Boldizsár Gergő: Megtérésem Isten kegyelméből

Megtérésemre, azaz Isten hívó szavának elfogadására 2002 augusztusában került sor, egy ifjúsági táborban, ami akkor nagyon nagy lökést adott nekem. Akkoriban általános és középiskola között voltam és rájöttem, hogy vége egy korszaknak és ezen túl minden valamivel komolyabb lesz és több odafigyelésre lesz szükségem. A család nehéz anyagi és egyéb körülmények között volt, szüleim elválása látszólag nem viselt meg, azonban ennek utóhatásai még 2002-ben, 14 évesen is érezhetőek voltak.

Ebben a bizonyos ifjúsági táborban Isten szelleme/lelke megszólított és éreztette velem az ott lévő idősebb korosztály által, hogy a hívő élet aktív, boldog és reménységgel teli, láttam azt az életvitelt, a táborozást segítőkön, ami számomra értékesnek és követendőnek bizonyult. Mivel hívők voltak a szüleim, vagy legalábbis keresztény értékeket tartottak szem előtt, nem volt számomra hatalmas újdonság, viszont ennek megélését csak most kezdtem el. A tábor után otthon sokat olvastam a Bibliát, főleg az Újszövetséget, az ott leírt eseményeket és mindent meg akartam tudni Isten terveiről és működéséről, amit csak lehetett. Ebben óriási segítség volt édesapám, akivel sokat fejtegettük akkoriban az Igét. Egyik mai napig kedvenc Igém lett a Zsoltár 119,105 „lábam előtt mécses a Te igéd, ösvényem világossága”. Emellett az iskolában próbáltam megtapasztalásaimat megosztani a többiekkel is, akik nem mind voltak vevők erre…

Ahogy haladt előre az idő, hozzáállásom egyre változott, és sajnos egyre kevésbé érdekelt a Biblia napi szinten és csak azt vettem észre, hogy gyülekezetbe is csak rosszkedvvel tudok menni. Akkoriban hozzám legközelebbiek pedig szintén nehéz időszakot éltek át az ifjúság ezen időszakában és emiatt szélsőséges eszméket kezdtünk el figyelni, és helyt adtunk ezeknek. Én személy szerint sosem éreztem magam ezen elveknek aktivistájának, viszont ezekből, az eszmékből táplálkoztam, nem a Szentírásból és hamarosan jöttek ennek az életformának az elemei is például zenék, koncertek, viselkedési formák, hajviselet, alkohol. Az időszak vége felé már szinte semmi nem különböztetett meg engem egy klasszikus skinhead-től, külsőre, azzá kezdtem válni, bár csak jó mókának tartottam az egészet, nem láttam benne semmi veszélyeset. Egy valami volt csak más: hogy én Istenhez tartoztam, még ezeknek ellenére is. A János 10,28 emlékeztetett egy nagyon fontos dologra: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”

Idővel éreztem, hogy rossz úton járok és kezdett megszakadni a kapcsolat a régi barátokkal is és lassan felhagytam a szélsőségekkel. Ez még nem térített vissza a legjobb útra, mert nagy űrt éreztem magamban: a középiskola is véget ért, egyetlen értelmes dolog az érettségin kívül az volt hogy legyen egy házunk, amit akkoriban renováltunk (2006) és közvetlen baráti társaság nélkül kezdtem az egyetemet. A Szent István Egyetemen jó volt a hangulat egy fél év ismerkedés után de hiányzott az a társaság, akikkel együtt töltöm az örökkévalóságot. Így bejártam Vácra a Baptista gyülekezetbe 2007 nyár elejétől. Mostanra sikerült megismerkedni nagyjából az itteni ifjúsággal, és kezdtem érezni Isten jó helyen lát itt.

Életemet párhuzamosan végigkísérte a Kifi (Keresztény Fiatalok Társasága) amely 2003 elején alakult és ez évente 6-7-szer táborozásokat jelentett más hívőkkel, talán ez volt annak idején ami visszatartott a totális elvadulástól, Isten vigyázott rám. Amikor ráéreztem a közösség hiányára 2007 tavaszán, akkor volt lehetőség ebben az úgynevezett Kifi-be is ifjú segítőként munkálkodni és azt az évet teljesen ezek a szolgálatok kötötték le, megnehezítve a gyülekezettel az állandó kapcsolatot de még ottlétet is. Nem érzem azonban ezt hibának hiszen Isten sokszor nagyon megáldotta az erőfeszítéseinket és megtéréseket is láthattunk. A Kifi nem egy gyülekezet, hanem evangelizációs jellegű szervezet így nem helyettesíti a gyülekezetet.

A bemerítés gondolata először Vácon fogalmazódott meg bennem. Sok ige jött elém miközben a választ kerestem és úgy gondoltam nem üdvösség kérdése, tehát minek tegyem de az ApCsel 2,38 egyértelművé tette hogy Isten akarata hogy mások előtt is nyíltan megvalljam hitem: Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”. Valamint a Márk 16,16: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”. Sokat segített egy ismert ifjúsági ének, aminek hídja így hangzott: „minden időben megvallom hitem, ha Istenem velem van, akkor ki lehet ellenem…” Láttam hogy az Újszövetség első megtérői is azonnal bemerítkeztek és hogy ez milyen fontos dolog volt; én se akartam megtagadni Isten kérését és így 2008 márciusában bemerítkeztem!