fénysugár.”

3,6: „Az az éjszaka: sűrű sötétség fogja be azt, ne soroztassék az esztendő napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.”

3,10: „Miért nem zárta be az én anyám méhének ajtait és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.”

3,11: „Miért nem haltam meg, mihelyt megszülettem.”

Ha kőből van a szívünk, csak akkor nem értjük meg Jób reakcióját, de ez mégsem menti fel őt. Ez a jelentős ember önmagát sajnálta és önző magatartása miatt depressziós lett. Amikor bevallotta bűnét (7,20) és bizonyította, hogy borzalmas sorsa ellenére megmaradt a hitben, bocsánatot nyert Istentől és felderült. Ekkor bizonyságot tett barátainak is Isten hűségéről. A 9-41. fejezetben felismerjük, hogy előbb javul a kedélye és nő a hite, mint hogy helyzete javult volna. Erre Isten megáldotta Jóbot, kétszer annyit adva neki, mint amije azelőtt volt (42,10). Jób nemcsak gazdagságát kapta vissza, hanem újra 7 fiút és 3 leányt, továbbá még 140 évet egészségben, hogy dédunokáit is megérte.

Jóbtól megtanulhatjuk, hogy nehéz külső körülmények között is örülhetünk, és hogyha ez nem sikerülne is, bocsánatot nyerhetünk. Isten mindig hűséges a gyermekeihez, Ó tudja, mit hordozhatunk el. Ő mindig kész megbocsátani, és újat kezdetni velünk.

Depressziója multával Isten aztán egészen különleges módon használta fel Jóbot.

Minden idők legjelentősebb hadvezére

Ha megfigyeljük, mit ért el Mózes személyes életében és milyen befolyása volt az emberiségre, akkor minden idők legnagyobb hadvezérének kell őt neveznünk. Nemcsak három millió elégedetlen zsidót hozott ki Egyiptomból, hanem további 40 éven át kísérte őket a pusztában. Rajta keresztül adta Isten a legigényesebb törvényt és legmagasabb erkölcsi irányvonalat a világnak.

Említettük már Mózes önsajnálatát, amikor imádságában, a 4Mózes 11,10-15-ben azt kéri: „Inkább ölj meg engem, ha kegyelmet találtam a szemeid előtt...” Milyen jó volt, hogy Isten nem hallgatta meg ezt a kérést, de hogy Mózes egyáltalán kimondta, azt bizonyítja, hogy roppant módon sajnálta önmagát. Ha pontosan megnézzük az életét, akkor látjuk, miként harcolt többször is az agresszióval és a haraggal. Ez a két bűn együtt gyakran vezet depresszióhoz. Isten megbocsátotta Mózes önsajnálatát és ebből következő depresszióját, olyannyira, hogy további 38 éven át lehetett még az Ő eszköze. Ez mutatja, hogy nem kilátástalan dolog a búskomorságból való szabadulás. Isten használhatja a depresszióra hajló embert, ha hamis elgondolásait megbánja, és a jövőben az Úrban bízik. Ez különösen akkor érvényes, ha a bibliai életszabályokat jól bevési a szívébe, úgy, hogy újabb búskomorsága esetén sem követ el súlyos hibát, és nem szenved hajótörést annyira, hogy a depressziója után Isten ne használhatná többé.

Egy másik kiemelkedően tehetséges férfiú – makedóniai, görög király, aki Mózes után 1200 évvel élt – története éppen fordítottja Mózesének. Nagy Sándor 33 éves korára az egész nyugati világot meghódította. Utána viszont depressziós lett, mert már nem volt mit elfoglalnia. Ebben a súlyos állapotban az alkoholhoz menekült, és szó szerint halálra itta magát.

A Bibliában leírt erkölcsi értékek és bibliai igazságok – ha jól elraktározzuk – megőriznek minket az ilyen tragikus végtől.

A próféták atyja

Mózes után bizonyára Illés volt az Ószövetség legjelentősebb személyisége. Csodálatos módon betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel; imádságára 3 éven át nem esett az eső, és tűz szállt alá az égből. Megölt 450 Baál prófétát, akik hamis tanokat hirdettek Isten felöl, prófétaiskolát alapított, amely Isten kezében hathatós eszköznek bizonyult, hogy Izráelt és Júdát egy időre távol tartsa a pogányságtól és a bálványimádástól.

Bár Illés fontos embere volt Istennek, ő is áldozatul esett a depressziónak. Egyszer kétségbeesésében azt kérte Istentől, hogy vegye el az életét (1Kir 19,4).

Illés depressziójára fantasztikus mentségek találhatók: a karmeli Baál prófétákkal történt nyilvános harca; Izráel fiai miatti csüggedése, mivel sokan Baált imádták; a veszélyes Jezabel királyné hajtóvadászata ellene. Ezek a mentségek azonban csak intellektuális képzetei a valódi oknak. Illés depressziójának közvetlen kiváltó oka az önsajnálat, ami gondolataiból világosan kiderül: „Nagy búsulásom van az Úrért, Izráel Istenéért, mert elhagyták a Te szövetségedet az Izráel fiai, a Te oltáraidat lerombolták, és prófétáidat fegyverrel ölték meg. Csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek” (1Kir 19,10).

Pedig rajta kívül még 7000 izraeli ragaszkodott Istenhez! Illés mégis azt gondolta, hogy egyedül ő maradt hűséges. Az önsajnálat megvakít. Nagyobbnak mutatja a nehézségeket, mint amilyenek valójában.

Ki ne ismerne ilyen gondolatokat. „Senkinek sincs ilyen kellemetlen munkája”, „Csak én nem tudok énekelni”, „Apu és anyu mindig engem szúrnak ki, soha nem a többieket.” Az ilyen hamis gondolatok végül búskomorságba visznek, amely addig tart, amíg meg nem változnak ez irányú gondolataink.

Illés megbánta a bűnét. Az úr fölötte tartotta a kezét. Túlélte Jezábelt és annak Istentelen férjét, Akhábot is.

Az elégedetlen próféta

Ha egy ember jelentősége leolvasható lenne azoknak a számából, akik prédikációja által hitre jutottak, akkor Jónás lenne minden idők legnagyobb prédikátora. Úgy vélik, hogy több mint egymillió ninivei tért meg igehirdetésére.

Pedig nem lelkesedett azért, hogy Isten ennyi ember üdvösségére használta őt. Sajátságos módon búskomorrá lett, sőt így imádkozott: „És most ó, Uram, vedd el az én lelkemet, mert jobb meghalnom, mint élnem” (Jón 4,3).

A hitetlen pszichológus tanácsadó érthető módon valami mély lelki problémát keresne Jónásnál, amire búskomorságát visszavezesse, sőt van aki a sok prédikálás után bekövetkező lelki kimerültséggel magyarázná állapotát. De az Igében ezt olvassuk: „Jónás nagyon haragudott és bosszankodott”, mégpedig Istenre, mert megbocsátotta a ninivebeliek bűneit és megkímélte őket. Ő gyűlölte ennek a városnak alakosait. Emberileg meg is lehetett ezt érteni, mivel az izraelitákat éveken át kegyetlenül üldözték az asszírok. Jónás feltehetően nagyon boldog volt, hogy Isten most végre kiirtja őket, ezért nem akart Ninivébe menni és ott prédikálni. Amikor Isten megbocsátott nekik, Jónást mérhetetlen düh fogta el. Ez önsajnálatba, végül súlyos depresszióba csapott át, végül kérte Istent, hogy engedje meghalni. Példa ez arra, hogyan lehet egy örvendetes esemény deprimáló hatású. Jónás nem értette a fejleményeket. Önsajnálata nem engedte örülni, gyötrő magányba vonult vissza, elégedetlen volt, és panaszkodott Isten előtt.

Az Újszövetség felszólítása: „Adjatok hálát mindenért” (1Tesz 5,18), még nem volt meg. Mégis nyilvánvaló, hogy Jónás nem vált volna búskomorrá, ha hálás lett volna Istennek a ninivei ébredésért.

A könnyek prófétája

Voltak a történelemben férfiak, akiknek legnagyobb szolgálata népükért a gyászban és sírásban mutatkozott meg. Jeremiás ilyen időben élt. Oka volt a sírásra, mert Izráel, egykor Isten áldott népe, elszakadt Istentől és 135 ével korábban fogságba hurcolták. Csak az Ezékiás király és Ézsaiás próféta idejében támadt ébredés mentette meg Júdát. Ehhez a déli törzshöz menekültek a hűséges izraeliták. Annak ellenére, hogy Isten hatalmasan cselekedett ezzel a kicsi néppel, az utódok mégis elfeledkeztek atyáik Istenéről. Ehhez a néphez küldte Isten Jeremiást, a könnyek prófétáját. Könnyek között intette a népet, hogy a babiloniaiak el fogják pusztítani városukat, őket pedig elfogják, ha nem tartanak bűnbánatot és nem térnek vissza Istenhez. De a nép nem hallgatta meg Jeremiás őszinte hívását, sőt irgalmatlanul ellene fordult. Többször bebörtönözték, egyszer kezét és lábát kalodába zárták. Többnyire a Szent Szellem vezetésére hallgatott, de egyszer mégis – mint imádságából megtudjuk – úrrá lett rajta a depresszió. A 15. fejezetben mutatkozik meg mély önsajnálata: „Jaj nekem anyám, hogy megszültél, mert versengés férfiává és az egész föld ellen perlekedő férfiúvá szültél engem” (Jer 15,10).

Végül az Urat vádolja: „Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, a Te kezed alatt meghajolva egyedül ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem. Miért lett végtelenné fájdalmam és gyógyíthatatlanná a sebem? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű csalóka patak” (17-18. v.). Az Úr így szólt Jeremiáshoz: „...harcolni fognak ugyan ellened, de nem győzhetnek le téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged, ezt mondja az Úr, megszabadítalak téged a gonoszok kezéből” (20-21. vers).

Úgy látszik, Isten megérti szolgái önsajnálatát, amikor az élet terhei túl nehézzé válnak, de ez nem szabadítja meg őket a depressziótól, amely természetesen adódik ebből a magatartásból. Jeremiás elfogadta Isten ígéretét: „Veled vagyok, hogy megsegítselek...” és még sok éven át szolgált Istennek. Külső körülményei tovább nehezedtek ugyan, de ő az Úrra nézett, és így elkerülte a depressziót.

Mindannyian tanulhatunk abból a leckéből, amit Jeremiás kapott. Rövid imádságban fejezi ezt ki: „Ha szavaidat hallattad, én befogadtam azokat, Igéd örömömre vált és szívem vigasságára” (15,16). Isten búskomor gyermeke felvidul, ha az Úrra néz, és Igéjéből táplálkozik.